Agg lovag

Lovagnak túl agg a Nagyúr,
Darth Vader már csak agyra gyúr.
Elméje kész Erőfészek,
S észcsírákból észi részek
Állnak össze, mint a tészta,
S agg sith lovag így oszt észt a
Padavánjainak. Ő meg
Érzékeli, feje nő meg,
S kazánnyomott agyvért vagy át-
-szakad, vagy feszíti agyát.
Sisakján bár van pár abroncs,
Szétrobban és gyúrtagyhabroncs-
-teleppé lesz váratlanul.
Így jár, aki holtig tanul!

Anya mindörökre

Kíváncsian kandikál be ablakomon a parázshold, körötte szaporán szikráznak a csillagok, a végtelen üzenetei, s a lopakodó május illata körülölel. Azon az örök igazságon merengek, hogy - legyen gyermek vagy felnőtt – a szorongó ember gondját, baját  az  édesanyja  szelídíti békévé.

 Mindig. Még akkor is, ha az életút végére ért Ő, ott is ad, biztat, felemel!

Emlékfoszlányok cikáznak bennem, s repítenek téren és időn át hozzá, az édesanyámhoz.

  ***  Ijesztő, komor vaságyak, közönyös fehér köpenyek, remegő fájdalom…  A   nyíló ajtón bemosolyog a drága megnyugvás, anya. Ránevet, megöleli. Meggyógyulsz kicsim, s viszlek haza, ne félj!

*** Vizsgaidőszak, a túlhajszolt lélek zaklatott nyugtalansága… Otthon anya a teraszra ül vele, s a felhők mögül kinevet a nap! Újból színessé válik a világ, és a    virágzó fák között, kitárt karokkal szalad már kacagva!

*** Sírásba fulladó csalódások… Anya mellette áll szóval, szótlanul, vele remeg érte, s oldódik a bánat!

*** Ő is anya lett. Az aprócska jövevény megállás nélkül sivalkodik. Jaj, mi lehet vele? ...  Anya karjaiba veszi, gügyög neki, és kisimul az arcocska, elcsendesedik a bánat!

***  Apa, jaj, drága apa, ne hagyj még itt, zokogott megsemmisülten a  szenvedő  mellett…. Anya csendesen könnyezve átöleli.

A májusi éjszaka varázs-illata csak erősíti a tudatot: anya a legcsodálatosabb ember a világon. Ő a jó tündér, aki jelen van minden percben, óv, mesél, betakar, s akkor is vigasztal, ha derűs éji csillagfény már a mosolya! 

Elszáll...

Sosem volt hegyek
csúcsán senkik álldogálnak,
nincsszemükből semmi árad
a lentiekre.

Ítélj és sújts

"Senki sem szolgálhat két urat" (Máté.e. 6.)

A félelem este hull rád,
ha leveted földi ruhád,
s úgy állsz ott Istened előtt,
mint a gyertya csont-fehéren
fogyó holdként rideg fényben
bölcsőtől látón a sírig,
míg életed felparázslik,
s úgy omolsz elé a földre
mint büszke kőszirt a völgybe,
mely önsúlyától összedőlt.

Ó hány Urat kiszolgáltál,
míg kövek közt kővé váltál,
sodródtál jeges folyókkal.
Húsodba vájt bélyegeket
hányszor átpecsételtetett
a sors, mely vitt, vagy elhagyott.
Láncra verten táncoltatott,
bár gyötört a kín, fájt a seb,
élni akartál, -így könnyebb -
önmagadra vett béklyókkal.

Most várod csendben, hogy ítél,
vér, és verejték mennyit ér,
s mivé lett annyi szép álom.
Voltál egy parányi felleg,
csillagfényben melengetett,
fürtjeidet szél cibálta
eső-verte vihar-ágra,
s ha benned a múlt felzokog,
könnyet se ejts, ne vedd zokon,
hogy, ami szép volt... ne fájjon.

Csak azt féltsd egyedül, míg élsz,
amit a szív őriz, s nem az ész,
ha évre, évek súlya hull.
S tedd meg, mire van erőd,
s amíg tudsz, járjál legelöl.
Így sarkall parancs, értelem
végig az egész életen.
Embernek lenni, nem kevés,
Ha nincs öröm, csak szenvedés.
Mind elmúlik nyomtalanul.

Sorsod jussát Ő szabja rád,
fogadd el, úgy szóljon a szád:
Ím előtted állok Uram,
ítélj, és sújts, mert vétkeztem,
hogy beleremegjen testem
térdre hullva lenn a porba,
mint éji világod alkonya,
amikor vezekelnem kell.
De addig adj vigaszt újra nekem,
akkor is, ha véget ér utam...

...divatja múlt

Csukott ablak mögül nézem,

mintha futna a világ, s az enyém,

mint régi selyem, foszlik szerte - szét.

Tükörben látom, mögöttem évek,

búcsút intenek, súgnak:

hitted még, hogy tart a nemrég?

Ósdi szavak, új beszéd,

tán' nem is értenéd,

gondolkodom...

Nézd, ez másféle világ,

új kezek játsszák dallamát,

finom, mély hegedűk divatja múlt.

Dobok hajtják a léptek ritmusát,

süllyed a régi világ...