Konferencián

                       „Aki barát, szeret: de aki szeret, nem mindig barát.” Seneca

 Nagy nemzetközi konferenciára voltunk hivatalosak a régióból. Károly és Paulo voltak a társaim. Károly komoly fiatalember, nagy tudós lesz belőle. Biztos vagyok benne. Az a fajta fegyelmezett, a modorosságig precíz ember, aki kínosan ügyel minden mozdulatára, aki nem mutatkozik lezserül még a saját lakásában sem, aki mindig becsukja a fürdőszoba ajtaját, amikor bemegy, és leoltja a villanyt, amikor kijön. Paulo éppen az ellentéte. Lezser, bohó, mindig vidám, de úgy vág az agya, mint a borotva. belőle is nagy tudós lesz.

 A konferencia nagyszabású rendezvény volt, címe: Tisztelet a folyóknak (Tributa ad flumina) és a híres Pragati Maidan* (Újdelhi, India) biztosított neki helyet a maga 23 pavilonjával. A világ minden tájáról érkeztek tudósok, szakértők, előadók, hallgatók. Képviselték a világ legjelentősebb vízgyűjtő rendszereit a Mississippitől a Volgáig, az Amazonastól a Sárgafolyóig, a Kongótól a Lénáig, képviselve mind az öt kontinenst. Mi a Duna országait képviseltük, de jöttek rajtunk kívül Ausztriából, Szerbiából, Romániából és Bulgáriából is többen, de ők csak, mint hallgatók. A mi előadásunk a háromnapos konferencia második napján hangzott el, a „folyami szállítás” szekció keretén belül. Így mi is beállhattunk a hallgatók táborába szabadidőnkben, s a műsor szerint kedvünkre válogattuk a bevezető előadások, és a szekciók munkái között. A témák sokfélesége minden képzeletet felülmúlt.

 Ha nem találtunk kedvünkre való témát, ide-oda ténferegtünk a Pragati Maidan több mint 7 hektáros területén. A szálláshelyeket, étkezdéket és szórakozó lehetőségeket mind, mind megtalálhattuk itt.

 Egyik szabad óránkban a nagy központi csarnok fedett parkolójában, az egyik bokszban megpillantottunk egy gyönyörű, fehér luxusautót. Ajtói hívogatón nyitva voltak. Ki tud ennyi szépségnek, kényelemnek ellenállni? A közelben sehol egyetlen embert sem láttunk, s mint három kamasz gyorsan beültünk a test formáját felvevő ülésekbe.

- Ez aztán a kényelem! – kiáltott fel Paulo hátradőlve a mellettem levő ülésen.

 Károly is morgott valamit, de hirtelen kiszállt.

- Ember! – fordult Paulo felé – Nekünk még dolgunk van! A délutáni hozzászólásomat át kell nézni, s azt mondtad, segítesz.

- Jössz? – kérdezte tőlem.

- Még maradok! – utasítottam el a hívását, s ők ketten elsiettek.

 Kevés időt méláztam itt a nagy kényelemben, s gondoltam, nincsenek kenyérgondjai annak, akinek egy ilyen luxus Lexusra telik. Boldog ember lehet.  Mintha irigyelném, nem is kicsit – futott át az agyamon. Valami kellemes halk zene szólalt meg a kocsi hangszórójából. Ahogy a zenére figyelek, egyszerre megszólal mellettem egy férfi.

- Kellemes hangok, úgy-e?

 A kocsi tulajdonosa szólított meg, s én sebesen kiugrottam az autóból.

- Jaj, ezer bocsánat!- mentegetőztem – Nem akarok zavarni, már megyek is!

- Nem zavart – kellemkedet a férfi -, de milyennek találja az üléseke? Elég kényelmesek?

- Hogyne, persze, izé… - dadogtam meglepődve -. Nem akarok zavarni, és még egyszer elnézést kérek, de olyan hívogatóak voltak a nyitott ajtók. Megyek azonnal, csak még elveszem a társam táskáját. Itt felejtette az ülésen.

 - Társa is van?

 - Itt volt, de már elment. Megyek én is!

- Mi ez? – kiáltott fel mérgesen, hogy belém szorult a mozdulat, ahogy indultam volna.

- Eltörték a teniszütőmet! Ezért fizetni fognak! - dühösködött tovább.

- De hát, nem nyúltunk semmihez! – szabadkoztam meglepődve – A zene is magától szólalt meg.

- Azt én indítottam be, amikor megláttam, hogy vendégem van – mondta békésebb hangon -. De eltörték a teniszütőmet. Fizetni fognak! – váltott újra dühösre a hangja.

 Nem volt időm válaszolni, mert becsukta a kocsi ajtaját (mind a négy ajtó egyszerre csukódott), halkan felberregett a motor, a boksz ajtaja felnyílott, a kocsi pedig kisuhant az útra. Bambán néztem utána, álltam, mint Bálám szamara. Aztán megráztam a fejem, s társaim után indultam. A szállásunk előtt találtam rájuk, a szökőkút szélén üldögéltek elmerült vitába merülve.

- Félbe kell szakítanom értékes eszmecseréteket! – léptem oda hozzájuk.

- Képzeld, ez a fafejű… - kezdte volna Paulo, de közbevágtam.

- Megérkezett a csoda autó gazdája!

 Meglepetten néztek rám, és kissé dühösen is, hogy másirányba tereltem a beszélgetést.

- Mi? Hogy?

 Elmondtam nekik, mi történt, s hogyan. Arra voltak kíváncsiak, vajon ki az illető, de erre nem tudtam válaszolni, hiszen nem mutatkoztunk be egymásnak.

- Semmi baj – szólottam -, mert itt jön éppen Kareena, a mi kedves, csínos szálloda-igazgatónőnk, aki mindenkit ismer. Ő majd megmondja nekünk.

- Üdvözletem, uraim! Kit kellene ismernem? – ért oda hozzánk Kareena.

 Elmagyaráztam neki is a helyzetet, mire nagyot kacagott.

- Hogyne ismerném! Hiszen ő nem más, mint Kumar Sheik, a főigazgató!

- Mi van ezen nevetni való? – kérdeztem kicsit megbántódva, gondolván, rajtam nevet.

- Csak annyi, hogy elszalasztottál egy kellemes, kis légyottot megnyerő főigazgatónkkal!

- Csaknem?

- De bizony! Besétáltál a csapdájába, s azért lett dühös, mert mégis otthagytad. Egyébként ez nálunk nem is olyan ritka dolog az utóbbi időben. Sőt a politika sem nézi rossz szemmel az ilyen kapcsolatokat - része a túlnépesedés elleni kampánynak, mint a színes gyöngysor a nők nyakában*.

- Ilyet kihagyni! – kiáltott fel vigyorogva egyszerre Károly és Paolo.

- - -

* Pragati Maidan = magyarul a haladás indokai.

* (Ha a ciklus termékeny időszakában (a ciklus 11.-től a 17. napjáig) tartózkodnak, a nem kívánt teherbeesés lehetőségét nagymértékben csökkenthetik. Ez az un. Ogino–Knaus-féle módszer. Egyes hindu nők ezeken a napokon a tilos jelzést közvetítő színű gyöngyöt viselnek a nyakukban.)