a Terasz ősszel

szemközt egy ismerős sétál

kalapot emel a kirakatnak

amelyben én meg a terasz tükröződünk

nekem nincs kalapom

emlékeim vannak

de le kell másznom a kútba

szűk henger az élet

alján felejtéskavicsok

s ha jól összerázom őket emlékezem

kaleidoszkóp mindig másképpen

ugyanaz

(szívemben törött gerincű

búgócsigák

tenyeremben elkopott

kifutópályák melyekből

hamis jóslatok születnek)

föltekerik a ponyvákat

így látszik amint a naptár rácsai

a lemaradt fecskéket foglyul ejtik

mert

mindegy a hónap neve

a név-nélküli tenger is

elér a horizontig

felhők kovászát dagasztja a szél

(valahol leszedik a ruhákat

s a madarakká változott csipeszek

elrepülnek egy asszony mosolyába

messze)

esik

morzecseppek

S.O.S

süllyed a nyár

s mint el nem küldött

szerelmes leveleket

hártyás szárnyait

kitinje alá hajtogatja

egy elkésett bogár

(Komódversek)