Elvakítottan

Megfordult burkában az éj.
A lét nyüszít, sír, behálóz.
Bolyhos fényt sző a holdkaréj
minden kutyaugatáshoz.

Menteném, mi menthetetlen.
Lázadoznék, de nincs erőm
tavaszt álmodni idelenn
avartűzben, őszdelelőn.

Várni, ki zörget be, s hogy mit
vet elém elvakítottnak
koncként a születő holnap.

S játszani színlelt vakságot,
mikor fáj az, amit látok.
A színlelt meg megbolondít .