Urbán-Szabó Béla: Szívem kulcsa

A kulcs a kezedben,

sétálhatsz a szívemben…

Nézzél szét

és láthatod,

szívemben is

veled vagyok!

S hogy milyennek látlak?

Tükörképed bennem,

magamban az ablak,

a lelkem fátylából

kibogozlak.

És ott állsz tisztán,

minden előtt

és minden után.

Őriz bennünket

a szerelem,

a mindenek feletti

kegyelem.

S ha megvolt a séta

szívem bölcsőjében,

együtt hihetünk

szerelmünk jövőjében.

A kulcsra jól vigyázz,

amit látsz,

az az örök nász.       

EGY HÓT EMBER ÖNÉLETRAJZA

M. Laurens: 

EGY HÓT EMBER ÖNÉLETRAJZA

21 gramm epigramma

Meghóttam én kérem, éppen akkor meg akkor,

mikor elért az a Kaszás, no-meg az aggkor.

Szép temetésem vót, de a végét nem vártam;

így is voltak a pappal, sírásóval, hárman.

Egyszóval, így hagytam itt e földi világot:
sírásó szórt rám földet, pap meg miatyánkot.

Mint friss hót, tükör híján, tapogattam szárnyam,
s rettegve lestem, nem-e patásodik lábam.
Mert-hát nem olyan mindegy újoncként ilyenkor,
az ördög fiának, avagy angyalnak lenni,
mert-hogy a bűnöm tán sok, és ennyi meg ennyi.
Biza kár, hogy nem alkudtam jóval előre:
némi kis jattért, ezt-azt feledni belőle.

No de mindegy! Végül-is már idefent vagyok,
lenézve szédülök, és mindkét fogam vacog.
Bezzeg lenn: a patások szép estére főnek,
ki vannak téve bő léből sugárzó hőnek.
Nem is szédülnek ott, csak rotyognak szép lazán,
mit-sem törődnek ők, egy újonc meghót baján.

Egyszóval: most itten, épp felvételre várok.
Adatlapom töltöm, mint a lüke diákok.
Aztán innen, majd állás interjúra visznek,
s prezentációm után lehet, hogy repitnek.
Gyakorlom is serényen, mit mondok hát kérem,
mert ilyen angyalosdit, még nemigen éltem.

Mormolom hát magamban, vagy-úgy hetvenhatszor:
Meghóttam én kérem-szépen, ekkor meg akkor,
mikor gyütt az a Kaszás, no-meg hát.. az aggkor.
Szép temetésem vót…, a végét alig vártam,
Így is voltak pappal, sírásóval és velem:
össze-vissza hárman.

Pest-Buda 2016. február 25-27-28.

A VÉGSŐ NYOMOR

A VÉGSŐ NYOMOR 

(a létező mélyszegénység) 

.

Képzelt kenyere héját, álmában a szegény,
cuppogva, kéjesen, fog-nélkül nyáladzva nyalja;
már a hús emléke se jut rá hosszú évek óta,
csekélyke csont is pusztán a kérges tenyér,
mely még álmában is, féltő görcsben tartja.

2015. március 22. - december 29

KI JÁR A KÖVEK TENGERÉN

M. Laurens:
KI JÁR A KÖVEK TENGERÉN
Kányádi Sándor előtt tisztelegve

ki jár a kövek tengerén 
és takarja el a napot
ki az ki semmitől sem fél
mert árnyéka kővé fagyott

neki szenvedés lett minden
nincs már számára vigalom
immár hite is védtelen
mentsvára a szent irgalom

ki jár a kövek tengerén
ott hol lángolva suhanok
és kezet nyújt-e majd felém
ő aki egykor elhagyott

majdan a csoda végbemegy
magmája izzón körbefon
így megőrizve a nevet
az árván hűlő kavicson

ki jár a kövek tengerén
tán az úr jár reménytelen
tán a hit szeretet erény
tán csak a rideg végtelen

Pest-Buda 2015. augusztus 13-17. 

M. Laurens:

VAN AZ ÚGY...,

Van az úgy, hogy, néha

a mosoly is fáj az arcunk szegletén,

van az úgy, hogy az ember

lelkét mocsokba tiporja egy kretén.

Van az úgy, hogy meginog a lélek,

és világgá ordítaná, hogy: Látod? 

Magamra hagyottan sem félek!

Van az úgy, hogy a harag fáj,

– legszívesebben csak ölelnénk –

s hazudunk mégis magunknak,

félve, hogy a bizalom elszáll.

Van az úgy, hogy valaki

a társától őszinte szóra vágyik,

de félve hogy elveszítheti őt,

nem jut el, csak a hazugságig.

Van az olykor úgy, hogy 

a szellemnek teremteni kéne,

– valami szépet, valami jót –

mégis esztelen rombolás lesz vége.

És van az úgy is, 

hogy már réges-rég feledni kéne:

mert az emberségbe vetett hitünknek,

máskülönben vége!

( Pest-Buda 2015. május 7-15.) 

A vers cím, szerző és a forrás megjelölésével, nonprofit céllal szabadon után-közölhető. 

A vers bárminemű átdolgozásához a szerző külön engedélye szükséges! 

Copyright © M. Laurens 2015 minden jog fenntartva!

M. Laurens: OLY JÓ...

M. Laurens

OLY JÓ…

Lassulva dobog a rég megfáradt szív: csendben.

Oly jó most ülni a nyugvó nappal szemben,

eget lesve, hallgatni a suttogó fákat,

és hegyeket nézve, sóhajtani párat.

Érezni a megváltó megnyugvást legbelül,

ott benn, hol a zaklatott lélek csendesül.

Csak ülni némán, hallgatni a halk dobolást,

távolodó hangokat, régmúlt csobogást.

Jó emlékezni, egy hajdan volt boldogságra,

lélekben gyermekként: felmászni az ágra,

s visszanézni a megtett véghetetlen útra,

békével bocsájtva,  emlékezni múltra.

Emlékezni mindarra, mi máig is fényes,

csak arra az útra, mely tiszta volt s széles,

feledve a számtalan-sok kátyút, göröngyöt,

és mindazokat, kik elém ástak gödröt.

Mostanára minden szép és csendes legbelül;

csak a fák susogása hallik egyedül...

Lassulva dobog a rég megfáradt szív: csendben.

Már látszik a cél, hol megnyugszik majd testem.

Pest-Buda  2015 április 28

A vers cím, szerző és a forrás megjelölésével, nonprofit céllal szabadon után-közölhető. 

A vers bárminemű átdolgozásához a szerző külön engedélye szükséges! 

Copyright © M. Laurens 2015 minden jog fenntartva!