Simona Cratel írása
(megjelent: Atelier LiterNet > Proză scurtă > Respiraţie sub
apă / 2014. 05. 24)
Van, aki nem szereti, ha fúj a szél, de én igen.
Szeretem a szelet, ahogy fúj, még ha össze is borzol, s akkor is, ha olyan
csípős, hogy fagynak le az újaim. A város csupa csillogás. Hihetetlenül éles
minden, a jövőmenő emberek is, mintha nem lennének valóságosak. Egy fehérbe
öltözött, turbános afrikai szeli át az utat. Milyen csillogó fehérség! Hirtelen
mindent különös éles fény borít be, fény, és fény. Vakító fény. Megfájdul a
fejem, érzem, kifut alólam a föld. Fúj a hideg szél és mégis meleget érzek, ami
mélyen a bőröm alatt közömbösíti a szél hatását, ezek a dolgok elvakítják az
öntudatlan embereket, akik ahelyett, hogy bebújnának a házaikba, ide-oda
vándorolnak az utcán. A park hatalmas sétányai üresek, még senki sem
merészkedett kibújni a paplan alól, csak a szél száguldozik görgetve a lombot.
Néhány merész fiatal csókolózik a hársak alatt dacolva a rossz idővel. A tó
vize szokás szerint reszket, mit is tehetne egyebet, reszket, akár valami
ágrólszakadt, amott pedig récék veszekednek, mint a bolondok. Egy hatalmas
réce-nyáj ide-oda száguld, ki tudja mi ütött beléjük. Közülük egy kiválik és a
pár fele közeledik, akik hajnal óta smárolnak, mintha nem volna pénzük szobára.
Dühösen, veszekedésre készen néz rájuk a réce. Nem tetszenek neki. Haza akarja
őket kergetni. Turisták tűnnek fel a zöldben kis idő múlva, alighogy eláll a
szél, a szél, amit sokan nem kedvelnek, de én igen, pedig úgy összeborzol, hogy
a fürtjeim minden irányban szanaszét állnak, s úgy nézek ki, mint Medusza.
Szeretem a szelet, s mától még jobban fogom kedvelni. Szárnyaló ódákat fogok
írni hozzá, megfestem rózsaszínben, áldozni fogok neki, pedig meg sem érdemli,
hiszen csupán egy szél, mint bármelyik másik, levegő. Csak levegő. A turisták
pedig komoly képpel mászkálnak itt hajnal óta, s nyakukban az elmaradhatatlan
fényképezőgép. Nézzétek, egy tó – szól egyikük, mire a csókolózók elnevetik
magukat: tudják, hogy éppen a látvány közepén vannak, és ott lesznek a
felvételen, a récék pedig azért haragszanak rájuk, mert nem hoztak kenyeret.
Üres kézzel jöttek ezek az érzéketlenek. Önzően nem gondolnak senki másra, csak
saját magukra. És még a turisták felvételét is elrontják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése