2012. május 30., szerda

Kirándulás a színek világába


Színek és kövek –


Mi a jelentése a zöld színnek?


Így a zöldek, úgy a zöldek – halljuk egyre másra. De hát ez politika! – kiált fel az olvasó. Igaz, a természetvédők és az ezzel takarózók használják. Most más irányból közelítünk a témához.
Ha azt a szót halljuk, hogy zöld, tágas terek jutnak eszünkbe, a végtelen lehetőségek szabad útja. Szimbolikus jelentése a természetre utal, a tavaszra, a növekedő életre, termékenységre, kreativitásra, gazdagságra. Nem véletlen, hogy a legtöbb pénz színe is zöld. Zöld bankó! A jelzőlámpák zöldje szabad utat jelöl.
A misztikus elmék szerint ez a szín jelenti az egyensúlyt a test, a szellem és a lélek között, de gyógyulást, az újraéledést is, valamint a harmóniát a földdel, a természettel. A kórházi helyiségeket gyakran festik zöldre.
A minden napok forgatagában a zöld szín javítja az ítélőképességet, a toleranciára való törekvés képességét, a nagylelkűséget, igazságérzetet.
Az érzelmi életre is hatást gyakorol – ez kitárulkozási vággyal jár, a szabadság iránti rajongással, átfordulhat haragba, dühbe, féltékenységbe!
Jellegzetes kristályok a jade, krizolit vagy olivin, malachit, opál, pirit, smaragd, turmalin. A jáde az erény szimbóluma. A krizolit vagy olivin csillapítja a féltékenységet, a sértődöttséget és a haragot. A malachit pszichikai hatásai: kifejezőkészség, önállóság, önzetlenség. Az opál segíti a kommunikációt, a kreativitást. A pirit bár a „bolondok aranya” csúfnévvel illetik, az önbecsülés, bőség, az öröm tudatosságának köve. A smaragd lelki hatása: segít a felindultság, félelmek, izgatottság leküzdésében. A turmalin javítja a pszichoszomatikus megbetegedéseket, és erőt ad egy új élet szakaszhoz.

Korall

Minden színnek megvan a maga kiegészítő színe, a komplementer szín. Ez köztudott, de hogy melyikhez melyik tartozik, az már egy külön tudomány. Nézzük a már tárgyalt zöldet. A smaragdnak a vörös, halványzöldnek a halvány rózsaszín, az olajzöldnek a magenta (azonos a fuchsiával, kódja FF00FF), ami igazából bíbor, a türkiznek a korall.
Ezek közül a korallt emelem ki (hexadecimális kódja FF7F50). Gyermekkorom óta foglalkoztat ez a szín. Biztos azért, mert a szomszéd kislány szobájában minden korall színű volt – a bútorok, az ágy, a takaró, a terítő, a falak. Azóta is kísér álmomban az a szoba! S az a szín most is elbűvöl.
Az európai kultúrában sajnálatos módon nem játszik kiemelkedő szerepet, az amerikai indiánok szemében azonban a legjelentősebb színek egyike. A perzsák is becsben tartották, hiszen a perzsaszőnyegek egyik fontos színe, mely szerintük szerencsét és boldogságot hoz tulajdonosának.
Mivel a korall a tenger virága, ezt a színt a tudatalattival hozzák kapcsolatba. Jelképes értelme van annak, hogy a telepeket alkotó állatocskák a közösségért feladják énjüket, és minthogy a koralltelepeknek fényre van szükségük az élethez, a korall szín a fényért folytatott harcot is jelzi.
Aki kedveli ezt a színt az nyitott, érzékeny ember, toleráns, energikus, de nem törtető, szereti a közös tevékenységeket, például a közös éneklést, táncot.. Mindezek ellenére gyakran kerül hátrányos helyzetbe, csak másokat meg ne sértsen.
Misztikus jelentése a Megváltó sugarának tartják, s éppen ezért a korall szín használata lakásban, ruházatban fokozza az életörömet, erősíti az önbizalmat, és enyhíti a viszonzatlan érzelmek okozta rossz érzést.
Az ide tartozó kristályok, illetve kövek a korall (nem kristály), az ónix, rózsakvarc.
A korall bizarr formájú darabjaiból ékszereket készítenek. Viselőjére előnyös hatást gyakorol: megszünteti a rémálmokat, segít az öregkori gyengeség leküzdésében, oltalmat ad, békét hoz, bölcsebbé tesz és előzi az idegességet, pánikot, depressziót.
Az ónix erőt ad átvészelni a nehéz időszakot, javítja a közérzetet, erősíti a tisztánlátást, a lelkierőt. Az ónix erős hatással van az agy tevékenységére, ezért az Alzheimer - kór, epilepszia, valamint apatikus állapotok kiegészítő kezelésére használhatjuk
A rózsakvarc az érzékeny lelkű embereknek ajánlott, mert javítja a kifejezőkészséget és az önbizalmat, valamint a potencia zavarok leküzdésében is segít. A rózsakvarc kiválóan alkalmas az elektroszmog elszívására. Tegyünk egy követ a számítógép mellé, hogy ezzel csökkentsük ingerültségünket, frontérzékenységünket, kimerültségünket...

Az arany

Ezzel a színnel a kapcsolatom egészen misztikusnak tűnik. Mikor a színek palettáját nézegettem, úgy szólván megszólított. Végig futott a szemem a színeken és, midőn az aranyhoz ért, valami jóérzés töltött el, ragyogás, birtoklási vágy. Rögtön utána azonban mélységes aggodalom kerített hatalmába, hogy hirtelen le is hunytam a szemem. Ettől elmúlt a varázs, csak egy kevés nyugtalanság maradt bennem. Feloldandó ezt a feszültséget rákerestem a témára.
Az aranynak szimbolikus jelentése van, a gazdagságot szimbolizálja úgy a fém maga, minta szín. A gazdagság érthető agyagi szempontból elsősorban, de lehet szellemi, érzelmi, vagy akár spirituális is. Birtoklási vágy, mohóság, irigység is társul hozzá, s mint ilyen nem predestinál boldogságra. Bár az arany gyűrű az összetartozást jelképezi, de kötöttséget is jelent.
Nagyon ellentétes hatással van viselőjére, arra, aki birtokolja. Érzelmileg jellemzi az extázis, az elragadtatás, a gyönyör hajszolása egyik oldalról, de a másik oldalról jelen van a békevágy, a kényelem szeretet, az állandóság keresése, a bizalom iránti igény.
Az aranyszínt kedvelőkre sokszor jellemző az idegesség, a nyugtalanság, a bizonytalan félelem. Ezek mind keveredhetnek, váltogathatják egymást néha egészen váratlanul. Például az elragadtatást hirtelen bizonytalan félelem váltja fel.
Az aranyszínhez tartozó kristályok a borostyán, a citrin, a tigrisszem és a topáz.
A borostyán egy szerves ásvány, az ókor óta ismert. Olvashatunk róla Homérosznál, de szukcinit néven Plinius is említi. Ezt a nevét a succus (nedv) szóból eredeztetik. Hittek viseletének gyógyító erejében, s ezért igen drágán árulták. A görögök elektronnak nevezték, mert dörzsölésre sztatikus elektromossággal feltöltődik. Nem véletlenül nevezték Agamemnon és Klütaimnésztra leányát Élektrának, a sugárzónak
A borostyán ékszerként viselése Segít leküzdeni az aggódást, a félelmet és a szorongást; segít, ha bánatosak, szomorúak vagyunk. Jó tulajdonságai közt említhetjük, hogy erőt ad, oltalmaz, szépséget kölcsönöz, vonzza a szerelmet és ad is Állítólag jó hatással van a kisbabákra, mikor jönnek a fogaik. Az indiánok szerint felébreszti bennük az életörömöt.
A citrin a kvarc sárga színű változata és drágakőnek minősül. Hőre, sugarakra (rádium, röntgen) hatására megváltozik a színe. Az ékszerkereskedelem soha sem ezen a néven szerepel, hanem csiszolva nyugati-, cseh-, skót-, spanyol-, madeira-, aranytopáz néven. Ez a kristály a befogadást, termékenységet, aratást szimbolizálja. A buddhisták szerint a lemondás, a vágy nélküliség, az alázatosság színe. Kínában császári szín volt, és csak annak volt szabad sárga ruhát viselnie, aki a császári családhoz tartozott. Van egy különleges hatása: elmulasztja a fáradtságot, önbizalmat, bátorságot és új életenergiát ad. Azt tartják, hogy ha valaki a citrint választja ékszernek vagy dísztárgynak, akkor fizikailag vagy mentálisan szüksége van a kőre. Aki ezt válassza, fontosnak tartja a lelki harmóniát…
A tigrisszem szintén kvarc, színe aranysárga, sárgásbarna. Ismert a védelmező ereje, régebben átkok és másveszélyek elleni használták. Azoknak ajánlják, akik pénzügyi fenyegetettségben élnek, akik nem bíznak pénzteremtő képességeikben. Barna és sárga árnyalatai a Nap tüzét  a Föld szilárdságát közvetítik. Küzdelemre serkent, de azt is jelzi, hogy birtokosa ismeri saját korlátait. Jó hatással van a másnaposság kínjainak enyhítésében.
A tiszta topáz átlátszó, de a szennyeződésektől színesé válik. Neve a latin topazius, esetleg a görög topadzion szavakból származik. Hatása igen kedvező - magabiztosságot kölcsönöz, enyhíti a féltékenységet és a szenvedélyeket, a lélek fiatalítója, tisztítója, megszabadít a gyötrő gondolatoktól. Jótékony szerepet tulajdonítanak neki a depresszióban és a változókori panaszok esetén. Sugárzása örömöt, egészséget biztosít, és elűzi a bizonytalanságot már rátekintésre is!

Királykék

Az egyiptomi égistennő, Nut színe éppen úgy, mint a görög Uránuszé, valamint Dávid királyé is. Az arany kiegészítő, komplementer színe, s mint ilyen annak ellentéte. Hideg szín, a magány, a befelé fordulás, elszigeteltség, az elérhetetlen álmok jellemzik. E szín kedvelői, akik ezt hordják ruháikon, akik ezzel ékesítik környezetüket, azok mély bölcsességről tesznek tanúbizonyságot, gyakran rendelkeznek látnoki képességgel - de ha nem is, világos helyzetfelismerő képességük kiemelik az átlagemberek sorából.
Érzelmileg a szín kedvelői semlegesek, távolságtartók, de ők is hajlamosak a magányra.
Ez a szín a tudatosságot és a tárgyilagosságot közvetíti. A hozzá kapcsolódó kristályok a lápisz lazuli és a zafír.
A lápisz lazuli a tudatosság köve, az egyiptomiak az ég kövének nevezték, megtalálható Tutankhamon halotti maszkján, a Gilgames eposzban, és Indiában is a legősibb kőnek tartják. Úgy hitték, hogy harmóniát és barátságot visz az életbe, a gyermekeknek bátorságot ad, az isteni kegy megnyilvánulása, az elhivatottak köve, sikert hozó. Még gyógyszerként is használták az antik világ orvosai például eszméletvesztés, álmatlanság, görcsök, szembetegségek ellen. Mai ezoterikus tanítás szerint spirituális fejlődésünket segíti.
A zafír gyönyörű kék színben pompázó kő, mely a hűség záloga az emberi kapcsolatokban, élesíti az elmét és fokozza a jókedvet, jó kedélyt. Megszabadít a kényszeres gondolkodástól, segít leküzdeni a döntési nehézségeket, a szorongást és a stresszt. Szerepe van az úgy nevezett „anyai életág” fejlesztésében, tisztántartásában.
Ide kapcsolódó gyógynövények a hárs és a lándzsás útifű.
A hársfa érdekessége, hogy a nemzetsége a mályvafélék családjába tartozik növénytanilag. Régen szentfának is hívták, mivel fájából szent-szobrokat faragtak, de belőle készítették a rajzoló szenet is, szene porítva sebgyógyító hatású. Virágjából készült sokak által ismert teája az átfázott, meghűlt embert átmelegíti, kellemesen nyugtatja a fáradt, legyengült testet.
A lándzsás útifű a legelők, útszegélyek, taposott gyomtársulások világszerte elterjedt jellegzetes növénye. Kitűnő baktériumölő, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatású gyógynövény. A népi gyógyászat friss levelét nehezen gyógyuló sebek kezelésére használja, mivel fertőtleníti, összehúzza a sebet, és elősegíti a véralvadást. Régen varázsszerként tisztelték – egy XI századból való ráolvasás így szól: „És te, útifű, növények anyja, nyitott vagy napkeletre, hatalmas vagy bensődben, kocsik gázolnak rajtad, és hölgyek,és szeretők, de te mindennel szembeszállsz. Ellenállsz a méregnek, ellen a ragálynak, ellen a bajnak, mi bejárja a földet!"

Bíbor

Eddigi kirándulásaink alkalmával a vörös színnek egy nem nagyon jellemző árnyalatával foglalkoztunk. Most is a vörös egy különös árnyalatával hívom találkozóra az olvasót, mégpedig a bíborszínnel. Az ókor óta emlegetett szín, melynek árnyalatai az idők folyamán változtak. A ma a vörös és kék keverékéből álló szín a ma „érvényes”. Már Goethe is így hozta létre színelmélete bemutatásakor. Évezredeken át a hatalom jelképe volt Európában éppen úgy, mint Közel-Keleten. Nem véletlenül kapta a X-ik században egyik bizánci császár a Bíborbanszületett Konstantin (Konstantinos Porphyrogenetos) nevet, hiszen az akkori világ legmagasabb rangban született – apja is császár volt. Ezoterikus jelentése szerint az élet értelmét jelöli, az egyensúlyt az ég és a föld között, valamint a bőség, a jólét, de a bölcsesség és a mértékletesség színe is.
A rómaiak Jupiterhez kapcsolták, a kereszténységben a papi törvények, a böjt és a várakozás jelképe.
A kapcsolódó kristály az ametiszt.
Az ametiszt egy kihangsúlyozottan spirituális kő, felelős a fizikai erőnkért és a vitalitásunkért, a tisztulási folyamatokért. Az ókori görögök részegség elleni hatást tulajdonítottak az ametisztnek, melyre neve is utal – az amethüsztosz (αμέθυστος) jelentése „részegség elleni”. Ékszerként viselőjét megszabadítja a borivás kellemetlen utókövetkezményeitől. Viselőjére hatása más módon is megnyilvánul: véd a varázslattól, javítja a memóriát, növeli az intuíciót, kellemes álmokat hoz, megtisztít előző életünkben elkövetett bűneinktől.
A bíborral összefüggésbe hozható gyógynövények: a kankalin, a csipkebogyó, rozmaring, somkóró és angyalgyökér.
Vegyük sorra: a kankalin egy varázserejű növény, legalább is a régi emberek szerint – kinyit minden zárat és rátalál a kincsekre, ezért is hívták Szent Péter kulcsának. Mint gyógynövény valóban kiváló, a híres Kneipp Sebestyén is sokra értékelte.
A csipkebogyó kitűnő immunerősítő, ami a mai világban elvárt tulajdonsága egy gyógynövénynek (!), ezzel együtt roboráló, tonizáló hatású is.
A rozmaring széles körben kedvelt és használt gyógynövénye volt a falusi, tanyasi világnak. Hazánkban még a legszegényebb családban is volt legalább egy cserép rozmaring. A növénnyel kapcsolatos emlékeink Árpád-házi Szent Erzsébetig vezetnek, a belőle készült illatszer, mely gyógyszerként is ismert Aqua Reginae Hungariae (magyar királyné vize) néven került forgalomba.
Külön helyet foglal el a gyógynövények sorában a somkóró, mivel a jól ismert gyógyhatása mellett pipadohány illatosításra is használták, használják.
Az angyalgyökér arról híres, hogy túlélte a jégkorszakot. Már a vikingek is ismerték, ők terjesztették el Európa szerte, és annyira híressé vált, hogy fizetőeszközként használták. Izlandon fontos szerepe volt a gyógy-rítusokban. Mostani neve onnan származik, hogy az ezerhatszázas években egy szerzetesnek megjelent Rafael arkangyal, aki megmutatta neki a növényt, mely gyógyítja az akkoriban pusztító pestist. Az angyalgyökér rokona a híres-hírhedt ginzengnek, gyökerük akár össze is téveszthető.

Fehér

A tisztaság, a tökéletesség színe, pozitív jelentősége van.  Sokszor illetjük jelzőkkel, de ez nem utal az árnyalatára, mert olyan nincs – a fehér, az fehér. Mondjuk, hogy hófehér, hogy tiszta fehér. De ezek mind egyszerűen fehérek. Más színeknél a jelzők árnyalatot jelölnek, a fehérnél a tisztaság, a tökéletesség hangsúlyozását - ez a szín ezekkel a tulajdonságokkal azonosítható. A szimbolikai képzettársítása szerint is egyenlő a tisztával.
A hétköznapi értelmezés szerint is végtelen, az egyszerűség, a frissesség, és az ártatlanság fogalmai is társulnak hozzá.
A fehér ellentéte bár közismerten a fekete, de még inkább a színtelen. A fehér ugyanis minden szín forrása, szülőanyja. Benne van minden szín!
A hozzátartozó kristályok: holdkő gyémánt, kvarc, agát.
A holdkő kisugárzása a női nemet érinti első sorban, a termékenység köve, de a tobozmirigyre való hatása révén egyensúlyba hozza a testet-lelket. Azon nőknek a gyermekeit, aki a holdkő hatására estek teherbe és hordták ki minden baj nélkül a terhességüket „holdkő bébi” néven becézik. Nyugtató hatása is van, még a súlyos fóbiáktól, félelmektől is segít megszabadulni.
A gyémánt a nevét keménysége miatt a görög adamas (αδαμας) szótól kapta - talán.
A "kristályok királya", mivel az egyik legerősebb drágakő, s mint ilyen nagyon erőteljes gyógyító energiát sugároz. A párkapcsolatokban megbízhatóságot, nyugalmat, bizalmat közvetít. Ha eljegyzési gyűrűbe teszik, ajánlatos a Feng Shuj szerint egyetlen követ tétetni, mert ez ilyen formában azt sugallja, hogy „te vagy az egyetlen”
Az agát (achát) neve is görög eredetű – „már a régi görögök is”… Az Akhatész folyó nevéből származik. Idősebb Plinius szerint itt találtak először ilyen ásványt. A gyémánthoz hasonlóan az achát is stabilizáló és erősítő hatású, elősegíti a belső egyensúlyt. Emellett „párvonzó” hatása is van, segít, hogy a viselője könnyebben megoldásokat találjon szerelmi gondjai megoldására. Ez a kő abban is segít, hogy úgy fogadd el magad, amilyen vagy – így mások is elfogadnak majd.
Gyógynövényei a mezei zsurló, a pásztortáska,
A mezei zsurló régidő óta ismert gyógynövény, az elsők között az első században élt Dioszkoridész ismertette. Vértisztító és vizelethajtó hatású, valamint a szervezet ellenálló képességét fokozó hatásáról is említést tesznek a növény ismerői. A benne levő kovasav miatt kemények a szövetei, s éppen ezért, meg alakja miatt nevezik egyes vidékeken kannamosó fűnek.
A pásztortáska a kezdetek óta nagy segítséget nyújt az embereknek, lévén hatásos vérzéscsillapító. Nem véletlen, hogy ez a növény is a nők gyógynövénye, a klimax korába ért nőké… Termése, levele, gyökere ehető. Kínában kisütve ínyenc falatnak számít. Ennek a neve: Stir-fried Shepherd's Purse leaves. A rovarokra, szúnyoglárvákra veszélyes ez a növény, mert beleragadnak a mézgájába.

Ezzel véget ért a kirándulásunk.

Bige Szabolcs Csaba

2012. május 29., kedd

Egybeforrva - Euterpéhez


http://files.blogter.hu/user_files/787/vegyes/sexytermeszet9.jpg

Mondd, leszel-e a múzsám,
rezdülés estéim átsejlő blúzán,
hajnalban pisla lámpafény,
mielőtt a Holdnak lába kél,

kacér szellő a vállamon,
gödröcske durcás államon,
fülcimpán csókok ujjbegye,
bűnömre az Úr kegye,

vagy inkább imám szólama,
kórusból (ki)csengő szózata,
koldus költőnek falat kenyér,
ellenségének nyitott tenyér?

Ó, legyél a csend! A végtelen.
Helikon csúcsán védtelen
alvó tudatom kútfeje,
ha bőrömön átfut a bús zene.

Legyél a szóm, ami átitat
embert, világot, s lám áhítat
cseppen ajkamról eléd. A remény,
hogy Isten malmából erény

szitál fejünkre port, kevés,
hát sok kishitű költő téged kér:
Húzd öledbe ez árva főt,
vezesd kezét, ezt várja ő.

Ne hagyd magára, légy támasza,
magányos cédrusnak ágyasa.
- Fuvoládról, ha dallam száll,
emelj magadhoz,
olvadj rám!

2012. május 28., hétfő

Fátylak

Zongoránál férfi ül, ujja mozdul,
misztikus dallama egy lányt ejt rabul,
kit fátylak takarnak.

Tánca érzéki, lágy selyem varázslat,
angyal-szemében könnyes a csodálat,
majd fátylak hullanak.

Zene ritmusára lány test hullámzik,
zongoránál: férfi-szenvedély játszik,
fények pislákolnak.

Halkul a dallam és olvad a mában,
csendesen eltűnik az éjszakában,
hol vágyak álmodtak.

2012. május 21., hétfő

Üzenet

Üzenem a kivágott törzseknek,
a megcsonkolt vén lombja-hullt fáknak,
nem felejt a föld, -mint a lőtt sebnek-
őrzi nyomát itt minden holt ágnak.

Üzenem az otthont elvesztőknek,
kik fészket a lombok ölén raktak
s áldoztak a megsarcolt jövőnek,
lesz hangjuk a dalos madaraknak.

Üzenem a gyilkos fanyüvőknek,
ültessenek egyszer fát s virágot
-míg a fejszék visszafelé lőnek,-
halál helyett halhatatlanságot.

Bugyelláris

Van, amikor elhagy minden,
árva fillér lesz a kincsem,
mégis mindig ingyen kapok
minden áldott, drága napot,
sírok, rívok mikor máris
tele van a bugyelláris,
hogy osszam be egyszer bölcsen,
hogy örömöm mire költsem.

Befürösztés

Horpadt unalom vékonyította a konyhát. Sürgött a fehérnép, meg nem álltak volna a világ minden kincséért sem, hadd lássa a falu Tiborja, micsoda Margit ez a lány. Nem olyan, mint a Gerendásék lánya, aki ilyenkor már biztosan aluszik. Ez a Margit, hamar kiderült, hogy a traktálás magasiskoláját feltekert kontyba font, kendővel fedett fejű anyjától, egy hirtelen mozdulattal magáévá tette. Sürögtek-forogtak, ketten kotyogtak, akár egy csibe tyúkanyóval.
Kint a holdvilág alig derengett, a vastag felhők feketén úszkáltak, már-már pancsikáltak az ég vizében, fricskákat vetve az égi lámpására. Tibor úgy érezte, már annyi ideje ül, hogy lassan őszbe fordul ifjú bajusza. Magában virággal megrakott talicskákat görgetett a legmargitabb lába elé, aki anyja felügyeletében sürgött. Lapítón sirítés közben, annak tekintetéből kiesve, vagy talán nem, falta a kacsintásokat.
Már nem is unatkozott annyira a legény, mert kettejük kacsintásainak váltásából, tűzijátéközönt lehetett volna repíteni a fenyvesek fölé. Csak úgy zizegett, az elektromossággal feszült konyha, kínvágy levegője. Anyja, minduntalan szomjának oltását szorgalmazta. Tény, ami tény, Tibor nem vetette meg a jóféle, szép színű boritalt, de már a csizmaszárába is lassan ott lotyogott.
Köves bá’, hogy-hogy nem, lefeküdt, s a lány összes testvére is. Talán koreografált összeesküvő esemény gőzölgött, a faragott cifrításokkal díszített pityókatörő alatt. A liszt gyúrásán túl, egyre nagyobb tömegű dagasztvány gyarapítóval, mint egy mutatvány terül el. Margitka ebben a valószínűtlen esti időpontjában mutatta be kenyérsütési tudományát. A kenyér székelyföldön mindig krumplis.
Tibor egy darab időn túl nem birta, a legjobb akarattal sem. Önfegyelmének utolját is odavacskolva jelezte, meglátogatná a helyet, ahová koronás fők is hintó nélkül mennek.
Az udvarlás legelején tartott, úgy érezte jobban halad, mint a felpörgetett Titanic nem várt végzete felé.
Nem nagyon ismerte az udvart, kintről alig lehetett belátni, épp a csűr teteje és a pajtaoldal szűrődtek, avatatlan szemek látómezejébe.
- Itt mindjárt, előre! - mondta Margitka.
Csak az nem volt világos, hogy miért ácsingózik tovább, a nyitott konyhaajtóban, végül is az ilyesmit, általában nemre való tekintet nélkül, egyedül is el tudja végezni az ember. Közönséget, a legritkább esetben, talán soha nem kíván. Margitka, a kezeit tördelte és mondott volna valamit, de elkésett.
- Nálatok úszómedence is van? - Zubogott ki Tiborból a meghökkenés első mondata, majd a fanyarlás szállongálásától valamelyest felvilágosulva, a járdaszélre tette kezét és...
- Vigyázz!
- Mire?
- A másikat is!
Mert hogy azzal, a jellegzetesen “ahol fényes, ott egyenes” hozzáállással nem a járdára tenyerelt. A majdnem derékig furcsaságban álló helyzetből, úszó hasalás lett volna. Nehezen fordult, de a végén kikecmergett.
- Ezt miért csináltátok velem?
A leány előbb vihogott, aztán zokogott, majd mind a kettőt együtt. Elásta a pártából szabadulás gondolatát is. Inkább a lehetetlen helyzet adta kényszerűn önsajnáló bőgő-nevetésébe süppedt.
- Tibor, már négyszázszor mondtam édesapámnak, hogy csináljon ide egy kerítést, te vagy a nyolcadik, aki beleesel. Most jobban lehet látni, nézz körül, milyen takaros, rendbe szedett udvarunk van...
- Igen, kimondottan szép porta…
- Hogy erre miért nem képes apám, sosem fogom megérteni. Nem szokott sem röhögni, sem búsulni, mikor megtudja, hogy az állatok emésztője, újabb vendéget fogadott.
- No, engedelmeddel én most elmennék, kifordítom csizmámból, és egyebemből ezt a nyirkos, villára valót, ami igen jól fog majd tavasszal a földeken.
Óvatosan, hogy a késői órára való tekintettel az üres, immár beszagosított utcák esetleges járókelői orrmintával rá ne jöjjenek kilétére, hazakerült. Házuk előtti patakban egész testében végigfeküdt, hagyta, hogy a patak mossa, mossa ruháját, nadrágját, csizmáját és bódulatát. Majd felült, és az éjszakában, már nyugodtan mindent leszedve magáról, öblíttette át gönceit.
Bement - igyekezett kapunyikorgás nélkül - és a kiteregetett holmik közül a szárítókötélről, szép csendesen, hogy még véletlenül se hallja meg senki, visszaöltözött a nyári kánikulában.
Mire a tátott szájú Margitka visongó örömére ismét megjelent, már belül is kiszáradt a csizma. Kis jóindulattal, pataki desodorral, szagmentesült ő is.
A leány nyakába ugrott, magát s egyben Tibort is kompromittálva. Akkor rögvest, hirtelen mindenki, mintegy jeladásra ébredt fel, s mire a magára eszmélt legény, a háztető cserepeire vezető irányjelző táblát megkereste volna, már zúdult is a gratuláció.
- Édes gyermekeim, hát miért titkoltátok ily sokáig anyátok és apátok elől? Tiborom, fiam – szólt túlságosan is józanul az öreg Köves - ládd-e a kerítést?
Tibor látta, szeretett volna átugrani rajta.
- Ezen belül, te itthon vagy! No, ha már így alakult, az esküvő, ha apádékkal megbonyolódunk, ősszel meg is lehet.
Tibor, engedélyt kért a mellékhelyiség használatára.
- Használd csak fiam nyugodtan. Bár vannak még gyerekeim, a juss mindenkinek kijár, nem tudom rád testálni szerény portámat, de szabad mozgásod van. Szólíts apámuramnak!
Tibor egyenesen ment arra, amerre fénylett. Ha először meghozta "szerencséjét", talán segít másodszor is kijutni. Nem segített, közben korlát kerekedett köré… Végül olyan nagyon már nem is bánta, egyszer úgyis meg kell nősülni, és Margitka még szívére való is volt.

visszafelé

 

     idefelé sem volt könnyű. ne hőkölj
     mégse, ne rejtőzz el terheid mögé!
     az izmozás: olcsó porondok erő-
     művészeinek trükkje. érvénnyel szólj,
     ne csupán mintha — önmagad csavarva
     foglalatba hagyhatod fölfényleni
     az érintetlen hagyottat, belőled.
     visszaperelve hiányzó állítmányt
     mondataidba – bíbelődni üres
     szövegekkel mire való lenne a
     te korodban? ­–, jegyet válthatsz a vissza-
     útra, amely elvezet tenmagadhoz.
     vár majd érkezéskor, és az is ő lesz,
     aki – nehogy rosszkor szállj le – elkísér.

2012. május 18., péntek

Mit mondott volna apám, ha beszél?

(Simona Cratel írása – megjelent LiterNet.ro 2012. 05. 12)

Én tizenöt éves voltam és apám 36, amikor elhagyta anyámat. Nem azt mondtam, hogy minket, mert én nem éreztem magam elhagyva. Tizenöt éves voltam és semmit sem értetettem a körülöttem levő világból. Még saját magamat sem. A kutyánkat sem. Se semmilyen más lényt, lett légyen az akár egy piaci légy.
  A szüleim kapcsolatát meg még ennyire sem. Nem értettem, mi tartja őket együtt, meglepett, hogy apám napról napra hazajött, ahogy szüleim mindent elkövettek tengerparti nyaralásunk érdekében. Ha rendben is ment otthon minden egy kialakult rend szerint, amitől nem lehetett eltérni, a közös nyaralás mindent felfordított és őrületté változtatott.
   A tengerparti nyaralás minden rejtett gyűlöletet felszínre hozott, valamilyen kimeríthetetlen forrásból táplálkozva, sőt egyre szaporodva ott a mélyben, ahol eddig lappangott. A tengerpart azóta a föld legveszélyesebb helyének tűnt számomra, de mélyen lenyűgözött. Egy veszélyes, keserű tenger. Valószínűleg a családunkban uralkodó, a tengerrel szembeni oktalan félelem miatt is. Anya mindig tiltott a víztől. Ne menjek tovább, ha a víz már térdig ér. A tenger fenéken gödrök található, melyek beszippantanak, s a sötét gödrök örökre elnyelnek. Ezért aztán óvatosan lépegess, vigyázva tedd a lábaidat egymás elé. Azt mondták, teljesen fölösleges megtanulnom úszni. A végén úgyis belefulladok. Sok vízbefulladtat láttam a parton, szinte minden nyáron. Az áldozatok minden alkalommal férfiak voltak, így aztán, ha valaki vízbe fullad, férfiak jutnak az eszembe. A vízbefúltak férfiak. Fiatalok, öregek, kisfiúk. A nőkből hableány lesz és eltűnnek a vízben. Ők a túlélők. Valahogy kiutat találnak.
   Így áll a helyzet a közúti balesetekkel is. Azok is mindig férfiak. Egyik fiatal, a másik egy ősz hajú. Különösen az a fehérhajú, ott fővárosi templommal szemben, maradt mélyen bevésődve az emlékezetemben. Tavasszal, vagy ősszel történt, amikor csak az iskolai egyenruha volt rajtam iskolánk, a Művészeti Líceum hatalmas emblémájával a mellén. Le akartam menni, hogy alaposabban megnézzem. Békésnek látszott a szép arcú öregember. Furcsának találtam, hogy alig volt vér körülötte, kivillant a csont kifordult csípőjénél. Szóval, úgy hiszem, a belesetek a férfiakkal történnek meg. A nők madarakká válnak és tovaszállnak.
  Visszatérve arra, amit előbb mondtam, soha sem értettem, mi tartja együtt a szüleimet. Egy tizenöt éves gyerek érdektelenségével vettem tudomásul, hogy apám elköltözött a házból. Csöppet sem érdekelt, tudni sem akartam róluk, egyikükről sem, megvoltak a saját gondjaim. Tulajdonképpen abban az időben zavartak a szüleim.
   Tengeri nyaralásunk hangulata kibírhatatlanná torzult, s mialatt én felújítottam kapcsolatomat a tengerrel, apám egyetlen szót sem szólt anyához. Nem otthon voltunk, a napi megszokások védelmében, az ismert környezet varázsában, itt nem tudtunk elvonulni a világ elől. A tenger egyik nap hullámzott, a másikon simán terült el. A partra köpött mindenféle kagylót, algát, csigát, és vízbefúltakat. Ezek módfelett érdekeltek. Igazolva láttam az elméletemet, hogy a nők hableánnyá válnak és elúsznak messze, vagy túlélnek minden mélybehúzó veszélyt, hogy ellenállóak és egyezségre jutnak a tengerrel. Emlékszem, arra a napra, amikor szinte megfulladtam, de csak szinte. Mert lány létemre ez lehetetlen volt, mint már mondtam. Lehettem úgy nyolc éves, de fogalmam sincs mennyi időt töltöttem a víz alatt miután elsodort egy hatalmas hullám. Tény, hogy életben maradtam, legalább is azt hiszem. Talán tudtam lélegezni a víz alatt a kopoltyúimmal. A tenger számomra egy olyan erőt jelent, amitől nem szabadulhatok, ahol a valódi érzelmek törnek felszínre, ahol az leszel, aki vagy valóban. Ahol nem hazudhatsz. Ahol újra te vagy te. Kénytelen vagy szembenézni az igazsággal. Egy hely, ahol felismered az elfogathatatlant.
   Apám nem igen beszélt. Most amikor írom ezt a szöveget és lenyomom azt a négy billentyűt: a p á m, a lábjegyzethez írom, mert soha nem szólítottam így: apám, csak a becenevén. Ezt a lábjegyzete majd később írom le, egy más alkalommal. Vagy soha. Azt a megállapítást, hogy nem igen beszélt, pontosítom, soha nem beszélt. A beszédet arra használta, hogy közölje a legszükségesebbeket. Így ha szólott valamit, a szavai óriási súlyt kaptak. Ha egy szót a száján kiszólt a helyzet valamilyen kényszerítő hatása alatt, tudhattad, hogy az létfontosságú. Soha nem beszélt saját magáról, egy másik személyről, nem mondott véleményt semmiről, nem szólott arról, mit érez, mit gondol, mit akar, mit tud, mit szeretne tenni, mire vágyik. Ő egy olyan személy volt, aki megtartotta magát sajátmagának, a kommunikációt a legszükségesebbre korlátozta. Ami tudok róla, az mind közvetve jutott el hozzám. Művészeti albumok a könyvtárból, könyv a joga gyakorlatokról, melyeket nagyobb koromban meg akartam tanulni, nagynéném lakásán a falra kirakott festmények, összetépett versek csomója, melyeket anyu kidobott a szemétbe, egy féltékenységi rohamában. Valamint néhány kikerülhetetlen mondat: „mit eszünk?”, vagy más ilyen mindennapi gyakorlati kérdés.
  Egyetlen egyszer hallottam tőle egy kijelentést, amit a nagymamámhoz intézet, aki bigott templomba járó volt, és apám maró cinizmussal megjegyezte csöppet sem udvariasan: „Nincs isten!” Ez azon kevés dolgok közzé tartozott, melyekről azt tartotta, másokkal is közölhet.
   A másik kijelentést akkor tette, amikor elhagyta anyut és elköltözött a házból. Úgy maradt ez az emlékezetemben, mintha kőbe vésték volna. Már nem is tudom pontosan, mennyit kaptam anyutól, hogy menjek el és hívjam haza. Minden esetre egy elég szerény összeget. Én nem mondhattam apának, hogy jöjjön haza, nem az én dolgom, különben magam is szíves örömest elmentem volna otthonról, s így egyetértettem vele. Előbb egyáltalán el sem akartam hozzá menni, gondoltam majd az hazudom anyának, hogy voltam és a pénzt megtartom. Aztán azt a köztes megoldás jutott eszembe, hogy elmegyek, köszönök, s hallgatok arról, amiért küldtek, otthon pedig anyu lábai elé vágom a bankókat.
   Nagymamámhoz költözött, ahol én tíz év múlva egyedül laktam, miután magányosan agydaganatban meghalt. Nagymamám most nálunk lakik, de a különbség alig látszik, mert azelőtt is állandón itt volt, hogy vigyázzon rám és a testvéremre. Az anyu és a közte levő viszony valami különleges volt. Olyan erős, hogy se mellettük, se közöttük nem hagyott helyet másoknak, de még a házban se. Ritkán látni ilyen szoros kapcsolatot két ember között. Egyek voltak mindenben. Nem volt szükségük kívülről senkire. Elegendőek voltak egymásnak. Egyformán gondolkoztak, összetartóak voltak, a világegyetemet jelentették egymás számára, az otthont, a támogatást, és mindent, amit csak jelenthet egyik ember a másiknak. Ez valami olyan nyomasztó dolog, hogy csak ők maguk érthették. Miután nagyobb lettem értettem meg: minden ember másoktól kapja az erőt. Az erőt a folytatáshoz, az előmenetelhez, az élethez, a lélegzetvételhez. Anyu és nagymama egymásba lehelték ezt az erőt. Az általános felfogás szerint, az ilyen jellegű kapcsolat házaspárokra jellemző, de ez így nem igaz. Hibás megállapítás. Sokkal ritkább házaspárok között, mint testvérek, vagy szülő-gyermek viszonyában. Ez a fajta kapcsolat sokféle ódon megnyilvánulhat, de senki sem érti. Tény, hogy ritka, de akármilyen formában is jelenik meg, fel lehet ismerni.
  Említettem, hogy apám még egy másik alkalommal is tett nekem egy létfontosságú kijelentést, de ez négyszemközt történt, őszintén csak az én számomra. Minden gondolatot érzést, megélést megtartott magának. Ezek túlságosan meghittek voltak. A saját külön világához tartoztak, soha nem juthattak más ember szeme elé, hogy elemezzék, magyarázzák, kinevessék, vagy csodálják. Nekem sem volt fogalmam mit gondol, mit érez, mit él át. Tetszett nekem, hogy szakadár vagyok mellette a családban, ami nem is igaz, mert nagyon jó nagymamámmal a viszonyom. Anyuval már nehezebb a helyzet, különösen, amikor elsős, vagy második, koromban kijelentette, hogy a szülészeten valami hiba történhetett, mert ő fiút szült, és ez szerinte igaz lehet, mert senkihez sem hasonlítok a családban. Első dolgom az volt, hogy elmondtam az osztályban, hogy én nem is szüleim gyereke vagyok, mert elcseréltek a szülészeten, és valódi szüleim valahol messze élnek. Végül az egyik szomszéd asszony, aki hallotta a szavaimat, egyszerűen félresöpörte ezt az üres fecsegést. Megmagyarázta, hogy anyu csak viccelt. A családom nem vette rossznéven, hogy elhencegtem azzal, hogy nem vagyok az anyu gyereke, volt erre példa már előbb is: nagynéném, anyu nővére azt mesélte az iskolában, hogy az édesanyjuk meghalt. Nem rég, amikor szóbahoztam előtte, így szólt: „Mónika, ez hagyomány nálunk. Családunkban az anyák viszonya gyerekeikkel teljesen érthetetlen. A legjobb esetben is az egyiket kedvelik, kényeztetik, s a többit gyűlölik és elhanyagolják.”
   Az a kijelentés, amit apám tett, amikor meglátogattam az elköltözése után, így szól: „Ő megért engem.”
   Én nem kérdeztem, miért akart elmenni a házból, kivel, és miért. Ne akartam tudni, hogy néz ki az a másik asszony, mi a neve, mi van közöttük, hogyan történt mindez, mikor kezdődött, hogy folytatódott, mik a terveik. Vagy mégis találkozzam vele? Nem értem, honnan van bennem ez a közömbösség. Biztos telve voltam önmagammal, mint minden kamasz, lehet, hiányzott belőlem minden megértő szándék, vagy nem vettem őket komolyan. Igen, magamévá tettem anyu véleményét. Nem vettem komolyan a helyzetet, úgy gondoltam, ez csak egy durva tréfa, elkényeztetett gyermekek játéka, egy önzési roham, egy idealista ostobasága. Anyu úgy vélekedett: megint rájött, de visszajön. Vissza bizony. Elmúlik neki és visszatér.
   Most, negyvenévesen másképpen látom a dolgokat.
   Azon gondolkodom, vajon mit mondott volna apám, ha beszél? Mit jelentett számára az a lépés, amit megtett? Harminchat éves volt, két gyermek apja. Mégis megtette ezt a nagyon nehéz lépést, amin hosszú ideig rágódott. Ameddig velünk lakott egy fedél alatt, hallgatott, viselte ezt a terhet, gyötrődött az elhatározása miatt, mérlegelte, mi lenne a legjobb, hogyan békítsen ki mindenkit, bátorságot próbált összeszedni, hogy megtehesse ezt a lépést. Próbálta felfogni, mi történik, mi lenne a legmegfelelőbb mindenki számára. Igyekezett eldönteni, mit kell tennie a túlélésért, melyek elkerülhetetlen dolgok az életben, amelyeket nem lehet a szőnyeg alá seperni. Mi a legjobb a gyerekeinek, és neki magának? Mennyire nyomaszthatta ez az elhatározás, hisz’ maga is átélte szülei válását, ő pedig apjához került és szörnyű, nélkülözésekkel teli, szeretet nélküli élete volt, még enni is a szomszédok adtak neki. Attól fogva soha nem beszélt az anyjával. Ellenségként tekintet rá. Talán ez az ellenérzés volt az egyetlen mely nála megnyilvánulni látszott. Mint a jéghegy csúcsa: az anya, aki elhagyta, aki megtagadta, aki újra férjhez ment, és másik gyereket szült. Akinek fogalma sem volt arról, ő miken ment keresztül.
   Anyu tudta, mit tesz, mikor elküldött hozzá. Apám rám nézett és hallgatott. Megkérdeztem, hogy van, és ennyi. Ennek a nagy hallgatásnak közepette jelentette ki: „Ő megért engem.” Lehet, még azt is megmondta, hogy hívják, de már elfelejtettem. Számomra családunk életének csak egy jelentéktelen közjátéka volt, valami semmiség, csak egy hamis hang, ami ne vezetett sehová sem.
   Másnap apám hazajött. Az élet ott folytatódott, ahol abbamaradt. Semmi se változott. Eltűntek a nyomok, kitörlődtek a memóriából, csak egy tréfa volt, egy pillanatnyi őrület. Olyasmi, ami említésre sem méltó. De az a szó, ő megért engem befészkelte magát az agyamba, és nem hagy nyugodni. Most negyvenéves fejjel sajnálattal gondolok apámra, a pénzre, amit tizenöt évesen azért kaptam, hogy felkeressem, mert megszökött a kötelességei elől, és árulónak érzem magam, akit meg lehet vásárolni egy akármilyen kis összeggel. Megvásárolható és olcsó.
   Apám drága, tudom, hogy már késő minden, hogy nem beszélgethetünk, mivel külön világban létezünk (azt olvastam az interneten, hogy az ateisták lelkei, mivel se a pokol, se a mennyország nem fogadja be, és újjá sem születhetnek, egyszerűen a tenger fölött lebegnek), de módfelett kíváncsi vagyok, mit mondanál, ha beszélnél. Ha elmagyaráznád, hogy éltél közöttünk, a lakásunkat betöltő nagy egyéniségek, a félelmetes mindentudó istenségek között, aki olyan törvényeket hoztak, melyek nagymamámnak és anyunak megfelelnek, melyek megvetést eredményeztek, ki nem mondott szavak alá temetve, a ki nem ejthető kétség szavai mögé, melyek elárulnak, ha felszínre bukkannak. Nem engedted életre kelni ezeket a szavakat, nehogy fenyegetőnek vegye bárki. A munkába nagyon korán mentél, és nagyon későn jöttél, ahol mérgező anyagokkal dolgoztál a legelemibb védekező eszközök nélkül, hogy minél több pénzt hozzál haza, hogy vehess nekem egy fényképezőgépet, de nem csak nekem, hanem a nővéremnek is, meg a húgomnak is, akit anyu azután szült, hogy visszatértél hozzánk, és akit te nem akartál, mert attól féltél, nem lesz időd felnevelni. Nem garantálom, hogy megértelek, pedig fogalmad sincs, mennyi közös van bennünk, és hogy ugyan arra a végkövetkeztetésre jutottunk mindketten az évek folyamán, de biztosítalak, törekedni fogok, és lehet, negyvenéves koromra megérem, hogy megértsem az embereket, amikor beszélnek…, vagy amikor hallgatnak. Különösen azt szeretném hallani, hogy miként sikerült lemondanod arról a személyről, meddig tartott, ameddig elmúlt, a pokol hány bugyrán mentél keresztül, amíg legyőzted vágyaidat, és hogyan sikerült elrejtened érzéseidet előlünk, hogy ugyan annak a személynek látszódj, aki azelőtt voltál, mindig ugyanaz, pedig ezerféle módon megváltoztál. Szeretném továbbá, ha megadnád annak az asszonynak a címét, mert szeretném látni, hogy néz ki, és találkozni vele, aki megértette az apámat, hogy megmondja nekem, ki is voltál valóban. Hányan tudnák az életben megmondani közülünk valakiről: ő megért engem?

Ui: Az idén is lemegyek a tengerre.

2012. május 15., kedd

Magamba zárlak...


Magamba zártam...
 - simogató mély hangodat;
 mint a pillangó féltett vágyát,
 ki átölelni készül a szivárványt.

 Magamba zártam...
 - napfényízű érett csókodat;
 mint sötét éjjelt a szabadító,
 bíborszínű hajnali pirkadat.

 Magamba zártam...
 - bőröd esőcsepp illatát;
 mint az Univerzum csillagai,
 a messzeségbe nyúló Óceánt.

 Magamba zártalak...
 - lényed örökre lelkemben él;
 és a szerelem hullámhosszán,
 testünk a végtelenben összeér.
2010.

2012. május 14., hétfő

Asztaltársaimnak

Ott áll középen, mint az oltár,
a foglya vagy, a foglya voltál,
tanulsz fölötte, rajta étek,
anyád teríti az ebédet,

tűnődsz fölötte, nap-nap, este,
mint alma magházán gerezdje,
rákönyökölsz, a szék alattad,
de hihetetlenül szabad vagy,

s úgy kerget át gyerekkorodba,
mint száradt fűszálat a boglya,
gondolsz virágra, fűre, kőre,
mintha mindennek lába nőne.

S terül, terül az istenáldott,
de megtorpantja a világot,
amikor lágyan összefogja
egy nem létező középpontba,

ahol kezdettől fogva várnak,
az asztal, székek, meg a lábak,
ahol még bárányok legelnek
az utolsó teríték mellett.

Így rendjén is, hogy megvigasztal
a székek közepén az asztal,
csak keresem, mint sort a rímek,
hova lett, aki megterített?

2012. május 13., vasárnap

Nevelő hatással

- Nemzetes uram, hívatni méltóztatott.
Lépett be a nehéz tölgyfaajtón, nagyságos Ödöngey Primapócs. Nyaka, teljesen dermedt volt a magas gallértól. Gyerekkorától megszokva, már nem szenvedett sajgó görcsöktől.
- Hát jöjjön ide kegyelmed! - suhintott felé, atyáskodó hangon, egy kalamárissal, papírosokkal teli, irdatlan íróasztal mögül, Megürecs Bosszantandó, alispán - Mondja amice! - dőlt kényelmetlen, cifrára faragott széke támlájának, amitől úgy nézett ki, mint egy odaöntött szobor - Magának mi a fontosabb? Ha emberöltők viccelődnek, bugris kacagányának lerojtosodásán, vagy a becsület? Tudniillik, ez utóbbiba, igen komoly - és itt a szakállába túrt, majd visszamerevedett - ragadványt tapadt, amikor volt oly felelőtlen, és a pórság alján lebzselők szintjére alacsonyodott. Mérhetetlenül búsulok ezt mondani, véres fájdalmunkra, egy egész osztályt becstelenített meg, alantas kétkezi munkájával. Ne hápogjon kérem, én segíteni szeretnék, akármilyen ragacsos mélységbe zuhant is felelőtlen erkölcse! Pörbe foghatom, ahonnan ordas tette miatt, megboldogult becsületmaradványa, jégeső koppanásával dobolhatja a földet, és még utódjainak utódjait is megvetik szennyéért. Ám régről ismerjük egymást.
Ödöngey, összevágta csizmájának sarkát.
- Igenis, Megürecs bátyám! Mindig hű szolgája voltam. Dorgáló szavait, jótékony segítségnek fogom fel. Többé nem fordul elő! Bár ott, és akkor, a hegyomlásnál, lelkiismeretem szerint nem tehettem m
ást...
- Hát ez az, amice! Kegyelmed, a lelkiismeretről beszél, én viszont tényleg lelkiismeretes vagyok! Akarja-é a pört, és annak mocskát, az egész vezető osztályra rászutykolni, vagy teszi a becsület elvárását, s emígyen, aki ellen nem indítottak eljárást, arra a bűn árnyéka sem vetülhet.
- Már megbocsásson nemzetes uram, ugye nem arra méltóztatik célozni, amire gondolok?
- Célozzon jól fiam! Időmilliomos! Még öt teljes percem van, a nagyméltóságú úrral történő találkozásig, itt, szemközt. Ha kinyújtom a lábamat, talán két minutum lepergése alatt átérek. A biztonság kedvéért - mert soha nem bántanám meg, egy secundum késéssel sem -, egy minutummal hamarabb indulok, így két teljes percen át, lelkiismeret vizsgálatot tarthat. Makarék, nyissa meg az ajtót a nagyságos úr előtt!
Ödöngey, sápadtan véve tudomásul az elvártakat, mint vicsorgó eb szorította össze fogait. Szemeivel szórt néhány, széles spektrumú villámot, a nemzetes úrra, majd ruganyosan és látszólag nyugodtan besétált a számára előkészített szobába, ahonnan különösebb időrágást és teketóriázást mellőzve, pár másodperc múlva tompa durranás, és egy puffanás hallatszott ki.
- Makarék, mire visszajövök, takarítsa ki és el az egész dolgozó officiiumot!
Felállt, tubákot nyomott orrába, és hogy a jól végzett munka után halmozza az élvezeteket, egy külön neki, Kubából hozott, ropogós szivarra gyújtott. Megigazította dolmányát, feszesen begombolkozott, még szorosabbra, mint előbb. A megbeszélt időre, valóban átért a főméltóságú úrhoz, akinek arcán, a kopogtatás után belépve, nem egészen világos kifejezéseket talált.
- Mondja amice, kigyelmed mit tett Ödöngey főszolgabírómmal? Egyáltalán, hogy merészelte berendelni? Hiszen példát mutatott, hogy a főségek is, szükség esetén hajlandók lealacsonyodni a piszkos kétkezi munkára.
- Nagyméltóságú uram, az egész ügy el van rendezve, becsületi úton. Pört nem kell indítanom, a mi kedves barátunk, az előbb egyenlítette tisztesség adta kötelességét.
- Itt várakozzon! - zordult fegyelmezett arccal, a szokatlanul komor nagyméltóságú. Kiment és négy markossal visszatérve, mosolygós, kackiás jóindulattal suttogta az ispán fülébe.
- Ezek a jóemberek elvezetik arra a helyre, ahol minden felelősségre vonás, családjának becsületbeli és egyéb - századokon át tartó - tortúráját elkerülheti. Odakészíttettem a szükségeseket.
Megürecs, remegő hangon, szinte vinnyogva kért kegyelmet. Ám a sok mindenhez szokott martalócok, már lódították is, egy szobával odébb. 
Mielőtt rázárhatták volna az ajtót, rettegésében ledurrantotta kísérőit, majd futásnak eredt az utcán. Hiszen a becsületmentés végrehajtatása, az ő dolga mások felé, azt tőle senki, még koronás fők se várhatják el! Ugyan nem vezetett le ilyen logikus gondolatmenetet, csak rohant esztelenül, míg nem vasra verve találta magát, egy kisebb tömlöc, libatollas ágyat nélkülöző belsejében. Minden büdös volt, érthetetlennek tartotta, hogy egy hozzá hasonlót, ilyen méltatlanul félreértenek. Ám megjelent a főméltóságú. "Ily hamar felülvizsgálta elhibázott döntését", gondolta.
- Látogatóba jött, amice?
- Kegyelmed nem beszámítható! Épp most állította ki magáról a verdiktumot, nyolc orvosprofesszorból álló konzílium. Nem adom meg a kegyet, hogy börtönben mártíromkodjék. Hátralevő éveit, a hülyék házának neveldéjében döntöttünk leélni. Készüljön fel, roppant komoran nevelő hatású, jobb belátásra bíró hely lesz. Talán még át tudja értékelni a mai napot, és epedve gondol majd azon délelőttre, amíg ispánnak tudhatta magát.

2012. május 10., csütörtök

Vetítés*


   Deák-Sárosi Lászlónak, barátsággal

   Először tényleg úgy tűnik, nyakló nélkül
   nyomatják, bele a vakvilágba. Mintha
   csupán önmagukról adnának föl rejtvényt,
   megfejthetetlent. Nincs
benne semmi rendszer,

   figyelmeztetnek többször is; élvezik, hogy
   zavarba hoznak. Add csak föl – provokálják
   kéjesen önérzetem –, úgy sem vagy képes
   tetten érni. Csak te válogathatod ki

   blöffök közül az érvényeset magadnak —
   feszítik tovább a húrt. Persze,
ha elég
   spiritusz van benned
, vigyorognak sokat-
   mondón, hogy – látván lankadásom – kitartást

   öntsenek belém. Ne keress fogódzókat,
   szólítanak föl, kövess inkább szabályon
   és konvención túlra. Felkutathatnánk
   egy élhetőbb hazát, ha velünk tartasz, ott


   biztosan nem kérnek számon rajtad semmit.
   Neked kell döntened, alkalmas vagy-e rá —
   jönnek elő a farbával. Elsiettük,
   állapítják meg, elnézőn sajnálkozva

   ódzkodásomon. Még nem értél meg hozzánk —
   teszik hozzá szinte biztatóan; most nem
   akarnak lekezelőnek tűnni.
Azért
   rajtad leszünk!
— ígérik még elmenőben. 

   _________________________________________________________
   * Ad notam Jancsó Miklós: Ede megevé ebédem – Szentenciák


   Kapcsolódó: http://www.mvideoclips.ru/view.php?video=rl7-P9mGzzU&feature=youtube_gdata_player&title=Ede+megev%C3%A9+eb%C3%A9dem+-+Szentenci%C3%A1k

2012. május 6., vasárnap

A bukaresti SÖRÖS-KOCSI vendéglő rövid története



                                                                                                         A bukaresti SÖRÖS-KOCSI vendéglő rövid története és a vendéglő tulajdonosának levele a mititei titkáról.                              

Igen tisztelt Ezredes Uram!
 Mivel az Ön minden egyes látogatása, ugyan úgy, mint húsz éve az Ön kedves édesapjának látogatása, a mindannyiunk által szeretett és tisztelt Caragiale Úrral együtt, a megtiszteltetés mellett szerény helyiségünk számára mindig különös esemény számba ment. És éppen ezért a magam részéről lovagiasságom kifejezéseként, megosztani óhajtom az Ön tiszteletre méltó neje, Baciu Mariska Őnagyságával a mi, mondhatom, híres mititei készítményünk receptjének titkát, mely méltán érdemli ki egész Bukarest elismerését. Így fejezem ki végtelen bizalmamat Ön iránt, hogy senkinek sem fedik fel ez igazán ízletes mititei készítésének titkát, a titkot, melyet annak idején magától a Gasztronómia Mesterétől, Preoteanu Úrtól kaptam meg, aki elődöm volt, mint a SÖRÖS-KOCSI főszakácsa. Ugyan ezzel a tiszteletteljes kéréssel fordulok Méltóságos nejéhez, Mariska úrhölgyhöz, a legtökéletesebb háziasszonyhoz, akit valaha is volt szerencsém ismerni.
 A vacsorák tökéletessége az Önök házában, melyekre, Istennek hála, meghívást kaptam, bírt rá arra az elhatározásra, hogy felfedjem a legnagyszerűbb ínyencség titkát, mely elismerté tette nevünket úgy a fővárosban, mint az egész országban, sőt külföldön is.  
 A mititei marhahúsból készült ínyencség, végleges formájában hét-nyolc centiméter hosszú és körülbelül három centi vastagságú, melyet sörcsúszdának fogyasztanak két étkezés között, vagy előételként; esetleg önálló fogás is lehet. Balkáni eredetű, Szerbiából származik, de előfordul Görög országban épp úgy, mit a törököknél, ahonnan átvette a román konyhaművészet. A neve is mutatja: fűszeres kis rudacskák, úgy is nevezik a Regátban, hogy miccs (mici, s ez kicsit jelent), és azt a célt szolgálják, hogy az asztaltársaságnak élvezetet nyújtsanak. Frissen sütik rostélyon, parázs felett, tálcán-tányéron szolgálva fel, vagy kis pálcikákra tűzve adják, mint kóstolót. 
 Marhahúst használunk, a nyakas részt, anélkül, hogy a kövérséget eltávolítanánk, és ledaráljuk kétszer, hogy minél apróbb és egyenletesebb legyen. Ha a hús nem elég kövér, adjunk hozzá kilónként 100-150 gramm marhafaggyút, vagy ennek hiányában birkafaggyút. Semmilyen körülmények között se használjunk szalonnát, oldalast, vagy disznóhúst, ami csak elrontaná az ízét, és elvenné a mititei pompás aromáját. 
 Főzzünk meg minden kiló húsra számítva fél kilogramm velős csontot, és a levet hagyjuk kihűlni. 
 Az egy kilóhoz számított zamatos fűszerekből a következő mennyiségeket tegyük:
- 8 gramm frissen őrölt feketebors,
- 12 gramm frissen eldörzsölt szárított csombor,
- 4 gramm finomra őrölt szegfűbors,
- 2 gramm finomra őrölt koriander,
- 2 gramm finomra őrölt kömény,
- 1 gramm ánizs,
- 8 gramm szódabikarbóna,
- 1 evőkanál citromlé,
- 1 evőkanál étolaj,
- 1 fej foghagyma, de ne legyen csípős. 
 Ha öt kilónál nagyobb adagot készítünk, minden öt kilogramm húshoz számítsunk még egy adagnyit a fenti fűszerekből. 
A húst egy megfelelő méretű tálban egy óra hosszat dagasztjuk, hozzáadjuk az elején a szódabikarbónát citromlével megoltva. Beletesszük a csontlé felét, és fokozatosan kis adagonként, egyenletesen a többi fűszert, a foghagymát kivéve. A keveréket letakarjuk, és a jégre tesszük egy napra és egy éjszakára, ezután kivesszük, hagyjuk néhány órát kiengedni, és újból dagasztjuk még egy jó félórányit a csontlé kiengedett másik felével.
 Újból jégszekrénybe tesszük másnapig. Három órával a sütés előtt kivesszük, hogy engedjen ki és lágyuljon meg; három óra múlva, illetve, amikor meglágyult, kiformáljuk a mititei rudacskákat, nagyujjnyi hosszúra és kétujjnyi vastagra formázzuk, megkenjük olajjal, a végüket is, és hagyjuk pihenni egy órányit. Erős parázson sütjük, legyen az: fa, vagy szén, megkenegetve néha fokhagymamártással, legyen szép piros-barnára sülve minden oldalán. Nyársforgató legényeink háromszor forgatják meg a mititei minden egyes darabját, amíg megpirul. A mititei sütés közben összeesik egy kicsit s lehet, ezért hívják kicsikének (mititei). Ne hagyjuk, hogy nagyon átsüljön, nehogy kiszáradjon teljesen a nedve, ami a fűszerek jó zamatát tartalmazza. Ha pedig kis tűzön sütjük, az sem jó, mert akkor csak összeszárad és elveszíti minden aromáját, jó ízét.
 Friss kiflivel, vagy veknivel kínáljuk és Dijoni mustárral, vagy más pikánsan csípős mustárral, adjunk mellé sót és csípős paprikát.  
 Ismerek néhány úgy nevezett konyhaművészt a különböző fogadókból és falatozókból, különösen a külvárosban, akik tudatlanságból, vagy fölösleges takarékoskodásból a mititei masszáját felszaporítják disznó- vagy lóhússal, esetleg birkával. Azonkívül, hogy nem is zsugorodik úgy, mint a marhából készült, távolról sincs meg az a kellemes íze-zamata, mint az igazinak. Másik nagy hiba a fűszerekkel való zsugoriság, különösen, ami a foghagymát és a feketeborsot illeti. A foghagyma a legfontosabb, ez adja a mititei annyira jellegzetes aromáját, ízét.

 Boldog vagyok, hogy ezt a kis titkot megoszthatom Mariska úrasszonnyal, tudom, senkinek sem fogja továbbadni, mint ahogy én sem adom tovább csupán majdan utódomnak unokaöcsém uramnak, ha majd átveszi helyemet a SÖRÖS-KOCSI konyhájában!
Az őkelme által készített mititei igen ízletes, de én hiányolom belőle a koriander, az ánizs és a köménymag aromáját. Ezekkel a pompás fűszerekkel a Mariska Őnagysága által sütött mititei, biztosíthatom, páratlan lesz. 
 A jövő hónapban várom Önöket, Dinu és Vatache tiszturakkal együtt, midőn a hadgyakorlatról visszatérnek - élvezzenek nálunk egy tál mititeit és néhány korsó sört. 
 Jó egészséget, víg napokat és szerencsét kívánok, és kérem, adja át hódolatteljes kézcsókjaimat Mariska Őnagyságának, a legtökéletesebb háziasszonynak és az előkelő társaság Nagyasszonyának!
Segítse Önöket a Jóisten!

   Bukarest, 1920. június 16.
                                                                  (olvashatatlan aláírás)


A fenti írás keletkezésének körülményeit kutatva sikerült az alábbi áttekintést összeállítani

 A történet kezdete visszanyúlik a boldog békeidőkig, mikor Bukarest utcáin a világ minden részéből összesereglettek nyüzsögtek. Igazi kelet kapuja. Ide érkezett egy erdélyi szász faluból, Katzendorfból a talpraesett, minden kalandra kapható fiatalember, és inasnak jelentkezett egy mesteremberhez. Hamar feltalálta magát és mikor megindult a sörgyártás a városban testvéreivel sörözőt nyitottak. Német tradíciót követve el is nevezték „Sörös-szekér” sörözőnek. Ez 1879- ben történt. Ekkortól számíthatjuk a sör diadalútjának kezdetét a román fővárosban. Nem sokkal később több üzlethelyiséget vásároltak fel a város szívében. Itt hozták létre, most már végleges helyén az ugyan ilyen nevű vendéglőt. Gyorsan hírnévre tett szert nem csak város szerte, hanem az egész országban is. Írók és politikusok, civilek és katonatisztek adtak itt egymásnak találkozót és törzsvendégnek számított a diákság is. Az mesélték, hogy aki jó jegyet kapott az iskolában, ingyen ebédelhetett (!)
 Kedves színfoltja volt az egykori vendéglőnek az idős – 75 évet betöltött – pincér, Kaizer apó. Kacsázó járásával vitte szorgalmasan a rendeléseket, s ahogy haladt az asztalok között, minden még nem teljesített rendelésre emlékeztette a vendéget és saját magát: „igen, tudom, volt négy pár tormás virsli!”, vagy „uraim, sül a mititei!” közben letette az asztalra a megrendelt ital: „három krigli sör, uraim. Egészségükre!” És mindjárt mosoly öntötte el a legmorcosabb arcot is.
 Jól ment minden egészen 1949-ig, amikor erőszakkal elvették, elorozták a vendéglőt. Elkobozták, mintha csak egy háborús objektum lett volna. Egy akkoriban alakult kereskedelmi társaságnak adták a tulajdonába. (A szászokat háborús bűnösökként kezelték!)
A változás után 1990-ben az első tulajdonos – Nicolae Mircea, kinek a mellszobra ma a vendéglő díszhelyén található – unokája hosszas pereskedésbe kezdett, hogy a visszakerüljön a család eredeti, jogos tulajdonába.
Kilenc évig tartott a per!
 Az unoka, aki most hetven éves múlt, erőfeszítéseit siker koronázta. Elkezdődhetett a renoválás, átalakítás, újrateremtés. És 2006 őszén megnyitotta kapuit az újravarázsolt vendéglő.
 Hangulata, dekorációja a múltat idézi. Felszereltsége, berendezései a huszonegyedik század megvalósításai. A létesítmény az elegáns vendéglőn kívül helytörténeti múzeumként is szolgál.
 Mai látogatói közül sokan nosztalgiából keresik fel, kezd saját törzsvendég gárdája is kialakulni. Aki szeretne aránylag olcsón jót enni, és elmerülni a múlt század hangulatában, keresse fel. Címet nem adok, ez nem a reklám helye!

U.i. Azt a bizonyos levelet, amit fennebb közre adtam magyarra fordítva nagy valószínűséggel maga Nicolae Mircea úr írta.

(Egy illúzióromboló információval tartozom az olvasónak. Katzendorf (Caţa) genealógiai helyregiszterben próbáltam a Mircea család nyomára bukkanni. Nem sikerült. Pedig ez a regiszter 5838 személy adatait tartalmazza. Lehet más néven szerepeltek és csak a fővárosba érkezéskor vették fel ezt a nevet.)

Forrás: Interviuri / 13 febr. 2007.
            Genealogienetz.de
            Ortsfamilienbuch Katzendorf

2012. május 5., szombat

Hazudlak magamnak (holnap is)


Magamnak hazudlak, hogy vagy nekem.
Reggeli kávém mellé idehazudlak, ahogy aggódva kérdezed:
„Csak nem vagy beteg kislányom, olyan sápadt  a színed"- mondod.
„Dehogy!  Múló fejfájás" - nyugtatlak, mint mindig.

Hazudlak magamnak.
Idehazudlak mellém a húsvéti készülődésbe is. Tudod! Sok a dolgunk.
Holnap jönnek a gyerekek, hozzák a kis dédikéket.
Mennyire szeretted őket!
Lackót, az elsőt. Valamiért mindig vele álmodtál, zavaros, rossz álmot. Folyton elveszítetted és kerested őt. Ezért ébren is nagyon féltetted, csupa aggódás voltál, nem éri-e valami baj.
Toncsikát, a kis cserfest alig vártad, hogy megölelhesd, hallgathasd a csacsogását. Milyen boldog voltál, mikor megtudtad, hogy ezt a nevet adják neki, a dédipapáét és a fiadét, Antal.
Nikikét,  a nagyon várt kislányt, akivel Zoli unokád ajándékozott meg. Gyönyörű lányka, sötét haját és jó barna bőrét tőled örökölhette.
Damjánkáért mennyit imádkoztál! A Jóisten segítségét kérted éjjel - nappal, hogy a korán érkezett kisbaba életben maradjon. Szemed száraz nem volt azokban a hetekben! Később is beleszőtted minden fohászodba a sok gonddal bíró Mónika unokádat és a betegségekkel küszködő, de azért cseperedő Damjánkát.
Csak remélem, hogy Kicsi Zolika, a most öt éves dédikéd valamennyire emlékezni fog rád. Az őt nagyon szerető Ilona mamára.
Itt leszel velünk holnap! Nem ünnepelhetünk nélküled.
Tőled tanultam meg az ünnepek tiszteletét. Te voltál az, aki megmutattad, mekkora összetartó erő a családban az anya. A kis családi ház mindig hazahívott bennünket az ünnepeken.
Most én folytatom, úgy teszek, ahogy tőled tanultam.
Magam köré gyűjtöm a családunkat.  Gyerekeket, unokákat.
Sokat fogunk beszélgetni Rólad, mintha itt ülnél a szoba közepén, a kis dédikkel körülvéve.
Mint azelőtt mindig.

2012. május 3., csütörtök

Egyszerű vers






Ha lehajolnál hozzám,
anyám lennél, szeretőm, hazám.
Lelkedből  lelkembe
holdívű csend futna át.

Ha újra megérintenél,
s szeretni szeretnél,
életre kelne bennem
sok elmosódott emlék.

Ha sírnál, felinnám könnyed.
Örülnék örömödnek,
hogy csak nekem vagy.
S ha elhagynál,
ajtót nyitnék előtted. 

Hogy velem maradj.