Pillangó(d)ef(f)ektus

A megválaszolhatatlannak tűnő 
kérdések már szinte jobban izgatnak, 
mint maguk a válaszok. Perverzió? 
És vajon kié? A szerzőé-e, vagy 
a szövegé? Lehet(,) minden szöveged az? 

                        * 

Többszörös védőréteg alatt nevelted 
vállalhatóvá arcodat. Hogy milyen áron, 
mindketten tudjátok. Megérte-e? És: 
mire mehettetek volna maszkok nélkül? 

                           * 

Amióta fölismerted magadban, 
már el sem veszítheted. Durván hangzik: 
innen nézvést nincs szükség rá. A puszta
képzete is perdöntő bizonyosság 
(marad). De mondd, hová lennél nélküle, 
ha csak benne találhatod meg önmagad? 

                           * 

Elég szárnyát billentenie benned, 
s te máris elhiszed: vele rezdülhetsz. 
Ez lenne hát a pillangó(d)ef(f)ektus? 

                           * 

Disszonáns lehet a legtisztább öröm 
is, ha óvatlanul nyakába öntöd. 
Képes vagy-e az ő szemével mérni 
a számodra csökkenő távolságot 
váltig egymásra nyitott ajtók közt, és 
érzékelni tudod, mit jelent neki, 
amivel te oly boldogan beéred? 

                           * 

Átfolyatod magadon. Transzfúzió. 
Ha kiürül a tasak, újratöltöd 
vele, hogy a véreddé váljon. Neked 
használ, de meg mered-e kérdezni: 
jó-e neki, és ha igen, akkor mire? 

                           * 

A líra képlete: érzelem + logika. 
Definíció szerint az érzelmek 
logikája. De ki fejti meg, hogy ez-mi-ez 
az elcseszett, lehetetlen szöveg?