Viktor, kérem!

Szenthkúthy adjunktusnő a szobája félig nyitott ajtajában állva figyelte a folyosón zajló jelenetet.

- Hagyj már végre békén! – mondta fojtott hangon a férfi.

A jó negyvenes, erőstestalkatú, világos bőrű, majdnem hogy sápadt férfi a kezeit maga előtt tartva igyekezet a hozzá közeledő hölgyet távol tartani.

- Viktor, ne lökj el! Hozzám tartozol, bármit is mondasz!

- Nem tartozom én hozzád, miket beszélsz? Különben is ez itt az egyetem és ne cirkuszkodj!

Az adjunktusnő megsokallta a szóváltást és odaszólt.

- Viktor, kérem! Várjuk konzultációra.

A férfi menekülésszerűen belépett a kitárt ajtón.

- Mi volt ez a jelenet? Ki ez a nő?

- A volt feleségem. Húsz éve elváltunk. Hivatalosan, vagyonmegosztással, szerintem becsületesen. Elköltöztem még az országból is. Újra nősültem, van három gyermekem. Iskolások, a legnagyobb egyetemre jár.

- Akkor ez mi volt?

- Megtudta a címemet egy szakfolyóiratból, ahol a dolgozataimat közölték, és megjelent a színen. Nem érti még most sem, hogy annak a régi közös életünknek rég vége!

- Sajnálom, Viktor! De beszéljünk másról, és szólítson Olgának…