Tanító úr és leánya

  Villogó szemű szakállas fiatalember baktatott az úton, ahogy kikanyarodtam homokfutómmal a rendelő kapuján. Sohasem láttam errefelé, de valahogyan mégis ismerősnek tetszettek a vonásai. Nem sokat törtem ezen a fejem, hanem mellé érve megkérdeztem hová igyekszik hátizsákosan, hiszen itt közel-távol nincs kirándulóhely, se vendégfogadó, a következő falu is jó nyolc kilométernyire található.

  Mondta a falu nevét, hogy hova. Az én utam is éppen oda vezetett, így hát felajánlottam a mellettem levő helyet a kordén. Szívesen elfogadta, különösen, amikor megtudta, milyen messze kell mennie. Gyalogosan bizony két óra az a nyolc kilométer.

  Bemutatkoztunk egymásnak, miután helyet készítettem számára, s a lovacska is szaporán nekiindult a poros útnak. Ahogy a nevét meghallottam, rögtön rájöttem, honnan olyan ismerősök a vonásai. Ugyanígy hívták egyik tanáromat, aki a fertőzőbetegségek klinikáján volt tanársegéd és baráti viszony fűzött hozzá.  Említettem is neki gyorsan, s ő felvilágosított, miszerint a nagybátyáról beszélünk.

  Beszélgetve hamar telt az idő, s már a falu határában jártunk, ahová mindketten igyekeztünk, mikor rákérdeztem pontosabban látogatása céljára.

  - A tanító úrhoz igyekszem – válaszolta érdeklődésemre.

  - Jól ismerem Ádámot. Baráti viszonyban vagyok vele.

  - Ennek örülök, legalább majd bemutatsz neki, tudni illik, én magam nem ismerem.

  - Akkor meg miért keresed?

  - Nem egyszerű a dolog. Ő az apósom…

  Erre nem szóltam semmit, csak emésztettem a hallottakat. A kocsi zörögve haladt a köves úton, s egy darabig egyikünk sem szólalt meg. Újdonsült barátomban azonban nem állt meg sokáig a szó, s folytatta mondókáját.

 - Mondom, nem egyszerű a dolog. A feleségemet, a főiskolán ismertem meg. Eleinte nem érdekelt a családja, csak amikor megkértem a kezét, és igent mondott, szólt, hogy jó lenne, ha bemutatkoznék az anyukájának.

  Elmondta, amíg bukdácsoltunk a kátyús, rossz úton, hogy a lány együtt élt az anyukájával, akit addig a napig, amíg el nem ment a bemutatkozással egybekötött leánykérőbe, nem is találkozott. Akkor nem jutott rá idő, hogy a többi családtag iránt is érdeklődjön: apa, testvérek, stb. Már az esküvőt is kitűzték, mikor rákérdezett: „és apád?” Zavar hallgatás volt a válasz. Végül is csak kimondta, hogy nem ismerte, hogy otthon nem volt szabad róla beszélni. Barátom nem is feszegette a dolgot látva, a lánynak mennyire kellemetlen a téma. Azért mégis furdalta a kíváncsiság az oldalát, mi lehet a dolog mögött, mi lehet az igazság. Az asszonyka is látta, semmiképpen nem kerülheti el a magyarázatot, elmesélte, amit sikerült megtudnia ismerősöktől, rokonoktól.  

  Éva és Ádám főiskolás korukban ismerkedtek meg, de nem tartott sokáig az idill, mert jöttek a vizsgák, a kihelyezés. Éva, mivel kitűnővel diplomázott, a városban maradt, visszahívták a főiskolába gyakornoknak. Ádám kikerült falura – jó messze a várostól – tanítónak. Mikor hírét vette, hogy a lány babát vár, pénzt küldött az abortuszra.

- Tartsd meg a pénzed, vagy költsed patikára! – válaszolta Éva joggal megsértődve, és soha többet nem állt szóba Ádámmal.

  Mikor eljött az ideje megszülte gyermekét - egy kislányt.

  Később évek múltán Ádám hiába kereste a találkozást gyermeke anyjával, de mindig merev elutasításra talált. Ügyvéden keresztül küldte a gyermektartást, amit a fizetéséből levonattatott és átutaltatott havi rendszerességgel.

  Évekig búsult, amiért ilyen lehetetlenül viselkedett, és elidegenítette magától a szeretett nőt és hiába lett apa, nem láthatja gyermekét, akiről sokáig azt sem tudta leány-e, vagy fiú. Azzal próbálta magát igazolni saját maga előtt, hogy nem volt se anyagilag, se lelkileg kész a házasságra, a gyermeknevelésre. Gondjairól, vívódásairól senkinek sem beszélt, barátságokat, ismeretségeket nem kötött, a faluban különcnek, magának való embernek tartották. Idővel a szomszéd falu frissen végzett tanítónőjével összebarátkozott. Talált a szó. Neki sem mesélt azonban mélyen eltemetett titkáról.

  Mégis mind gyakrabban időzött a szomszéd faluban, s az emberek meg is kérdezték szokásukhoz híven, őszintén, kendőzetlenül, hogy „Tanító úr, talán nősülni készül?”

- Miből gondolja, János bácsi? – kérdezett vissza meglepődve.

- Látom ám, hogy vizitába jár Amál tanító nénihez!

- Én? – rökönyödött meg, de aztán megvonta a vállát, s odább lépett.

  Azért a gondolat nem hagyta nyugodni, s egyre többet gondolt rá, hogy nem is beszélt olyan nagy butaságot János bácsi.

- Végül is… - gondolta, s nyakkendőt kötött.

  A tanügynél kegyesen fogadták a hírt, hogy a két magányos tanerő összekötötte az életét. A főtanfelügyelő is aláírta Amál tanítónő áthelyezési kérését, és így áthelyezték az ifjú férj iskolájába, persze miután "otthonról jőve" többször is felkereste a kedves főtanfelügyelőt. Így ettől fogva két tanító oktatta a gyerekeket a szülők nagy megelégedésére. Mesterségüket, a gyerekek nevelését, tanítását, jól értették, s a falu is megbecsülte őket. Már nem tartották többé különc embernek Ádámot.

  Idővel gyerekeik születtek, két fiú.

  Most mikor feléjük tartottunk, a nagyobbik már betöltötte a tizennyolcat, s készült bevonulni katonának, a kisebbik érettségi előtt állt.

  Mi lesz itt, ha én bemutatom nekik a sógort? Gondolom, fogalmuk sincs a nővérük létezéséről.  Ránéztem a barátomra, de semmi izgalom nem tükröződött az arcán. Úgy látszik, ezt a témát jól megrágta már magában és felkészült jóra-rosszra.               

  - Vágjunk hát bele! – bíztattam magam, s bekopogtattam a tanítói lak udvari ajtaján.

   Délután, mikor végeztem a dolgaimmal, visszakanyarodtam Ádámékhoz. Kopogtattam és a harsány szabadra óvatosan benyitottam. A férfiak – Ádám, a két fiú és újdonsült barátom – az asztal körül ültek, előttük borospoharak, s kedélyesen társalogtak. Amál asszony pedig a főzőkályha körül ügyködött. Készítette a vacsorát.

  Békés családi idill!

 Már kezdett lehaladni a nap, mikor indultunk vissza. A barátom csöndben emésztette az eseményeket, csak nézett maga elé sokáig.

- Remek ember az apósom! – jelentette ki váratlanul.

- Nocsak…

- Meg a sógórkák is! Amál asszony meg mit szóljon? Elfogadta a helyzetet. Megnőtt váratlanul a család. Azért ő is kedves volt – meghívott jövő vasárnapra, mutassam be a feleségemet. Nagy szó, ember! Megmondom őszintén neked, nagyon tartottam ettől a találkozástól.

  Ez utolsó megjegyzéssel magam is nagyon egyet értettem.

  

Ma sorsoltunk

- Szívélyes üdvözletem kedves uraim! Nem tudják, mikor kezdődik a műsor?

Csenevész társával körülnéztek. Igen furcsa -székeken bambuló ábrázattal-, elszőkült cifraságú, piros rózsákból, halvány sárgába bicsaklott emberkék ücsörögtek

szerteszét, több mint angyali nyugalomban. Csak egy, a bal sarokban, adott valami életjelszerűt. Két székre intett.

- Foglaljanak helyet és várakozzanak! Én már nyolcadik napja ülök itt, nem lehet kiszámítani, mikor kezdődik egy-egy előadás és azt sem, hogy egy, kettő, három, vagy öt jelentkezőt rendelnek éppen be. Annyi biztos, hogy valamiért, mindig engem szoktak megkérni a felkísérők -tudja olyan piros egyenruhás krapekok-, hogy lennék olyan kedves megőrizni az utókornak az értéktárgyakat. Itt van mellettem ez a marha nagy bőrönd, telis-teli vacakságokkal. Ki hoz ide magával értéket? Maguknál például van pénz?

A ferde nyakú csak annyi válaszolt:

- Ugyan kérem, éppen pénzért jöttünk, mint ahogy maga is! Elég furcsán beszél, itt a többiek meg ülve alszanak. A kollégával éppen átverekedtük magunkat a felvétel labirintusán, arról nem volt szó, hogy meghatározatlan idejű a műsor. Nekem 5000 eurót fizettek.

- Jól kitoltak magával is. Maga kis ember mennyit kapott?

- Én 8000 eurót, abból biztosan sikerül megnövesztetnem magam!

- Pancserek, ezek az üldögélők is mind! Tudják az a baj, hogy nem olvasták el az apró betűs részeket a szerződésben.

- Én semmit nem olvastam el. Negyvenhat kötetnyi anyagot raktak elém azzal, hogy három perc alatt nézzem át. Még a címeiket sem tudtam.

- Ne szomorkodjon! Én kiköveteltem, hogy elolvashassak mindent. Egy hetembe telt, reggeltől estig olvastam. Az apró betűs részeknek így is, csak egy kis töredékét tudtam elolvasni. Miután az ötödik napon rájöttem, hogy az oldalak alja nem mocskos, mikroszkópot vittem magammal és további egy egész napomba került, amíg

rájöttem, hogy thai nyelvű a szöveg. Beszereztem egy szótárt, de semmi mást nem tudtam kihámozni, csak hogy a résztvevők 5 000 000 eurós sikerdíja garantált, hacsak másként meg nem egyeznek. Magukkal, pancserekkel, másként egyeztek meg. Én az 5 000 000 eurómat bekasszíroztam, valahol éppen kamatozik. Tudják, az a jó, hogy nyitva van az ajtó, le lehet sétálni a zárt folyosón. Két ajtó van, egy ahol bejövünk és egy, ami az előadás felé vezet. Ablak sehol, ez engem egy kicsit megvisel. Azt hiszem azért vagyok éberebb. A többiek nyugodtak, üldögélnek, üldögélnek éjjel nappal. Nagyon jó a kaja, tele van nyugtatóval. Hát tudják, nem lehet pontosan tudni, mire számíthatunk. Valahogy nem elsődleges szándékuk, hogy ide, az én sarkamba például, reflektorokkal szórják be a -széthasogatott hajszálú- információkat. A csapból is természetesen nyugtatós víz folyik, de nem kell meginni, kapunk üdítőt, az is tele van nyugtatóval. Jó, hogy nyitva az ajtó, szerintem sétáljanak egy nagyot, én is azt csinálom. A többiek üldögélnek, éjszaka kicsit lelóg a fejük, nagyon ritkán felállnak, két-három percig ide-oda járkálnak, aztán visszaülnek. Szeretem a nyugalmat, nem zavar a bágyadtságuk.

- Mondja maga nem fél?

Szólalt meg a ferde nyakú, aki az előadás után, visongva telt el, sejtjeibe szivacsosodott rémülettel.

- Ugyan már, mitől félnék? Ha jól dereng, az első fél napban féltem, aztán ebéd után már soha többet. Mit vesz a sikerdíjból?

- Én egy kisebb házat akarok venni, csak valahogy innen ki kéne jutni. Kisöreg, növekedni vágyó, gyere menjünk, járjunk egyet ezen a koszos folyosón!

Kiléptek az igen hosszú, keskeny, zavaróan szürke, fénytelen folyosóra és végigballagtak.

- Hallod haver, meg ne próbáljunk se enni, se inni, különben úgy járunk, mint ezek, ki tudja mit csinálnak velünk. Gyanús itt nekem minden, valahogy ki kellene jutni, úgy szeretném látni a napvilágot!

- Tudod ferde nyakú, olyan a szívem, mintha keresztbe és hosszába is összeláncolták volna. Nem csak azt a nyavalyás pénzt, de akármimet odaadnám, hogy innen kijussak.

Közben kinyílt az ajtó hátul és piros egyenruhások, a "hulló falevél, hulló falevél" dúdolása közben, érdekesen sokat és semmit sejtető mosollyal arcukra kenődve, békésen, de mégis ijesztően masíroztak előre.

- Nyomás vissza a terembe, ha úgy tetszik kalitkába!

- Szép jó napot emberek! Meghoztuk az ebédet, mindenkinek kiváló étvágyat kívánunk. Itt vannak az üdítők is. Ma sorsoltunk. Maga, meg maga játszanak.-

böktek a ferde nyakúra, meg a kis emberre.

- Ne tessék haragudni, kérem szépen, tisztelettel, már nem szeretnék játszani!

- Én sem!

Kurjantott a kis ember, derűs bájra vetkőzött arccal. Fixírozó szemeit rájuk ragasztva, a fő főnök, vezető ceremóniamester, egyszerűen kibökte.

- Aláírták a szerződést,azt visszacsinálni nem lehet!

- Bocsánatot kérek - szólt a ferde nyakú -, hol a stáb?

- Mi vagyunk a stáb!

- Nem látok kamerát.

- Minek kellene kamera? Egy vagon pénzt kasszírozott így is, mit akar belőle csinálni?

- Még nem tudom. Vagy házat veszek, vagy kiegyenesíttetem a nyakamat, de ha elfogadják, maguknak adom, csak nyissák ki a kifelé vezető ajtót.

- Nem lehet! Különben is ebéd után lesz! Természetesen nem gátoljuk magukat semmiben, egyenek nyugodtan, táplálkozzanak és készüljenek a viadalra!

- De miféle viadalra?

- Nehéz, hosszan tartó és keserves. - vigyorodott el a főhoppmester - Majd adják le a cuccaikat a sarokban álló, időnként ülő, máskor sétáló úriembernek. Megőrzi az utókor számára, vagy nyerés esetén visszaszolgáltatja. Sarkos!

- Igen kérem!

- Megértette mi a teendő?

- Igen, természetesen, itt a bőrönd, ha nincs elegendő hely, adjanak még egyet, rakom beléjük a sok marhaságot.

- Haver, kis ember, figyelj már ide! - szólt a ferde nyakú.

- Nem tudok, az egész terem zöldesen foszforeszkál.

- Én is nehezen koncentrálok, hidd el. Valamitől tele van itt minden mamutfenyővel. Ennek ellenére, ne nyúlj az ennivalóhoz!

- Eszembe sincs!

- Figyeljen, magáé a ceremóniamester, meg a két balszélső, az enyém meg a többi. Meg kell támadnunk őket!

- Ne ábrándozzanak - szólt közbe a sarokban ülő, állomásozó üldögélő, akinek helyesen üllő, másoló álldogáló is lehetett volna a neve - azt mesélik, volt aki visszajött, inkább erre alapozzanak!

- Miért ne? - kérdezte ferde nyakú, egyre szorultabb kecstelenséggel.

- Tudja, géppisztolyokkal szoktak jönni, valamiért számolnak a hasonló viselkedéssel. Jó étvágyat!

- Maga megeszi, amit kapott?

- Naná, hogy megeszem! Éhes vagyok.

- Mi még most inkább nem ennénk.

Az üldögélő aluszékonyak is, olyan evés-ivás félét rendeztek, majd eljött a kimenés ideje. Végigkísérték őket a folyosón, ami valamitől vastag ködbe burkolózott hirtelen, majd kinyitották az ajtót. Fél méter vastag páncélajtó nyílt nyikorogva és egy keszonszerű, köztes valamibe tuszkolták be őket, ahol visító kétségbeeséssel, falakat karmolva kísérőiknek estek, majd térdre rogyva, rimánkodón kérték, hogy nyissák meg a visszavezető ajtót előre, csak ne hátra.

- Kedves emberek, legyenek szívesek talpra fáradni, előre kell menni, mindig előre! Nem tudom mondták-e, ez egy magán live show, itt sokat fizetnek a látnivalókért,

nagyon szeretik az ilyen rettegetteket nézni, azt különösen, hogy mit művelnek velük.

Az asztal alatt állomásozó, szorult helyzetében nyivákoló macska, fénytörésre zárult, fülsértő hangja, lágy muzsika volt kettőjük szopránváltásának. Az egyik őr hátraosont, vissza az ajtón, bement a terembe és beszólt.

- Fiúk, remek volt a teljesítmény! Te ott a sarokban, Gábor, külön béremelést kapsz. Meg kell adni az üldögélés bambultságát, nálatok jobban senki nem tudta volna alakítani. Kitüntetünk benneteket, a helyzetjelentő sejtelmes rejtekszervezet, vizsgálódíjának tudományos fokozatú, aranykeresztjével.

Visszament. Addigra, bár hónaljból fogták a két hőst, hogy egyáltalán lábon maradhassanak, kedélyesen mosolyogva, a ceremóniamester-riporter hátraszólt.

- Mindenki mosolyogjon, ez nagyon fontos! Előre megyek, bejelentem magukat.

Kilépett az ajtón és a kísérők egyike elkezdett visszaszámolni.

- Három, kettő, egy, zéró...Ajtó nyílik, maguk mennek!

És kituszkolták őket a keszonból.

- Segítség, segítség, gyilkosok!

Ordítás után az utcán találták magukat, megannyi fotóriporterrel szemben és a járókelők csak tapsoltak, mígnem zokogásuk hüppögéssé csendesült és felfogták, hogy itt valami nagyon nagy, teknősbéka trükk sávozódott végig, s ím sem küzdeni, sem meghalni nem kell. Remegésből nyugalomba, majd mosolyba

emelkedve, hajlongtak és más sem járt a fejükben, hogy keservesen szerezték bár a pénzt, de végre kiegyenesítik a nyakukat, vagy házat vesznek, illetve úgy megnövesztik magukat, ahogy senki más. Végül is, jó mulatság volt és ez a lényeg!

- Na, kisöreg, jól be voltál gyulladva mi? Szégyellhetem magam miattad.

- Csak ne vágj úgy fel nyakas! A sarokban ülő által széthintett frász meggyökerezését, te segítetted legjobban elő. Azért tudod mit? Még egy ilyen live showra nem nevezek be. Nem vagyok én gyáva ember, de eleget kerestem így, nagy hirtelenjében, meg a csillagok állása se nekem kedvez, zsinórban, fél Hold mellett.

Trónkövet elő!

"Daka József (I. József), Magyarországnak a Szent Koronával megkoronázott királya,..66 esztendő után, Horthy Miklós kormányzó úrnak tett titoktartási fogadalmát megtörve, igényt tart a magyar trónra.

1944-ben koronázott meg Horthy Miklós kormányzó úr. A kormányzó úr... átadta Jusztinián hercegprímás bíboros úrnak a Szent Koronát, aki a fejemre helyezte: „Isten áldásával vezéreld a magyar népet sok szerencsével. Ezt követően átmentünk a királyi palotába, ahol beleültem a trónszékbe, és a bíboros úr megáldott. "

Nem addig a' Józsi bátyám. Mert ha ilyen fennforgások vannak, hamar akadnak számosan, akik elkezdhetik firtatni, hol vannak a trón kövei. Namármost, ezek erről lettek elnevezve: trónkövet elő.

Itt vagyok mindjárt én, császári vérvonal. Őseimnek törött kardja, a kezemben, ( made in china...

Lai Chee császár harmadik leányának férje Lai Os tábornok volt a legendás vályoghadsereg vezére. Fia Lai Oska a déli határok védelmi vonalának kiépítése során került kapcsolatba Árpád népével. Lai Oska beleszeretett egy gyönyörű leányba, akit apró termete miatt Babocskának hívtak. Babocska, Árpád törvénytelen gyermeke volt, kilétét Abacil rabbiátus természete miatt titokban kellett tartani.

Lai Oska annyira eszét vesztette a szerelemtől, hogy utasította a vályoghadsereget, ássák be magukat addig amíg visszatér. És egy sötét éjen elrablotta Babocskát Árpád táborából, csak vágtattak, csak vágtattak, míg üldözőik le nem maradtak.

Egy kis faluban telepedtek meg, kedves lankás dombvidéken. Lai Oska értett a lovakhoz, hamarosan jól elboldogult, és tiszteletre méltó nemes ember lett belőle. Babocska kedvességével és szépségével elvarázsolta a lankák népét. Olyannyira, hogy halála után a falu az ő nevét vette fel. A történelem viharai után a Babocska névből Bocska lett, nemes Lay Oska fiának gyermektelensége miatt azután az anyai ágon már csak a Bocska név öröklődött, míg a bocskai Bocskákból csak Bocskai nem lett.

Mindezidáig magam is titokban tartottam e vérvonalat, de látom, eljött a mi időnk, (2010.nov.) Józsi bátyám, mostantól én sem szedem a gyógyszerem.

Nem kívánom én vitatni Józsi bátyám elsőbbségét. Legyen csak Bátyámé a magyar királyi szék. Magam beérem a szépséges Erdélylyel, amit természetesen Józsi bátyám nyilván visszavesz, ha gondolja segedelmemmel. Kötünk egy kölcsönös baráti, együttműködési és felnemtámadási egyezményt, továbbá egy-egy pár sálat, meleg zoknit, a nehéz napokra.

Idő/étlenség

-Hány óra van, Béla?
-Van néhány, melyik érdekel?

-Az érdekelne, mennyi az idő?

-Mennyi az idő?! Nekem kéne tudnom? Mert ahány, annyi időt mutat.

-Nem figyeltél? Tegnap elmagyarázta a tévé.

-Azt mondta, holnap egy órával tovább alhatunk. De elfelejtettem magammal vinni egyet az ágyba és így ugyanakkor ébredtem, csak nem tudom mikor.

-Na és! A te korodban örülj, hogy egyáltalán tudsz aludni.

-Azt is mondta a tévé. Hogy meg lehetek viselve ettől. „Az óraátállítás sokaknál fejfájást, rosszkedvet és levertséget okoz.” Hát igen. Le is vagyok verődve. Egyáltalán nem mindegy, hogy reggel héttől este tízig van ébren az ember, vagy reggel héttől este tízig, de egy órával korábban. Viselődve is megvagyok, de csak mert utálok viselkedni.
 -Azt is mondta, hogy sok energiát takarítunk meg ezzel. Ugyanakkor kelünk, reggel hétkor, de már nyolc óra van és nem kell villanyt gyújtani, csak ha borús az idő. Egy óra nyereség. Este tízig van tizennégy óránk, de csak délután négy órakor kell bekapcsolni a lámpákat. Négytől tízig csak hat órát kell világítani, ebből lejön az egy óra reggeli nyereség, és ha ebéd után is szundikálunk egy órát, hát az egészen más mintha egész nap égetnénk a lámpát. Rengeteg energiát takaríthatunk meg.

-Kicsoda?

-Hát, te meg én. Többes számban mondta, takarítunk…ha te is alszol ebéd után…

-Ja. Te mihez kezdesz a részeddel?

-Egyszerűen visszatáplálom.

-Egyszerűen?

-Hát. A ház elejin bejön a fázis, átmegy az összes fogyasztón, a nullán meg kimegy. Az utolsó fogyasztó után egyszerűen visszakötöm a fázist a nullára, hogy ne tudjon kimenni.

-Ha ügyes vagy, az egész utca takarékoskodni fog...

Egy kis kóstoló

Hazánk egyik országos hírű üdülőjében töltöttük néhány éve a húsvéti ünnepeket. Kellemesen telt az idő, a kiszolgálás megfelelő volt, s az időjárás ellen sem lehetett kifogásunk. Egy furcsaság azonban mégis feltűnt. Mégpedig az, hogy nagypénteken reggel a polcok roskadoztak a felvágottaktól, s a sajtos részlegen alig mutatkozott választék. A reggelizni óhajtók zöme pedig a sajtok, tejtermékek, gyümölcsök között válogatott, tolongott. Gondoltam, véletlenül esett így a dolog, bár néhányan morgolódtak magukban, miközben elkerülték a húsos tálakat. Ebédkor már igazán bosszankodtam, mert a menü minden volt, csak böjtös nem. Nem mintha bigott vallásosak lennénk, de nálunk otthon megtartottuk a nagypéntekit, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Nem volt ez valami kötelező dolog, de a legtöbben betartották, hogy Nagypénteken napközben csak pattogatott kukoricát ettek, s miután lehaladt a nap valami könnyű vacsorát. Böjtöset.

Üdülőnkben este jött az újabb meglepetés – stefánia szelet* burgonyakörettel!

A szakács, vagy akárki igazán kitett magáért, hogy a vendégek óhajának, kívánságainak keresztbe tegyen. Figyelmetlenség? Hozzánemértés? Tapintatlanság? Gondolom soha nem derült ki, de hogy így történt, meg lehet nézni a vendégkönyvi beírásokat…

Máshol más meglepetést hozott a Nagypéntek.

Íme: A Húsvét előtti hetet, a Nagyhetet Galileában töltöttük, bibliai tájakon barangolva. Péntek este betértünk egy Rhame nevű arabok lakta faluba. Ismerőst kerestünk, s meg is találtuk Jakub személyében.

Jakub miután nyugdíjba vonult, nyitott egy kisvendéglőt, hogy ne unatkozzon. Itt kerestük fel. Nagy örömmel fogadott és büszkén mutogatta kicsi birodalmát. Először csak három asztalt állított be, és a választék is szerény volt: humusz, pita, saláták. A barátok, volt munkatársak, mikor hírét vették a vállalkozásnak, kezdtek özönleni. Jöttek hétköznap és ünnepen, reggel és este, jöttek párosan és családostól. Jakub csak a fejét kapkodta növekvő népszerűsége láttán. Hamarosan ki is bővítette a kisvendéglőt, újabb asztalokat állított fel az udvaron, de még az üres garázsban is. A választékot is jócskán növelte. Mi is elfoglaltuk a helyünket egy asztalnál, majd meghallgattuk Jakub ajánlatát.

- Nézd, Jakub, köszönjük az ajánlatodat, de tudod, mi ma böjtöt tartunk, s húst nem eszünk.

- Megértem! Magam is keresztény vagyok, katolikus és ma a családommal együtt én is csak böjtöset fogyasztok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vendégeimet nem szolgálom ki kívánságuk szerint. Nektek pedig hozok vacsorára egy kis könnyű kóstolót.

Ameddig elkészítették a konyhán a „kis kóstolót”, Jakub elmondta, hogy a közeli nagyvárosban dolgozott négy évtizeden át felsőfokú végzettségének köszönhetően a kórház egyik felelős beosztású vezetőjeként, és hogy ebben a faluban telepedett le, miután a szülőfaluját a háború vihara elsodorta. Itt Rhame-ben együtt élnek keresztények, muszlimok és drúzok, s ő is megtalálta közöttük a nyugalmat. Ő is és családja… Különösen most, hogy nyugdíjasként élvezheti a vidéki, a falusi életet. „Beatus ille, qui procul negitiis”, azaz „Boldog az, ki a közügyekről távol él” – mondja Horatius szavaival élve.

Közben kiszóltak a konyháról, hogy elkészültek a vacsoránkkal, a „kis kóstolóval”.

És megkezdődött a tálacskák, tányérok felvonultatása!

Nos, ez igazi felvonulás volt: egymást követve jöttek a tányérok-tálacskák megrakva mindenféle jóféle, de szokatlan - nekünk szokatlan –formájú, ízű, zamatú ételekkel. Amit ezek közül ismertem az a szalmakrumpli volt, a pita és a humusz – a többi kilenc fogásnak még a nevét sem. Így inkább a tartalmukat próbálom kitalálni, s eszerint sorba venni. Íme: sült padlizsán olívaolajban, pirított karfiol techinával*, szőlőlevélbe göngyölt párolt bulgur*, párolt gombafejek hagymás-citromos mártásban, pásztortáska-saláta, zöld és fekete olajbogyó, párolt lencse zöldpetrezselyemmel és kaporral keverve, különös kovászos uborka, vegyes savanyúság sáfránnyal ízesített karfiollal, zöldsaláta mentalevéllel és lila júdásfa- virággal.

Erről a júdásfáról (Cercis siliquastrum) szólnék néhány szót. Ez egy pillangósvirágú mediterrán növény, díszfának ültetik, lombfakadás előtt nyílnak gyönyörű lila virágai, és az a legenda szövődött köré, hogy ez alatt a fa alatt adta Jézus Krisztusnak az áruló csókot Júdás Iskáriótes. Más változat szerint Júdás erre akasztotta fel magát. A legenda szerint a lombtalan törzsön és ágakon nyíló virágok Krisztus vérét jelképezik, termése pedig, a lapos magvak az árulásért kapott bért, a harminc ezüstpénzt.

-.-

*- stefánia szelet – névadója Stefánia belga királyi hercegnő, aki előbb Rudolf trónörökös felesége volt. A mayerlingi tragédiát követően férjét elveszítette, de tízévi özvegység után, utazásai során beleszeretett Lónyai Elemér magyar grófba. Bár apja, II Lipót belga király szakított Stefánia hercegnővel ezen lépése miatt, és lemondatta minden rangjáról és vagyonáról, boldog időszak következett életében, melyet soha nem bánt meg. Lónyai gróffal kötött házassága után többnyire Magyarországon élt. Szerette az országot, a magyar konyhát, az embereket. Ő maga is több ételt talált ki - így született meg a főtt tojással töltött fasírt-rolád is.

 - techina = szézámkrém

 - bulgur = tört búza (török rizs)

Galilea 2013. 03.30