Papírkecs

Segíteni akart a papírhéjának, mert hajtogatás után ólmosan röppent oldalt. Fel akarta hajtani szárnyait, ám azok fegyelmezetten hasadtak végig és szakadtak le. Így munkája, hatalmasra nagyított, szétlapult mezei poloskára hasonlított és csüggedt nyugalommal - akárcsak héja korában - pislogott szemtelen. Mert nem voltak szemei.
Sokat dolgozott vele, pedig nem állhatta a papír tűrögetést, így különösen sajgott szíve, a többszörösen papírlétű, élettelen szárnyszegésétől.
Csinálhatott volna másikat az útmutatásokat követve, de így is majd egy órájába került a rendes kivitelezés. Most körmeit rágta, mert röptetni akart, de háromszoros kellemetlenkedésnek nem volt hajlandó alávetni magát.
Igy gondolkodott - valahonnan, ez az ősi, sokak szerint helytelen tulajdonsága megmaradt - és rájött, megtalálta a kézenfekvő megoldást. Majdnem ott feküdt a kezén. Miért kellene papírhéját csinálni, ahhoz papírcsirke is illene, azt pedig végképp nem tud hajtogatni. Amúgy is ez egy lomha madár, állandó szárnykorrekciókra szorul mint látjuk, ami fatális állapotokat idézhet elő.
Most egy nagy darab papírból, előre rajzolt hajtogatás terv nélkül, egyetlen erős marokszorítással hozta létre első papírkavicsát, majd a másodikat, harmadikat és mivel ez könnyen készíthető, nem sablonokra épülő elkészítést feltételez, már tele is volt az asztala.
Higgyék el nekem, nincs az a papírhéja, amelyik két, három méternyit száll. Az első kavics tíz métert repült, nem fújta a szél, mint a sárkányokat, és engedelmeskedett a tömegvonzásnak is. De nincs az a hatalmas, hosszan összekínlódott, nagy darab papírmadár, amelyik hasonlóra képes.
A másodikat meredekebb pályán még tovább segítette, és rájött, ha mindenáron  papírfigurákat akar röptetni, a saját találmányú papírkövecs - ami sokkal jobban illik hozzá, mint a ráerőltetett szabályozású egyebek -, az ő igazi papírkecs.