Kortalanul

Vadgesztenye burok 

koppant le a padra,

az ott ülő csibész 

nem jött ám zavarba.

Zsebre dugott kézzel, 

flegmán rúgta odább,

s cifrán káromkodva 

kiitta a borát.

Kegyes ma az élet, 

csak kevés bort adott,

kétszer ennyi kéne, 

hogy ne fájjon a sors.

Tótágast állnak már 

szájában a szavak,

csetlik botlik nyelve, 

az arca kortalan.

Hetven is lehetne, 

ezer ránc van arcán,

pedig még csak negyven 

e kiégett vagány.