Tessék

- Tessék! – kiáltotta Távi hangosan a kopogtatásra reagálva.  Igazából Tivadar volt a rendes polgári neve, de mindenki úgy a barátai, mint a páciensei is Távinak szólították, amit nem is kifogásolt, lévén maga is alkalmatlan ítélte anyakönyvezett nevét.

Fehéringes, öltönyös fiatalember lépett be az ajtón. Pasztellkék nyakkendője szabályosan megkötve illett a szürke öltönyhöz és zöldeskék szemeihez.

„Vajon mit akarhat ez a bájgúnár?” – tette fel magában a kérdést csöppet sem jó indulatúan.

- Gyáni Kázmér vagyok, nyomozó tiszt – mutatkozott be.

- Ide tessék! – mutatott Távi a fogorvosi székre.

- Nem páciensként vagyok itt!

- Hanem?

- Hivatalos ügyben, mint nyomozó vagyok itt.

- És mi után nyomoz, ha szabadna érdeklődnöm. Mi itt nem folytatunk tikos tevékenységet, nem tartunk kábítószereket…

- Nem, nem! Nem ilyen természetű ügyben jöttem.

- Akkor inkább itt ezen a széken foglaljon helyet, az asztal mellett! – nevette el magát Kázmér utalva előbbi invitálására.

- Egy paciense iránt érdeklődöm. Ne tiltakozzon a személyiségi jogokra hivatkozva, van bírói végzésem!

- Kérem, kérem… Eszembe sincs, hogy az igazságszolgáltatás munkáját akadályozzam. 

- Nos, akkor lássuk!

 Gyáni nyomozó jegyzeteit lapozgatva elmondta, hogy őt egy Kondor Károly nevű illető érdekli, aki nem régen itt kezel tette a fogát. A doktor emlékezett rá, de a karton is előkerült.

- Egy kitört frontfog pótlására került sor - magyarázta Távi, aki igazából Tivadar.

- Lehetne, kérem, kissé bővebben?

A doktor elmagyarázta, mi volt a szokatlan ebben az esetben. Két frontfoga tört ki a páciensnek, de csúnyán megsérült a felső ajka is. A véraláfutások színe alapján legalább 4-5 napos lehetett a sérülés.

A felesége kísérte, és ő beszélt. Igaz, a páciens nem is nagyon tudott volna beszélni az összetört szájával. Feltűnt Távinak, hogy milyen ideges, nyugtalan az asszony.

- Ne nyugtalankodjon, asszonyom! Olyan pótlást csinálunk, hogy csak! Pont olyan lesz, mint az eredeti. Ma már a fogtechnika, higgye el, igazi művészet. Olyan fogakat, fogsorokat csinálunk, hogy nem lehet az eredetitől megkülönböztetni, sőt közben még a hibákat is kijavítjuk. Ezért mondjuk, szebb lesz, mint volt. 

- Nem ezért vagyok én ideges! A napokban meghalt az anyósom, és még mindig nem engedték eltemetni valamilyen hivatali eljárás miatt.

Emlékezett vissza a doktor a beszélgetésre.

A rendőrt nagyon érdekelték ezek a részletek.

- Szabad megkérdeznem, miért érdeklődik ilyen tüzetesen Kondor Károly iránt?

- Kérdezni kérdezheti, de hogy válaszolok-e az más kérdés.

- Titok?

- Végül is nem titok, de még nem zárult le az ügy. Bár, úgy gondolom, hogy mivel ön is informált az illetőről, én is megtehetem. 

A helyzet pedig a következőképpen nézett ki: az ember gyanúba került az édesanyja halálával kapcsolatban. Az idős hölgy szívbeteg volt és elhunyt. A halál beálltát megállapító orvos valamit tisztázandónak ítélt, és hatósági boncolást kért. Kiderült, hogy fulladás okozta a halálát, ami idegenkezűségre utalt. Az áldozat ezüstfejű sétabotján pedig megtalálták Kondor Károly vérét. Letartóztatták, mint gyanúsítottat, külön súlyosbító körülményként merült fel, hogy Kondor kivette a bankból az áldozat minden pénzét nem sokkal annak halála előtt. Az áldozat védekezés közben a súlyos ezüstfejű bottal lesújtott a támadójára, akinek kitörött a foga, s összezúzódott az arca. Végül egy párnával megfojtotta áldozatát, majd másnap szívelégtelenség címen jelentették a halálát.

Ez után a „beszélgetés” után eltelt jó egy hónap, mikor is a doktor szemébe ötlött egy újsághír. Egy nagyon érdekes újsághír. Azt írja, hogy Kondor Károlyt felmentették, ellenben letartóztatták a feleségét, aki eddig csak, mint tanú szerepelt. Ő volt a tényleges tettes, ő nyomta a párnát az anyósa arcára, aki elesett a lendülettől, amivel a fiát leütötte.

Mindennek a hátterében a pénz állt. A PÉNZ. Mindennek a mozgatója sokak szerint. Kondor Károly mindenképpen így gondolta. Kivette a bankból édesanyja minden megtakarítását, hogy törlessze tetemes tartozásait.

- Add vissza a pénzemet, Károly! – kiabált az idős asszony, mikor megtudta, hogy a fia kifosztotta.

- Annak már bottal ütheti a nyomát!

Ez a szó adta az ötletet, s már le is sújtott az ezüstfejű bot.