Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét,
bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.
(Antonio Vivaldi: Az ősz)
Koncert jegyet kaptam a nagyfiamtól ajándékba. Vivaldi „A négy évszak”
(Le Quattro Stagioni) című zeneművét
hallgattuk meg egyik novemberi este, elfoglalva családilag a nézőtér 4-ik sorának
szinte felét. Élmény volt újra hallani élőben ezt a zseniális művet. Teljes
egészében legelőször a marosvásárhelyi Vártemplomban hallottam - Ruha István*
előadásában.
Antonio Vivaldi műve Amszterdamban
jelent meg 1725-ben az „Il cimento dell’Armonia
e dell’inventione op.VIII” részeként. Megjegyzendő, hogy mindegyik
versenymű elé egy szonettet irt a mester, és ezzel mintegy kulcsot adott a felhangzó zenéhez.
Nagyszerű akusztikája van a Vártemplomnak.
Szinte hihetetlen, de bár a leghátsó sorban ültem, s a zenekar középen, az
Úrasztalánál foglalt helyett, úgy hallottam mikrofonok és hangszórók nélkül,
mintha közvetlenül előttük ültem volna. Sőt még annál is jobban, mert a
hangszerek tökéletes összhangja jött létre a hatalmas helyiségben. Teljes
nagyszerűségében szólalt meg a „harmónia”. Képek és érzelmek lüktettek ebben a
zenében. És életöröm!
Ezt mind a zeneszerző, a
hegedűművész és a templom építőjének hármasa teremtette meg és ajándékozta a
hallgatóknak. Csak így hárman adják a teljességet, külön-külön bár értékesek,
de hiányosak. A leirt kotta minden zsenialitása mellet is csupán papírra vetett
jelek halmaza, a hangszerek ellenben ezek nélkül holt tárgyak, s a falak pedig
az események néma tanúi csupán.
De micsoda tanúk!
Ezek a lágyan hajló falak és
merész ívek hangolták nemes harmóniába nem csak most ezt a zeneművet, hanem az
évszázadok egy-egy jelentős pillanatát is. Hiszen megfordultak itt és hallatták
hangjukat Nagy Lajos magyar király, a nagy törökverő Hunyadi János, Erdély első
fejedelme János Zsigmond, valamint II Rákóczi Ferenc fejedelem is.
János Zsigmond nevéhez
fűződik a tordai diétán kimondott vallásszabadság megerősítése. Ez az 1571.
január 6-án tartott erdélyi országgyűlés e templom falai közt zajlott. Ezek a
falak hallották és innen kiáltották világ, hogy hitéért senki ne háborgattassék,
legyen az prédikátor, vagy igehallgató. A világon ez volt az első írásba
foglalt vallási türelmi rendelet, a „recepta religio”, mely kimondta: „mindenki
olyan hitben éljen, amilyenben akar”.
Még ezt megelőzően, eme falak
közt tartott zsinaton (1559. november 1-én) fogadták el Kálvin tanítása alapján
az első magyar nyelvű református hitvallást.
Más nevezetes történelmi
eseménynek is tanúi voltak a templom falai, mikor is az 1707. április 8-án
tartott országgyűlésen II Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé választották.
Lássuk a továbbiakban a
harmadik nélkülözhetetlent, aki életet lehel a papírra vetett jelekbe, megtölti
zenével, a falakkal ölelt teret, a művészt.
Ruha István ez a hegedűművész,
róla óhajtok szólani. Mikor a vártemplomi koncerten hegedült, akkor volt a
kolozsvári konzervatórium friss végzettje. Nagy jövőt jósoltak neki, amit be is
váltott. Mikor egy év múlva újra élvezhettem játékát, már túl volt a Moszkvai
Nemzetközi Csajkovszkij Hegedűversenyen, ahol egyedüli külföldiként állhatott
egy sorba a legjobbakkal. Ez utóbbi alkalommal az Egyetem előadótermében adta
elő Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét. Természetesen ajándékba a medikusoknak,
akik különben lelkes zenekedvelők voltak, és mindig megtöltötték a hátfő esti
hangversenyeken a „kakasülőt”. A marosvásárhelyi szimfonikus zenekart Szalmán
Lóránt vezényelte. Emlékezetes volt számomra a koncert a csodálatos előadás
miatt is, de lévén, hogy egészen közel ültem a szólistához, minden rezdülését,
minden mozdulatát, pillantását, futó mosolyát jól láthattam, átélhettem, és
máig nem feledhetem. A közelség azt az érzést nyújtotta, mintha magam is
részese lennék a csodának. Mert csoda volt, ahogy a muzsikusok eggyé váltak a
karmestertől kezdve a szólistáig. Akkor értettem meg, mit jelent az mondás, ami
zenerajongó körökben elhangzott: „Ruha István kedvenc hegedűversenye
Csajkovszkij műve, és a Csajkovszkij rajongók kedvenc előadója Ruha Pista”.
Életrajzi adatok helyett
elmondom, mit mesélt egy barátom, aki az internátusban szobatársa volt
Kolozsváron, de ennél is közvetlenebb kapcsolat volt közöttük: egyik
vegyészhallgató évfolyamtársát vette volt feleségül Ruha Pista.
Íme, így emlékszik a régi
szobatárs: „közvetlen, barátságos ember, akinek mindene a muzsika. Esténként a
szobatársak, meg az alkalmi vendégek kérték, hegedüljön nekik. Szívesen és
szívvel-lélekkel tette, abba se tudta hagyni, s ha nem szólnak éjfél után, hogy
le kellene már feküdni, reggelig muzsikált volna”.
Generációk hosszú sora
érlelte talentumát. A nagykárolyi katolikus plébánián őrzött íratok, már az
1500-as években említik a család nevét. Az elődök muzikalitása, zeneszeretete
csúcsosodott ki világraszóló zsenialitásában, s így nem csoda, ha együtt
említik a 20-ik század legnagyobb hegedűművészeivel, mint Dávid Ojsztrah, Jasha
Heifetz, Yehudi Menuhin.
Dávid Ojsztrah már a moszkvai
fesztiválon felfigyelt a fiatal művészre, és így válaszolt, mikor az
tanítványául kívánt jelentkezni: ”Én tanítsalak téged? Neked egyedülálló
tehetséged van, amit úgy kell hagyni, ahogy megszületett!” Ennél elegánsabb
visszautasítást ritkán kapott muzsikus!
Ezután a sikeres nemzetközi
megmérettetés után jött a többi, a koncertek, a meghívások, és az állandó
készülés, gyakorlás. Volt olyan időszak, mikor naponta, estéről estére
koncertezett, sőt arról is hírt adtak, hogy egy nap három konceretet is adott.
Például 1960, május 30-án, Nagyváradon játszott Mozartot, Glazunovot és
ráadásnak Prokofjevet. Vagy 1962, január 22-én, ugyancsak Nagyváradon Vivaldi:
„A négy évszak” című darabja után még eljátszott ráadásként két Kreisler és egy
Paganini művet. A sort folytathatnám.
A sok munka, sikerek, ragyogás
mellett voltak azért nehézségek is életében, hogy mást ne mondjak, a
Kolozsváron nekik kiutalt lakás, ahol hosszú évekig élt a család - itt
született első gyermekük is -, még egy szükséglakás szintjét is alig érte el. A
házban minden szobát egy-egy család lakta, ők a fél konyhát kapták! Gyakorolni
a szomszédok miatt nem tudott, s ezért éjszakánként eljárt az Operába. Mikor
Dávid Ojsztrah 1960-ban Kolozsváron járt, hangot adott megdöbbenésének, látva a
Csajkovszkij Fesztivál díjazottjának lakáskörülményeit. A „hivatal” ekkor utalt
ki számukra emberibb lakhelyet.* Említhetem azt is, hogy bár 1958-ban végzett a
Kolozsvári Zenei Konzervatóriumban, diplomáját csak tova 1993-ban kaphatta meg,
ekkor tudta csak letenni a licenc vizsgát. Nem volt addig rá ideje a rengeteg
turné, koncert, munka mellett.
Díjak és oklevelek
bizonyítják sikeres pályafutását, melyek közül számára a legértékesebb a
2001-ben kapott Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj.
Befejezésül álljanak itt lelkes
méltatójának szavai:
„A templomban
vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan
szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy
örömöt okozzon az embereknek.”*
---
*Ruha István (1931 Nagykároly – 2004 Kolozsvár) – romániai
magyar hegedűművész.
*lásd Mirela Capătă: „Ruha István fenomén, a XX. század
hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” (Fenomenul Ştefan Ruha virtuoz al
artei violonistice a secolului XX şi simbol)
- doktori értekezés.
*Csomafáy Ferenc: „A virtuóz hegedüművész” ERDON 2012. 11.
30
