Clitumno Forrásai

Umbriai sétáink egyik napján így szólt házigazdánk.

- Tartogattam nektek egy kellemes meglepetést pihenésképpen a fárasztó városnézések után.

S ezennel a kocsival lekanyarodott a főútról. Árnyas parkolóban álltunk meg egy kőfal előtt. Felirata: FONTI DEL CLITUMNO.

Jegyet váltottunk és beléptünk a kapun. Hatalmas fűzfák, ciprusok, nyárfák borítottak árnyékot a csillogó vizű tavacskákra. Fehér és tarka tollú kacsák úszkáltak a vízen, s lebukva halakra vadásztak. Olvasom a prospektus lelkes szavait és igazat adok a neki, valóban Clitumno Forrásai a természet igazi ékszerei. Nem csoda, hogy megihlette már az ókor költőit, íróit is éppen úgy minta a későbbi korok művészeit.

Vergilius, ifjabb Plinius, Corot, Lord Byron és Carducci neveit említhetem elsősorban.

A kellemes környezet, a történelmi légkör teszik valóságos természeti és irodalmi gyöngyszemé. A tavak és a folyó partján már az ókorban szentélyek, villák és gyógyfürdők épültek. Caligula császár is felkereste az itteni jósdát és részt vett a vallási szertartásokon. Úgy hitték Clitumno isten lakja a források mélyét, részére szentélyeket és három templomot is emeltek. Sajnos ezek nyomtalanul eltűntek az idők folyamán. A források melletti templom: a „Tempietto sul Clitunno - Clitunno kistemploma” a régi kövek felhasználásával épült, s Umbria legrégebbi freskóját is sikerült így megmenteni.

Fehér ökröt volt szokás áldozni a források istenének, mint azt Vergilius és Propertius is említik. Híresek voltak a folyó völgyében csordaszám tenyésztett fehér ökrök. Ezekből válogatták ki az áldozatra szánt állatokat.

 Erről így ír Vergilius a Georgica-ban:

„Szent habod itt mos, Clítumnus, hószínűre barmot
És oltári bikát, amelyet visz az isteni templom
Nagy máglyáira dísz-vonulásban a római polgár.”

(Lakatos István fordítása)

G. Carducci is lelkes szavakkal énekli meg a hely hangulatát:

„Üdv, neked Umbria tiszta vizű zöld forrása

nemes Clitumno! Ősi szívedben ott érzem

hazám, és  homlokom legyinti dicső múlt

s régi istenek.( G. Carducci, 1876)”

Kr. u. 440-ben egy erős földrengés elpusztította az épületeket és eltömeszelte a vízerek nagy részét. Ennek dacára ma is Umbria legbővizűbb forrása a maga másodpercenkénti 1500 literes hozamával.

1860 e 1865 között Paolo Campello della Spina gróf helyre állíttatta a parkot, a források környékét, visszatelepítette a helyi flórát, és a tavak állatvilágát.

Érdemes megjegyezni, hogy a Clitumno folyó, mely vizét ezekből a forrásokból nyeri, hajózható volt annak idején, s így vízi úton közelíthették meg Umbria lakói a fővárost, Rómát.

A csend, a hatalmas füzek, a csillogó víztükör, az ókori istenek és emberek emlékei teszik vonzóvá ezt a titkos légyottok számára megálmodott parkot.