Befana és Gubbio

A szilveszteri fáradságot már kiheverve sétáltam végig a kisváros utcáin. Igazából az ebédhez akartam vásárolni ezt-azt, a sarki kis boltot azonban zárva találtam. Sebaj, a nagyáruház nincs messze, arra felé fordítottam a lépteimet. Meglepődve tapasztaltam, az is zárva van. Nézek szét és látom, minden üzlet zárva tart. A kenyeres, a kalapos, a fűszeres, a textil – mind, mind. Nem értettem, Karácsony elmúlt, Újév is, hát persze Három Királyok napja van – Vízkereszt, január 6. – jut eszembe. Olaszországban az egyik legjelentősebb ünnep, a karácsonyi ünnepi kör zárónapja, Befana ünnepe, általános munkaszüneti nap, a tanítás is szünetel a gyerekek nagy örömére. Ezen a napon is jó olasz szokás szerint ünnepségeket rendeznek, a gyermekek pedig az 5-ről 6-ra virradó éjszaka ajándékot, azaz édességeket, karamellát kapnak. Természetes csak a jó gyerekek, mert akik rosszak voltak az elmúlt évben csak szenet és hamut. Az ajándékokat Befana a jóboszorkány hozza. A monda úgy szól, hogy a három keleti bölcs nem találta a Betlehembe vezető utat. Megkérdeztek egy asszonyt, de az nem segített. A három bölcs végül ráakadt a barlangra, ahol megszületett Jézus. Az asszonyt bántotta a lelkiismeret, amiért nem segített, és készített egy kosár édességet, majd elindult megkeresni a három bölcset. Útközben minden gyereknek, akivel csak találkozott adott az édességekből, remélve, hogy közöttük lesz a Kisjézus. Befana azóta is járja a világot, és osztogatja az édességeit a gyerekeknek, hátha közöttük található Jézus is.

Nos, ennyit erről az ünnepről, de ha már vásárolni nem lehet, menjünk városnézőbe. Úti célunk legyen ma Gubbio.

Gubbioról azt írta Szerb Antal, hogy sokkal omladozóbb, mint a többi olasz város, s ez azért van így, mert a házakat terméskőből építik, és nem vakolják be. Szerb Antal ideje óta azonban sokat változott az épületek külső kinézete, mert bár manapság sem vakolják be, de simára vágott, csiszolt tömbökből építik, ami rendezett benyomást kelt.

„Gubbióban ezeknek a középkori házaknak két kapujuk van. Egy rendes kapu az élők számára és mellette egy másik, keskenyebb, a halottaknak. Ezt a kaput csak akkor bontják ki, mikor a koporsót kiviszik a házból. Azután megint befalazzák, hogy a halott ne jöhessen vissza.” – írja többek között Szerb Antal.

De minket jobban érdekel a jelen, mint a középkor morbid hagyománya. Gubbióról tudniillik egy kedves TV sorozat jut az eszembe, a Don Matteo. Itt forgatták a film külső felvételeit, s így a várost járva minduntalan ismerős helyekre bukkanok. A Piazza Grande, a meredek via dei Consoli és a via Baldassini, a Palazzo Pretorio, mely a csendőrlaktanya tisztét töltötte be a filmben. A palota maga gótikus stílusban épült, a XIV-ik században. Három egymás fölötti termet foglal magába. Ezekben rendezték be a filmbeli csendőrség hivatali helyiségeit. A látogatók tájékoztatására nagy plakátok és dioráma emlékeztet a sorozat kedvelt főszereplőjére, Don Matteora, de én most búcsúzom tőle, mert megláttam egy kis bolt kerámia kínálatát. Meglepően ismerősnek hatottak a minták, a színek. Mondják, hogy ezek az etruszk hagyomány részei, mert bár a várost magát Umbria őslakosai alapították és lakták, de a szomszédos etruszk kultúra mély hatást gyakorolt a városra. Más szóval a várost az umberek alapították, de kultúrájukra a szomszédos etruszk nép is hatással volt.

Merészen kezdett száguldani a fantáziám.

 Etruszk…

A nyelv kihalt, s rokona az ismert nyelvek között nincs, úgynevezett „szigetnyelv”. Az írásos leletek tanulmányozása meglepő eredménnyel jártak. Az etruszk nyelvtan nagyon hasonlít, mondhatnám azonos a magyarral. Néhány példa: agglutináló típusú, többszörös ragozás, a megszámolt elemek egyes számban szerepelnek, nem alkalmazta a hím-, nő-, és semlegesnemet. Természetesen ez komoly tanulmányozást igényel, s ez a rövid elmélkedés nem alkalmas erre, de megtette ezt Mario Alinei olasz történész az „Ősi kapocs” (Etrusco: una forma arcaica di ungherese) című könyvében.

Ide kívánkozik még egy megjegyzés erről az ősi nyelvről: A latin nyelv fokozatosan átvette az etruszk nyelv funkcióit, különösen a hivatalos szférában. A romanizációs folyamat végeredményeképpen az etruszk nyelv az Kr.e. 1. században kihalt (l.Ókori és keleti nyelvek és írások).

Van itt más is Gubbio városával kapcsolatban, ami nagyon megragadott. Szent Ferencről teszek említést, esetéről a farkassal. A gubbiói farkas néven ismert a legenda, így szól - Gubbio környékén egy rendkívül vad farkas garázdálkodott. Kegyetlenül pusztított, széttépett állatokat és embereket egyaránt, és az egész vidék rettegett tőle. Ferenc minden figyelmeztetés ellenére odament a vadállathoz, és így beszélt hozzá: „Igen nagy bajokat okoztál, megérdemelnéd, hogy úgy bánjanak el veled, mint a gonosztevőkkel, azaz kivégezzenek. Ellenségeddé tetted az egész várost. Én azonban szeretnék békét kötni közted és köztük.” Akkor a rettenetes vadállat magába szállt, követte Ferencet, és bement vele együtt a városba. Ott a piacon, az egész nép jelenlétében ünnepélyesen megkötötték a békét.

Valóság alapja is lehet a legendának. Természetesen valószínűleg nem négylábú farkas zaklatta a várost, hanem kétlábú, illetve egy haramia, akit meghódított Ferenc szelídsége és hite.

Bige Szabolcs Csaba