Gyékényszéken

Visszagondolva üldögél gyékényszékén, mert valahol, talán éppen ott azt remélte, szépet él majd szépen, csomagolatlan zavarnélküliségben.
Megnyűtt, szétfeslett a szék gyékénye, meginogtak benne a remények, de nem haltak ki, csak átértékelődtek, mint egy meg nem feszített íj módjára meghajolt gerenda , ami még tartja a tetőt. A vétkek vétke lenne a keserűség urának bedugni egy nagy marék hizlalót, mert a gerincet fizikailag meg lehet hajlítani, akár el is törni, de az a belső tartásnak nevezett, ami a kitartással egy tőről fakad, életre ítéltetett. Ellenkező esetben a málló vakolat és az állagtalan semmi is több, mint az aki  ilyen helyzetben törölközőt dob be.
Ott, azon a gyékényszéken, amit görcsös ujjak faragtak, és hozzáfonták ülőkéjét , ha jól emlékszik nem arra tett fogadalmat, hogy az első esőcsatornában lecsorgat minden kitartást, becsületet, reményt, hanem lelki szemei előtt tárgytalanul tág lehetőségeket álmodott magának.
A gyermek másként lát még, de romlatlansággal. Optimizmusa is töretlen, ám ha a határok
nem létét el is kellett vetnie, azokat nem satupofánként magára szorulónak álmodta.  Lélekben táguló igaz belsővel, amint a repedezett falba állított nagy zöld gerenda, becsülettel szánta beérni szépségre lágyított lélekkel. 

Acélos akarattal ötvözve vonta be az igaz szeretet húrjával, hogy ne valljon szégyent azelőtt a még majdnem új gyékényszéken üldögélő kisgyermek előtt, aki nem ismert sem rossz világot, sem legyőzhetetlent. Ha korlátokba fogódzva is, de mindig megjárta a kitűzött utat, a tükörből nem szégyenkezve nézett vissza önmagára.
Neki tartozik most elszámolással, hogy ne kelljen restellnie magát. Néha hátrapillantva, mindig előre néz, és újratanulja mi is a fontos. Amit nem kilóra, méterre mérnek. Ára sincs, megvásárolhatatlan, de korlátlanul elérhető, ha összefog saját, hajdan ott üldögélt önmagával, és nem szab gátat érzelmeinek.