Azon a
nyári délutánon jó melegen sütött, egyetlen felhő sem takarta az eget, s a
Kőrös hullámai lágyan ringatták a belehullott fűzfaleveleket. Gyárfás soros
menyasszonyával, Veronikával kéz a kézben bandukolt a parton. Fürödni indultak
a gáthoz, persze kellően felszerelkezve: elemózsia lapult a sportzsákban, a
fürdőruhák, s egy könnyű pléd társaságában. A melegre való tekintettel Gyárfás
nem viselt mást, mint egy rövidnadrágot, újatlan trikót, szandált és
vászonsapkát a tűző nap ellen. Veronika is könnyű, nyári ruhában lépegetett
mellette.
Ahogy
a folyókanyarhoz érnek, meglátnak egy ember a vízben „lubickolni”.
- Jó a
víz? – kiált oda neki Gyárfás.
Nem
válaszolt, csak olyan nevetségesen kalimpált a karjaival.
- Te,
ez fuldoklik! – kiáltott fel Veronika.
Gyárfás
szó nélkül ledobta a sportzsákot, és belevetette magát a vízbe. Cserkész
korában tanult és jól begyakorolt módon hátulról a fuldoklóhoz úszott, átfogta
a hóna alatt, és erőteljes lábtempóval a partra vitte. Itt már segített
Veronika is kihúzni a fövényre a pórul járt embert. Szerencsére még nem ivott a
folyóból, az ijedtségen kívül semmi baja sem történt. Pillanatokon belül
megjött a hangja is, és hálálkodni kezdett.
- Az
isten áldja meg magukat, hogy megmentették az életemet! Odavesztem volna, ha ki
nem húznak! Nem tudtam, hogy ilyen mély a víz! Mondják, hogy háláljam meg?
-
Sehogy! Örülök, hogy segíthettem! – állította meg a szózuhatagot Gyárfás, majd
felkapta a sportzsákot és karonfogva menyasszonyát folytatta a félbeszakadt
utat.
- De
igazán, mondják meg, mivel háláljam meg a segítségüket! Ne menjenek még el! –
kiabált utánuk az ember.
-
Tudja mit? – fordult feléje a fiatalember – Ha meglát az utcán valahol,
köszönjön nekem!
- Úgy
lesz, úgy lesz!
- Jó,
jó! – nyugtázta az ígéretet, s gondolta, úgy sem találkoznak soha az életben.
Cuppogott
a vizes szandál, ahogy Gyárfás lépegetett, s erről eszébe jutott – amire eddig
nem volt érkezése gondolni -, hogy csurom vizes, hogy ruhájából is csöpög a
víz.
- Vedd
le a vizes ruhádat és húzzál fürdőnadrágot – javasolta Veronika -, úgyis
fürödni megyünk.
Így is
történt.
- Na,
az órám is elázott! Belement a víz, dobhatom a szemétbe!
- Nem
kell azt eldobni, add ide a bátyám órás, majd megjavítja! – nyugtatta Veronika.
Történetünk
ezzel azonban nem ért véget!
A
Kispiac háta mögött, a Bölcsőde utcában lakott Vilmos bácsi, Gyárfás idős
nagybácsikája. A podagra, a köszvény ágyhoz szegezte. Alig tudott járni, s
magát ellátni. A rokonok segítettek rajta, ahogy lehetett. Beosztották egymás
között, ki, mikor menjen hozzá, s mit végezzen körülötte. Gyárfásnak is volt
egy napja, amikor meglátogatta a bácsit, hogy vágja fel a tűzifát, hordja is be
a tornácra, seperje fel az udvart, s beszélgessen az öregúrral, aki mohó
kíváncsisággal hallgatta a város, és a nagyvilág híreit.
Alig
egy héttel a Kőrös parti kaland után Gyárfás gyanútlanul fordult be a Bölcsőde
utca sarkán, mikor szembe találta magát a vízből kimentett emberrel, aki
hirtelen lecövekelt a járdaszélen, és kalaplevéve harsányan jónapotot köszönt.
És ez így történt, amint csak találkoztak az utcán – és ez hetente megesett,
tudniillik, mint hamarosan kiderült, ott lakott Vilmos bácsi szomszédságában, alig
három házzal arrább!
2013.01.26.
