TITOK

Az Oltáriszentség számomra nagy titok…

Köszönöm, hogy benne, mégis hinni tudok.

Gyerekfejjel, sokszor azon gondolkoztam,

Hogy férhet el Jézus a kicsi ostyában?

Jelenlétét bizony nehéz lenne hinnem,

Ha nem Ő mondta volna : „ Íme, az én testem!”

Ugyanígy, titokként nézek a kehelyre,

Benne, a bor, hiszem, Jézus drága vére.

Bár az értelmemmel soha föl nem fogom,

Hittel leborulok, s imádom Jézusom.

És Ő értékeli mustármagnyi hitem,

Forró szeretete betölti a szívem.

Van, hogy csak úgy nézem, Ő pedig néz énrám,

S meghallgatja néma, ki nem mondott imám.

Máskor sok-sok terhem rakom le elébe…

Minden sebre gyógyír drága jelenléte.

Bárki is légy, ember, ki olvasod versem,

Téged is vár Jézus ebben a Szentségben!

                                        

ESTI GONDOLATOK

                                      
Újra este van… későre  jár…

Szobám és szívem melegét megosztom Veled,

Istenem.

Betölt a békéd, s a tudat, hogy

„minden oldalról körülveszel, s fölöttem tartod

kezedet.”

Reggel, egy új kezdet, ha megadod,

Uram…

Kegyelmeddel,  próbálok  mindent

jobban  csinálni , s Veled folytatni

utam…

TAMÁS

                                        

                      

 

Jöttek lelkendezve: „Mi láttuk az Urat!”

Ő azonban így szólt: „Nem hiszem szavukat!”

„Megjelent…megjelent…, minden csupa titok…

Mutassatok nekem kézzel is foghatót!”

Nyolc nap elteltével ismét együtt voltak,

Jézusukat várva, csendben imádkoztak.

Tamás is velük volt, várt a pillanatra,

Hitetlenül nézett a bezárt ajtóra…

Nem is kellett nyitni, Jézus ott volt megint,

„Békesség nektek!”- köszöntött mindenkit.

Majd Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjad,

Nyújtsd ki kezeidet, érintsd oldalamat!”

„Én Uram és én Istenem!”-csupán ezt felelte…

Most, hogy látta Urát, megszilárdult hite.

Vajon hányszor voltam hitetlen, mint Tamás…?

„Él az Isten, itt van!”-mondhatta bárki más.

Bocsáss meg, Jézusom, még én sem láttalak,

Hiszek kegyelmedből, hiszek a szavadnak!

Igéd szerint , boldog csak akkor lehetek,

Ha kétkedés nélkül hiszek Benned, hiszek!

ELJÖNNEK AZ ANGYALOK :: M. Laurens: AZ ÉN VILÁGOM

ELJÖNNEK AZ ANGYALOK :: M. Laurens: AZ ÉN VILÁGOM

Eleget vívtunk

Vártalak. Ígérted, majd jössz. Nem jöttél.
Mint szigetén az árva számkivetett
kémleltem fájón a távolt. Most jönnél?
Most, mikor hitem, álmom odaveszett?

Hol voltál eddig, te Remény, te Bálvány,
mikor lángolásom Téged hívni mert,
mikor éj-nap közti szürke magányán
koldultatlak egyre? Hol voltál? Kivel?

Már nem hiszem el, hogy sorsod a sorsom.
A varázs eltörött. Ó, mennyit sírtunk
szorongva, félve. S most magamba fojtom,
a nagy csöndű semmit. Eleget vívtunk.

Én valaha érted. Vajon Te kiért?
Melyik asszony ívén aludt az árnyad?
Most száz kincset adnál morzsányi hitért,
de nem hiszlek már. Eredj, elbocsátlak.