2013. január 27., vasárnap
Platón bátorságáról (Frau Spielrein)
(Platónról, több ülésben – 8.)
Carléktól hallottam, hogy már többször is
csaknem értem küldött, de valamilyen
félreértéstől tart. Persze fölöttébb
bosszantó a férfiúi önteltség,
amely ennyire kevéssé becsüli
a feminin psziché empátiáját.
Ám zavaróbb ennél, hogy mindhiába
furdal a kíváncsiság, milyen is
az a róla elnevezett érzület,
amely állítólag beteljesülés
nélkül is egyfajta teljességet ad.
Lehet, arra vár, hogy majd én teszem
meg az első lépést. Csalódnia kell.
Hogyan kockáztathatnék meg éppen én
egy félreértést a magam közismert
előéletével? Nem mintha sokat
adnék a szóbeszédre, de mindenképp
tekintettel kell lennem azokra is,
akik köröttem élnek. Nem kenyerem
a türelem, amit mégis kénytelen
leszek gyakorolni. Csak legyen miért.
Most csupán annyi bizonyos – eddig is
tudtam –, hogy minden kapcsolathoz szükség
van bátorságra. És Platón tudja-e
abban a bátortalan kapualjban?
____________________________________
Előzmények:
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platon-kapualja.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-folyt.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-3.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-madardalrol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-ideak-termeszeterol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-irasrol-kerdez.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-varakozasa.html
Jó napot!
Azon a
nyári délutánon jó melegen sütött, egyetlen felhő sem takarta az eget, s a
Kőrös hullámai lágyan ringatták a belehullott fűzfaleveleket. Gyárfás soros
menyasszonyával, Veronikával kéz a kézben bandukolt a parton. Fürödni indultak
a gáthoz, persze kellően felszerelkezve: elemózsia lapult a sportzsákban, a
fürdőruhák, s egy könnyű pléd társaságában. A melegre való tekintettel Gyárfás
nem viselt mást, mint egy rövidnadrágot, újatlan trikót, szandált és
vászonsapkát a tűző nap ellen. Veronika is könnyű, nyári ruhában lépegetett
mellette.
Ahogy
a folyókanyarhoz érnek, meglátnak egy ember a vízben „lubickolni”.
- Jó a
víz? – kiált oda neki Gyárfás.
Nem
válaszolt, csak olyan nevetségesen kalimpált a karjaival.
- Te,
ez fuldoklik! – kiáltott fel Veronika.
Gyárfás
szó nélkül ledobta a sportzsákot, és belevetette magát a vízbe. Cserkész
korában tanult és jól begyakorolt módon hátulról a fuldoklóhoz úszott, átfogta
a hóna alatt, és erőteljes lábtempóval a partra vitte. Itt már segített
Veronika is kihúzni a fövényre a pórul járt embert. Szerencsére még nem ivott a
folyóból, az ijedtségen kívül semmi baja sem történt. Pillanatokon belül
megjött a hangja is, és hálálkodni kezdett.
- Az
isten áldja meg magukat, hogy megmentették az életemet! Odavesztem volna, ha ki
nem húznak! Nem tudtam, hogy ilyen mély a víz! Mondják, hogy háláljam meg?
-
Sehogy! Örülök, hogy segíthettem! – állította meg a szózuhatagot Gyárfás, majd
felkapta a sportzsákot és karonfogva menyasszonyát folytatta a félbeszakadt
utat.
- De
igazán, mondják meg, mivel háláljam meg a segítségüket! Ne menjenek még el! –
kiabált utánuk az ember.
-
Tudja mit? – fordult feléje a fiatalember – Ha meglát az utcán valahol,
köszönjön nekem!
- Úgy
lesz, úgy lesz!
- Jó,
jó! – nyugtázta az ígéretet, s gondolta, úgy sem találkoznak soha az életben.
Cuppogott
a vizes szandál, ahogy Gyárfás lépegetett, s erről eszébe jutott – amire eddig
nem volt érkezése gondolni -, hogy csurom vizes, hogy ruhájából is csöpög a
víz.
- Vedd
le a vizes ruhádat és húzzál fürdőnadrágot – javasolta Veronika -, úgyis
fürödni megyünk.
Így is
történt.
- Na,
az órám is elázott! Belement a víz, dobhatom a szemétbe!
- Nem
kell azt eldobni, add ide a bátyám órás, majd megjavítja! – nyugtatta Veronika.
Történetünk
ezzel azonban nem ért véget!
A
Kispiac háta mögött, a Bölcsőde utcában lakott Vilmos bácsi, Gyárfás idős
nagybácsikája. A podagra, a köszvény ágyhoz szegezte. Alig tudott járni, s
magát ellátni. A rokonok segítettek rajta, ahogy lehetett. Beosztották egymás
között, ki, mikor menjen hozzá, s mit végezzen körülötte. Gyárfásnak is volt
egy napja, amikor meglátogatta a bácsit, hogy vágja fel a tűzifát, hordja is be
a tornácra, seperje fel az udvart, s beszélgessen az öregúrral, aki mohó
kíváncsisággal hallgatta a város, és a nagyvilág híreit.
Alig
egy héttel a Kőrös parti kaland után Gyárfás gyanútlanul fordult be a Bölcsőde
utca sarkán, mikor szembe találta magát a vízből kimentett emberrel, aki
hirtelen lecövekelt a járdaszélen, és kalaplevéve harsányan jónapotot köszönt.
És ez így történt, amint csak találkoztak az utcán – és ez hetente megesett,
tudniillik, mint hamarosan kiderült, ott lakott Vilmos bácsi szomszédságában, alig
három házzal arrább!
2013.01.26.
2013. január 21., hétfő
Platón várakozása
(Platónról, több
ülésben – 7.)
Mindkettőnknek tartozom vele, hogy be-
lássam: mióta először hallottam
felőle, mindennél jobban izgatott,
miképpen is lehetne becserkészni.
Kezdetben szándékosan halogattam
a dolgot, mint az ínyenc, aki csupán
csipeget elő- és főételekből,
a desszertre várva. Azután egyre
többet foglalkoztatott a gondolat,
hogyan üthetném nyélbe anélkül, hogy
félreértésekre adnék alkalmat.
Mindahányszor ugyanoda lyukadtam ki:
üzenhetnék érte Carllal vagy akár
a professzorral. Ám mindig vissza is
hőköltem — ki vagyok én, hogy magamhoz
rendelhessek bárkit, pláne egy ilyen
különleges asszonyt. Így továbbra is
csak a halogatás marad, s a desszert
egyre fájdalmasabban késik. Pedig
feltétlenül szót kellene váltanunk
Sabinéval arról, működhet-e úgy
is a nevemmel társított kapcsolat,
ha egyszer már beteljesült. Remélem,
elég kíváncsi lesz ahhoz, hogy mer majd
elsőként lépni. Van időm kivárni.
____________________________________
Előzmények:
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platon-kapualja.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-folyt.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-3.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-madardalrol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-ideak-termeszeterol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-irasrol-kerdez.html
2013. január 16., szerda
Platón az írásról (kérdez)
(Platónról, több ülésben – 6.)
Az egészet írod felül, ahányszor
valamit hozzáteszel. Lehet, csak egy
árnyalattal lesz gazdagabb, egy addig
homályban hagyott részlettel pontosabb
az összkép, ám megeshet, hogy merőben
új értelmet nyer. Akár szándékodtól
függetlenül is. Te magad vagy írott
történeted, a szöveg veled együtt
alakul, olybá tűnik, kényed–kedved
szerint. És ha kiderülne: buzgalmad
csupán annyi, hogy engedsz lefutni egy
beléd kódolt programot — a cselekményt
már előtted megírták? Kíváncsian
vagy kelletlenül folytatnád-e tollba-
mondás után a megkezdett mondatot?
S elég bátor lennél-e, hogy megkérdezd,
ki írt engem ebbe a kapualjba?
____________________________________
Előzmények:
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platon-kapualja.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-folyt.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-3.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-madardalrol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-ideak-termeszeterol.html
2013. január 13., vasárnap
Koncertjegy
Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.
(Antonio Vivaldi: Az ősz)
Koncertjegyet kaptam a nagyfiamtól ajándékba.
Vivaldi „A négy évszak” (Le Quattro
Stagioni) című zeneművét hallgattuk meg egyik novemberi este, elfoglalva
családilag a nézőtér 4-ik sorának szinte felét. Élmény volt újra hallani élőben
ezt a zseniális művet. Teljes egészében legelőszőr a marosvásárhelyi Vártemplomban
hallottam - Ruha István* előadásában.
Antonio Vivaldi műve nyomtatásban, Amszterdamban jelent meg
1725-ben az „Il cimento dell’Armonia e
dell’inventione op.VIII” részeként. Megjegyzendő, hogy mindegyik versenymű
elé egy szonettet irt a mester, és ezzel mintegy kulcsot adott a felhangzó zenéhez.
Nagyszerű akusztikája van a Vártemplomnak. Szinte
hihetetlen, de bár a leghátsó sorban ültem, s a zenekar középen, az
Úrasztalánál foglalt helyett, úgy hallottam mikrofonok és hangszórók nélkül,
mintha közvetlenül előttük ültem volna. Sőt még annál is jobban, mert a
hangszerek tökéletes összhangja jött létre a hatalmas helyiségben. Teljes
nagyszerűségében szólalt meg a „harmónia”. Képek és érzelmek lüktettek ebben a
zenében. És életöröm!
Ezt mind a zeneszerző, a hegedűművész és a templom
építőjének hármasa teremtette meg és ajándékozta a hallgatóknak. Csak így hárman
adják a teljességet, külön-külön bár értékesek, de hiányosak. A leirt kotta
minden zsenialitása mellet is csupán papírra vetett jelek halmaza, a hangszerek
ellenben ezek nélkül holt tárgyak, s a falak pedig az események néma tanúi
csupán.
De micsoda tanúk!
Ezek a lágyan hajló
falak és merész ívek hangolták nemes harmóniába nem csak most ezt a zeneművet,
hanem az évszázadok egy-egy jelentős pillanatát is. Hiszen megfordultak itt és
hallatták hangjukat Nagy Lajos magyar király, a nagy törökverő Hunyadi János,
Erdély első fejedelme János Zsigmond, valamint II Rákóczi Ferenc fejedelem is.
János Zsigmond nevéhez fűződik a tordai diétán kimondott vallásszabadság
megerősítése. Ez az 1571. január 6-án tartott erdélyi országgyűlés e templom
falai közt zajlott. Ezek a falak hallották és innen kiáltották világ, hogy
hitéért senki ne háborgattassék, legyen az prédikátor, vagy igehallgató. A
világon ez volt az első írásba foglalt vallási türelmi rendelet, a „recepta
religio”, mely kimondta: „mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar”.
Még ezt megelőzően, eme falak közt tartott zsinaton (1559.
november 1-én) fogadták el Kálvin tanítása alapján az első magyar nyelvű
református hitvallást.
Más nevezetes történelmi eseménynek is tanúi voltak a
templom falai, mikor is az 1707. április 8-án tartott országgyűlésen II Rákóczi
Ferencet Erdély fejedelmévé választották.
Lássuk a
továbbiakban a harmadik nélkülözhetetlent, aki életet lehel a papírra vetett
jelekbe, megtölti zenével, a falakkal ölelt teret, a művészt.
Ruha István ez a hegedűművész, róla óhajtok szólani. Mikor a
vártemplomi koncerten hegedült, akkor volt a kolozsvári konzervatórium friss
végzettje. Nagy jövőt jósoltak neki, amit be is váltott. Mikor egy év múlva
újra élvezhettem játékát, már túl volt a Moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Hegedűversenyen,
ahol egyedüli külföldiként állhatott egy sorba a legjobbakkal. Ez utóbbi
alkalommal az Egyetem előadótermében adta elő Csajkovszkij D-dúr
hegedűversenyét. Természetesen ajándékba a medikusoknak, akik különben lelkes
zenekedvelők voltak, és mindig megtöltötték a hátfő esti hangversenyeken a
„kakasülőt”. A marosvásárhelyi szimfonikus zenekart Szalmán Lóránt vezényelte.
Emlékezetes volt számomra a koncert a csodálatos előadás miatt is, de lévén,
hogy egészen közel ültem a szólistához, minden rezdülését, minden mozdulatát,
pillantását, futó mosolyát jól láthattam, átélhettem, és máig nem feledhetem. A
közelség azt az érzést nyújtotta, mintha magam is részese lennék a csodának.
Mert csoda volt, ahogy a muzsikusok eggyé váltak a karmestertől kezdve a
szólistáig. Akkor értettem meg, mit jelent az mondás, ami zenerajongó körökben
elhangzott: „Ruha István kedvenc hegedűversenye Csajkovszkij műve, és a
Csajkovszkij rajongók kedvenc előadója Ruha Pista”.
Életrajzi adatok helyett elmondom, mit mesélt egy barátom,
aki az internátusban szobatársa volt Kolozsváron, de ennél is közvetlenebb
kapcsolat volt közöttük: egyik vegyészhallgató évfolyamtársát vette volt
feleségül Ruha Pista.
Íme, így emlékszik a régi szobatárs: „közvetlen, barátságos
ember, akinek mindene a muzsika. Esténként a szobatársak, meg az alkalmi
vendégek kérték, hegedüljön nekik. Szívesen és szívvel-lélekkel tette, abba se
tudta hagyni, s ha nem szólnak éjfél után, hogy le kellene már feküdni,
reggelig muzsikált volna”.
Generációk hosszú sora érlelte talentumát. A nagykárolyi
katolikus plébánián őrzött íratok, már az 1500-as években említik a család nevét.
Az elődök muzikalitása, zeneszeretete csúcsosodott ki világraszóló
zsenialitásában, s így nem csoda, ha együtt említik a 20-ik század legnagyobb
hegedűművészeivel, mint Dávid Ojsztrah, Jasha Heifetz, Yehudi Menuhin.
Dávid Ojsztrah már a moszkvai fesztiválon felfigyelt a
fiatal művészre, és így válaszolt, mikor az tanítványául kívánt jelentkezni:
”Én tanítsalak téged? Neked egyedülálló tehetséged van, amit úgy kell hagyni,
ahogy megszületett!” Ennél elegánsabb visszautasítást ritkán kapott muzsikus!
Ezután a sikeres nemzetközi megmérettetés után jött a többi,
a koncertek, a meghívások, és az állandó készülés, gyakorlás. Volt olyan
időszak, mikor naponta, estéről estére koncertezett, sőt arról is hírt adtak,
hogy egy nap három konceretet is adott. Például 1960, május 30-án, Nagyváradon
játszott Mozartot, Glazunovot és ráadásnak Prokofjevet. Vagy 1962, január
22-én, ugyancsak Nagyváradon Vivaldi: „A négy évszak” című darabja után még
eljátszott ráadásként két Kreisler és egy Paganini művet. A sort folytathatnám.
A sok munka, sikerek, ragyogás mellett voltak azért nehézségek
is életében, hogy mást ne mondjak, a Kolozsváron nekik kiutalt lakás, ahol
hosszú évekig élt a család - itt született első gyermekük is -, még egy
szükséglakás szintjét is alig érte el. A házban minden szobát egy-egy család
lakta, ők a fél konyhát kapták! Gyakorolni a szomszédok miatt nem tudott, s
ezért éjszakánként eljárt az Operába. Mikor Dávid Ojsztrah 1960-ban Kolozsváron
járt, hangot adott megdöbbenésének, látva a Csajkovszkij Fesztivál
díjazottjának lakáskörülményeit. A „hivatal” ekkor utalt ki számukra emberibb
lakhelyet.* Említhetem azt is, hogy bár 1958-ban végzett a Kolozsvári Zenei
Konzervatóriumban, diplomáját csak tova 1993-ban kaphatta meg, ekkor tudta csak
letenni a licenc vizsgát. Nem volt addig rá ideje a rengeteg turné, koncert,
munka mellett.
Díjak és oklevelek bizonyítják sikeres pályafutását, melyek
közül számára a legértékesebb a 2001-ben kapott Magyar Köztársaság Kiváló
Művésze díj.
Befejezésül álljanak itt lelkes méltatójának szavai:
„A templomban vagy hangversenyteremben, de
szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta
hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek.”*
---
*Ruha István (1931 Nagykároly – 2004 Kolozsvár) – romániai
magyar hegedűművész.
*lásd Mirela Capătă: „Ruha István fenomén, a XX. század
hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” (Fenomenul Ştefan Ruha virtuoz al
artei violonistice a secolului XX şi simbol)
- doktori értekezés.
*Csomafáy Ferenc: „A virtuóz hegedűművész” ERDON 2012. 11.
30
2013. január 11., péntek
Platón az ideák természetéről
(Platónról, több
ülésben – 5.)
Zavarba ejtenek a végletesen
ellentétes érvek. Mintha múlhatna
bármi is azon, hogy alkalmaztam-e
az elvonatkoztatás műveletét,
amelyről elsőként Arisztotelész
tesz majd említést. Érdektelen vita,
nem illendő döntőbírót játszanom
benne. Fontosabb ennél, hogy megértsék:
az ideák nem azonosíthatók
a fogalmakkal, hiszen éppenséggel
ezeknek ideái. Pusztán annyi
közük van a dolgok absztrakcióval
föltárható lényegéhez, hogy
a mibenlétük pszichés érzetei.
A megnevezés közbenső állomás.
Zajmentes állapot, a megismerés
csendje. Az „ágy” egy minden egyeditől
megtisztított, elvont fogalmat jelöl,
az idea pedig – például – olyan
tökéletes ringatózás benne, mely
pusztán érzéki úton semmiképpen
sem megtapasztalható. Mégis,
emlékezhet rá a szerencsés, aki
ismeri a módját. Magam gyakorta
itt is ringatózom, ebben a kapu-
aljban. És ha már „ágy”: az ölelkezést
sem hagyom ki. De az egy merőben más
idea. Freud meg Jung eléggé sokat
beszél róla, s ilyenkor valamiért
rendre szóba kerül Frau Spielrein is.
____________________________________
Előzmények:
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platon-kapualja.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-folyt.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-3.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-madardalrol.html
2013. január 8., kedd
Fehér kesztyűk...
Olyan a szemed, mint két nagy tengerkékség a pillák szende, összeérő
hajlatában, s szemhéjad, mint félig magába zárt, csillogó csillagot
rejt. Minden pillogáskor fürtjeid röpteti a szél, és felém kacsintasz
kacéran, szájszéledből, ajkaid arcoddal nevetnek. Nyakad lágysága
válladdal folytatódik, amit selyem, sokszínű blúz rejt idegen szemek
elől. Egy kockás, lábszárközépig suhogó szoknya repül derekad körül, a
harisnyával azonos színű, tűsarkú cipővel lábadon.
Szebb szobrot tán el sem tudnék képzelni, oly könnyed lebegéssel szabadulsz meg minden frivolságra utaló természeteddel összeegyeztethetetlen picurka jeltől, is mint szúnyog felé legyintő, fehér kesztyűs kéz a nem kívánt élősködőtől. Közben, egyszerre, mint két tükörből látom viszont saját képmásomat. Már nem tudom mennyire barna, esetleg őszbe fordult, megritkult hajjal bajszomat megigazítom, és rámutatok a végtelen sejtelmes körvonalú ábrándjára.
Szebb szobrot tán el sem tudnék képzelni, oly könnyed lebegéssel szabadulsz meg minden frivolságra utaló természeteddel összeegyeztethetetlen picurka jeltől, is mint szúnyog felé legyintő, fehér kesztyűs kéz a nem kívánt élősködőtől. Közben, egyszerre, mint két tükörből látom viszont saját képmásomat. Már nem tudom mennyire barna, esetleg őszbe fordult, megritkult hajjal bajszomat megigazítom, és rámutatok a végtelen sejtelmes körvonalú ábrándjára.
Lorena különös szerelmi története
Úgy kezdődött, mint egy hollywoodi mese. Mint egy
olyan szerelmi történet, mint amilyent magunk is szívesen átélnénk. A tények
valóságosak. Mindenki fantáziáját megragadta, legyen bár kicsi, vagy nagy,
gyerek, serdülőkorú, háziasszony, takarítónő, vállalti igazgató, házastárs,
szerető, nagyszülő, fajtól, vallástól, világnézettől független, hiszen egyedül
csak a szerelem számít. Szóval, két idegen a repülőn, az ülésen egymás mellé
kerül. Lorena Párizsba tart egy hivatali ügyben, március 7-én, cégének partnerei
várják, akikkel már hat éve együtt dolgozik. A két ember szóba áll egymással. A
beszélgetés magától folydogál, érdekesnek bizonyul és a repülés végéig tart.
Független, életvidám harmincasnak mutatkozik be Lorena, aki vonzódik az
állatokhoz, és sokat tartózkodik a szabadban. Ő egy szeretetreméltó, hívő,
érzékeny nő, hisz a szerelemben és a hűségben, és kitűnő háziasszony. A férfi
nagyjából vele egyidős, szabadgondolkozó, és saját szavai szerint autodidakta,
aki azért utazik néhány hónapra Párizsba, hogy tökéletesítse francia
nyelvtudását, melyet magától tanult meg, és persze azért is, hogy jobban
elmélyedjen a francia kultúrában. "Werde, der du bist!" („Légy, aki vagy!”), idézi
Nietzschét németül. Hosszasan fejtegette saját lehetőségeit és jövendőbeli teveit,
melyek tág teret nyitnak saját szellemi képességei előtt. Egész úton
beszélgettek, tréfálkoztak, nevetgéltek.
Ez után a találkozás után még fél év elteltével
sem tudta a nő a fejéből kiverni a hátra fésült hosszú hajú fiatalembert, a
drapp vászon nadrágjában, aki a repülőn mellette ült. A facebookon vadászatot
indított, hogy találjon rá szerelmére – erről az újságnak így nyilatkozott:
„Már akkor felfigyeltem rá, amikor a duty
free üzletében kézkrémet vásároltam. Éppen előttem állt a sorban, és egy
üveg whiskyt vásárolt. A gépen mindenki oda ülhetett, ahova akart, nem voltak
számozott helyek, ő mellettem foglalt helyet, lehet nem is véletlenül. Talán ő
is észrevett, és megtetszettem neki. Úgy látszik, sajnos túlságosan tartózkodó
voltam, és nem kértem el a telefonszámát, ő pedig azt hihette, hogy foglalt
vagyok. Pedig már tíz éve facér vagyok, és mostanáig nem is gondoltam komoly
kapcsolatra. Azt gondoltam, ha jelentkezik az igazi, jön az anélkül, hogy
bármit is tennék. Majd a sors eldönt mindent. Elvarázsolt engem ez a férfi, az
ő humoros modorával, őszinte mosolyával. Az életről vallott okos és mély
véleményével. Nincs olyan pillanat, hogy ne gondolnék rá. Nem tudom,
folytatnánk-e, ha ismét összetalálkozunk, de szeretném újra látni, és vele
lenni valameddig. Ezért kezdtem keresni a facebookon, és nyitottam egy blogot,
amibe naponta írok egy keveset - bár sokak szerint túl keveset -, arról, hogyan
látom én, és hogyan képzelem, mi történne, ha mégis szerencsém lenne ismét
összefutni vele. Minden tetszik nekem benne, tetszik, ahogy éli az életet,
ahogy kiveszi belőle a részét.”
Rövidesen, Lorena lett a szokatlan szerelmi
történetek főtémája. A számtalan telefonnak köszönhetően, melyek az általa
föllelkesített rádióhallgatóktól érkeztek, meghívást kapott egy talk-showra.
Ezen elsőt még sok-sok követte. A hisztériáig fokozódott a lelkesedés ez iránt
a különleges lény iránt, akinek nincsenek különleges igényei, nincs kifestve,
kövérke, szokatlanul szerény, és mégis közszereplő lett. A férfi a repülőről
még egy év múlva sem adott magáról semmilyen életjelt sem, pedig Lorena
továbbra is kereste. A blogja megtelt egyre mélyebb és szentimentálisabb
tartalommal. Milliónyi fiatal lány azonosulni tudott vele, idézték a szavait, a
tetteit, és bátorították. Egy idő múlva Lorena lefogyott mondván egyrészt, mert
„sokkolt a látvány a televízióban, hogy milyen kövér vagyok”, másrészt a
külseje rovására tett rosszindulatú megjegyzések miatt. Azért megjegyezte, hogy
ennél többet nem tesz személyisége megváltoztatása érdekében. Hű szeretne
maradni önmagához. De hát, végül csak megfestette a haját, mert a következő
showban platinaszőkén jelent meg, amiért is nagyon sok bókot kapott.
Időközben egy bulvárlap leleplezte, hogy a
múltban, a sikereit megelőzően, egy visszahúzódó személy volt, barátok nélkül,
és soha nem kapott senkitől meghívást sehova. Valahogy nem jött össze neki
semmiféle társadalmi kapcsolat, és szinte láthatatlan volt. Ha valakivel
megismerkedett, az azonnal el is felejtette. Édesanyja is azt mesélte, hogy
soha sem voltak barátai, szerelmei, ezért is maradt szűz mostanáig. Lorena
mindent elkövetett, hogy tessék, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak.
Senki se hívta fel és senki sem akar másodszor is találkozni vele. Ez a
kívülről megnyilvánuló elszigeteltség oda vezetett, hogy próbálja egyedül elfoglalnia magát. Egyedül járt moziba, színházba, nyaralni. És mindig
egyedül tért haza.
Ez lehetett a legvalószínűbb oka, hogy a férfi a
repülőről nem jelentkezett, bármennyire is óhajtotta a hölgy. Biztosan azonnal
elfelejtette, az arcára sem emlékezett már, ahogyan ez annyiszor megesett
másokkal is. Biztosan ez Lorena tragédiája, hogy azonnal elfelejtik. Akár
nézheti is a fiatalember a műsort, és fogalma sincs róla, hogy ő a megidézett.
Nem lehetetlen, hogy nem képes ráismerni Lorenára, mert azóta zsírleszívása
volt, karcsúsítás miatt kioperáltatta az alsó bordáit, átműtette az orrát,
ajkait feltöltette, valamint kicsit az állát és az arcát is. A szemöldökét is
megváltoztatta. Nem bírja látni sem – mondta -, milyen rettenetesen néz ki a
képernyőn, s ráadásul jönnek az emai-ek, melyek leszólják az alakja miatt, a
facebookra feltett képei sem tetszenek. Ezért volt szükséges ezeket az
intézkedéseket megtennie. Most jól mutat a képeken, szinte olyan, mint
amilyennek kell lennie. A csúf kiskacsából pompás hattyú lett és ragyogó - a
szó igazi értelmében. Költségeit bőven tudta fedezni a tiszteletdíjakból, amit
a talk-showkért kapott, valamint a rádiós és más nyilvános szereplésekért,
hiszen milliónyi embert megmozgatott. Kezdeti munkahelyét már rég otthagyta.
Sokan kezdték később támadni, és megkérdőjelezték
a férfi létét, mondván, hogy talán csak egy egyedülálló nő fantazmagóriája, aki
képtelen tartós kapcsolatot kialakítani. Egyáltalán mi az igazság? Hogy
létezik, hogy ennyi népszerűsítés és nyilvánosság dacára nem jelentkezett, és
nem jelentette ki: „igen, én voltam ott a gépen, és örvendek az újabb
találkozásnak”. Fennáll annak a lehetősége is, hogy a férfi időközben egy
balesetben elhunyt, vagy nős, ki tudja hány gyerekkel. Esetleg nem is „kereste
helyét a világban”, vagy éveket töltött Indiában, miután pénzé tette itthon a
házát, vagy egy nagy nehezen a csúcsra jutott jazz-zenekarban játszott, vagy
akár Eric Clapton mellett volt back-singer, vagy elindult megmászni a Mont Everest, de
visszafordult, mert a legjobb barátja a karjai közt hal meg. A konkurens
csatorna meghívott egy pszichiátert, aki megmagyarázta, mindenkiben él a vágy,
hogy más legyen, és kitaláljon magának egy nem létező személyiséget, ezáltal
szabadulva meg az unalmas minden napoktól. Mindenki elképzel magának egy
ragyogó alteregót, hogy érdekesebbnek, s vonzóbbnak tűnjék. Egész életrajzot
szőnek e köré az elérhetetlen szuper-én köré. Ami pedig a sokat emlegetett
férfi meséjét illeti, több mint bizonyos, hogy hamis. Különösen, ha tekintetbe
vesszük a felnagyított történeteket, amikkel a férfiak szokták a nőket
kábítani, hogy az ágyukba bújhassanak.
Mégis, miért nem jelentkezik az a férfi? Attól tart, hogy nyilvánosság
előtt nevetség tárgya lesz? Szégyenlős? Rejtőzik a saját hazugságai elől?
Melyikük hazudik? A nő, vagy a férfi? Ki a hazug?
Lorena sikerei második évének a végén mindenre fény derült. Egy újság
felfedezett egy megvesztegethető alkalmazottat annál a repülőtársaságnál,
amelyikkel annak idején Lorena Párizsba repült. Nagy volt az utas-lista ára
ugyan, de sokak szerint megérte. A bejelentés bombaként hatott, s a nézettség
rekordot döntött. A nézők a képernyők előtt tolongtak, hogy ismerjék meg
Lorenáról az igazat. Még azok is, aki már rég megunták televíziós
kitárulkozását, és akiknek sértette a fülét a sok nevetséges állítás, akik
keményen kijelentették, hogy ez a nő nem normális és pszichiátriai kezelésre
szorul. A tény, amit kiderített az újság, s amit egy népszerű televíziós
csatorna is átvett, végtelenül egyszerű volt. Egyikük sem hazudott. Akár milyen
különösnek tűnt a történet, akármilyen erőltetettnek, és giccsesnek, nem
csaltak az érintettek. Megtalálták a
férfit, aki visszatért Franciaországból, és egy barátja házában húzta meg
magát. Mindenben igazolta a történetet, elismerte, hogy neki is megtetszett
Lorena, és sokat gondolt rá a találkozásuk után. És hogy nem véletlenül foglalt
helyett mellette. Tetszett neki az egyszerűsége és a viselkedése. Amit ezután
mondott, meglepett mindenkit. Tudomást szerzett a dologról és kapcsolatba
léptek. Ez mindjárt azután volt, hogy a hölgy lefogyott. A találkozás több mint
kínosra sikerült. Lorena rettegett attól, hogy felfedezik a férfi társaságában,
és ezért nagyon távolságtartóan viselkedett. Végül kezet nyújtott neki és
megkérte, soha senkinek ne említse a találkozásukat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)