Legújabb honlapom, ahol saját verseim válogatása olvasható

 https://sites.google.com/site/zsefyseholsincsvilaga/home?authuser=0

Minden, ami lehettem volna és minden, ami nem lehettem

Cătălina Mihai írása

 – megjelent a LiterNet online irodalmi portál Proză scurtă – Miscellanea rovatában 2021.01.09

(Újságkivágások …)

Ma elmentem az egyetem mellett, és arra gondoltam, milyen lenne most az életem, ha idegen nyelv szakon maradnék, és nem lépnék a színészi pályára. Talán most egy francia vállalatnál dolgoznék, és több pénzem lenne. Vagy talán megírtam volna az első regényemet. És talán egy szoba-konyhában élnék a Piata Romana-n, és kutyát vettem volna magamnak. Vagy talán elmentem volna Franciaországba, és sétáltam volna a Champs-Élysées-n, mondván zsötem egy franciának, aki feleségül akar venni. Aztán erősen megszorítottam a kezedet, és mindenre gondoltam, ami nem lettem volna, ha valami más lettem volna.

 A halántékom égett, az agyam forró volt a négy órás A kategóriájú francia vizsga után. Öt hónapja meditáltam franciául, minimális esélyem volt csak a vizsgára. A második nyelv román lehetett: nyelvtan. Kifogástalanul írok ezen a nyelven, de még mindig nem tudom, hogy ez mi a határozó, mi a jelző. Nem tudom, és soha nem is tudtam, ezért az angol mellett döntöttem. Beléptem az amfiteátrumba, elfoglaltam a helyemet egy kínai fiú mellett, hatalmas fejhallgatóval, és mondtam lesz, ami lesz. Emlékszem, hogy egy olyan fordítást kellett elvégeznem, amely sok madárnevet sorolt ​​fel, ezért egy órán át elidőztem, hogy emlékezzek a madarak francia nevére, ahelyett, hogy lefordítanám a lefordítandót, Annyit írtam csupán: les plus beau oiseaux dans ce monde. Módfelett kínos.

 Forgószélként hagytam el az egyetemet, megtagadva minden kapcsolatot a többi lánnyal, akik szerettek volna, ha barátkozom velük, ha benyomásokat cserélünk a vizsgáról. Hiába, amúgy is kolosszálisan hülyének éreztem magam, ezért addig futottam, amíg a lábam bírta, amíg megtorpantam a Nemzeti Színház lépcsőjénél. Apa felhívott - hogy ment a vizsga, rendben volt, de nem hiszem, hogy leteszem. Letette a telefont, és azt hiszem, úgy gondolta, hogy legalább a nővérem okosabb nálam, franciául, spanyolul, angolul beszél és nincs semmi, amit ne tudna megtanulni. Földhöz csaptam a telefont, és azt mondtam, azértis be kell kerülnöm a színire. Nagy volt a tét, ha most nem sikerül, jövőre meg se próbálom.

 Felhívtam egy barátnőmet, és mondtam neki, hogy menjünk el inni. Megérkeztünk az Old Centerbe, és kitaláltuk, hogy úgy teszünk, mintha idegenek lennénk. Azt mondta, francia akar lenni. Egy újabb kudarcot nem viseltem volna el, ezért azt mondtam: orosz vagyok. Egy szót sem beszélek oroszul, de a halandzsában jó vagyok. Egy pohár vodka után a torkomon sétáltam a tömegen. Egy fiúcsoport megállt és közölték velünk: you are very beautiful. Thank you, mondtam, egy kitalált angol-orosz nyelven. Merci - mondja a barátnőm. Where are you from?, Petersburg, Oroszország, te? France. Paris. Ránéztem a barátnőmre, ő lesütötte a szemét: egy francia bennszülött rögtön észreveszi, hogy az általa beszélt francia nem igazi francia, de mivel gyönyörűek voltunk, elbájoltuk őket úgy egy félórára. Egyikük azt mondta, hogy nem ismeri fel az akcentusomat, nos, én kitartottam a szerepem mellett: Irina Petrovna. Még úgy tettem, mintha anyámmal beszéltem volna telefonon és úgy kiabáltam, zengett a kitalált oroszomtól az egész Óváros. A franciámat elbűvöltem, le nem vette rólam a szemét. Megkérdezte, hogy kerültem Romániába. Nos, és hogyan tudjam elmagyarázni, hogyan működik a sors iróniája - a franciák nem a barátnőm miatt lepleztek le minket, hanem éppen miattam: I came here with Erasmus.  Csend. How?... What how? You don't know what Erasmus is?... I know, but Russia it's not in UE, so they don't have an Erasmus project there. Basszus. Basszus. Basszus. Ránéztem, szélesen elmosolyodtam, és bedobtam egy vodkát.

Hajnali négykor mentem haza a Iancului utcai lakásomba. Rúd táncos. Cigiző. Pisztolyos csaj. Rendőrnő. Énekes. Író. Újságíró. Politikus. Elnök. Színésznő. Fejben újjáépítettem az egész életpályát, amely szerettem volna lenni, kicsi koromtól kezdve, amíg fel nem nőttem. Hiába próbáltam meggyőzni magam arról, hogy bármilyen szakma szép, amikor csak, mint egy gondolat zeng a fejemben: ha színésznő leszek, akkor bármi lehetek. Vagy legalábbis akkor gondoltam.

Ma elmentem az egyetemen felé, és mindenre gondoltam, ami lehettem volna, ha nem az lettem volna, aki vagyok, majd megfogtam a kezedet. Nem csak téged, akinek a kezében pihentetem a tenyeremet, de úgy tűnik, a sorsomat is kézben tartom és olyan, amilyen. Arra gondoltam, hogy hiába próbáltam meg az egész karantén alatt alternatív kereskedéseket találni, talán mégis nekem van a legszebb munkám a világon. Az a munka, amely nélkül a világ nem áll meg. Az a munka, amelyben nincs hétvége. Az a munka melyben sötét karikák vannak a szemeben. Az a munka, ahol a tehetségét elvárják és mérlegre teszik, mintha húsgombóc lenne. Az a munka, amelyre csak legyintesz és imádkozol, hogy szerencsecsillag alatt szülessél, hogy észre vegyenek. Az a munka, amiben megismertelek. A borospoharak mestersége. Az a munka, amelyben, ha a világ megáll, akkor az is megáll, mert soha senki sem halt meg színházhiány miatt.

De talán egyszer, amikor a csillagok visszatérnek anyaméhükbe, amikor felébred a világ, amikor a bolygó beindítja a Dacia zajos motorját, amelyik már túl sokáig ült egy garázsban, amikor a vírusok elapadnak, amikor nem lesz többé az emberhalál, amikor a sűrű köd felszállt a földről, mintha Isten a mennyben grillezne, akkor talán az emberek rájönnek, hogy nem színházhiány miatt halnak meg, hanem csak furcsa vágyakozás él bennük. És akkor, mert soha senki nem halt meg színházhiány miatt, túl fogják élni.

- fordította: Bige Szabolcs Csaba

 

 

 

 

 

 

 

 

Vers a javából

Kedves Évacska, ez az első versed, amelyet most olvastam.

Már az első sorok megragadtak a nyugodtságukkal, és elegikus

hangulatával. Az nem egészen világos, hogy nőből egy vagy kettő

van? Úgy hiszem: kettő. Az első fele világosabb, hatásosabb!

Esik a hangulat, és magyarázkodó. A vers egésze kedves,

tetszetős. Egyebet most nem küldök, csak az őszinte

 gratulációmat.

Hercule Poirot menüje

Régi mániám utána nézni melyek is a kedvenc ételei-italai a neves nyomozónak. Most is ráakadtam egyik különös étlapjára.  A „Temetni veszélyes (After the Funeral)” címűben olvastam a következőt: - Sole Véronique

Szóval Sole Véronique – „Veronique nyelvhalfilé”

Eredeti ínyenc, francia halétel. S a név, mily elegáns, rejtélyes! A mártás hozzá fehér szőlőből készül. Hal és szőlő? Na, ne! vagy mégis? Ahány ház, annyi szokás, azaz ahány séf, annyi megoldás, annyi recept. Abban azonban egyet értenek, hogy szőlő és fehér mártás dukál hozzá. Vannak, akik az édesköményt és a tárkonyt kedvelik. Mások a babérlevélre és fokhagymára esküsznek. Vita van a borok körül is – vagy inkább pezsgőt használjunk? Hogy jobb a filé feltekerve vagy laposan hagyva? Lehet a halat sütni vagy lobogó vízbe dobva forrázni. Abban azonba mind megegyeznek, hogy fehérszőlővel készüljön.

No, de ki lehetett ez a Veronique, kinek lehetett ihlető múzsája? Homály fedi kilétét! – sóhajt fel a londoni mesterszakács. Pedig a szálak éppen Londonba vezetnek, ahogy sikerült kiderítenem.

A nagy francia séf, Georges Auguste Escoffier[1] találta fel Sole Véronique-ot, mint a londoni Carlton Hotel főszakácsa, aki ezzel ünnepelte a Véronique című francia vígopera bemutatóját. A bemutatóra 1904- ben került sor az Apollo Theatre – ben, s a darab zenéjét André Messanger[2] szerezte. Az operett vagy vígopera óriási sikert aratott, megérte a 300. előadást.

Escoffier rengeteg csodálatos étket kreált, például a „Pêche Melba’[3]’ desszertkülönlegességet az ausztrál énekesnő Nellie Melba tiszteletére. 1919-ig – Ritz haláláig – egyedül irányította a Carltont. Ezen időszak kései szakaszán tanítványa volt például, mint cukrásznövendék a vietnámi politikus Ho Si Minh![4]      1903-ban publikálta első nagy művét, a „Le Guide Culinaire’’-t, mely máig a klasszikus főzés egyik alapja és szakácskönyve. Egy alkalommal II. Vilmos ezekkel a szavakkal gratulált neki: „Én vagyok Németország császára, azonban te a séfek császára vagy.”

A londoni Carlton Hotel is megér néhány szót. A Haymarket és a Pall Mall sarkán állott. A neves svájci szállodás, César Ritz[5] igazgatása és Auguste Escoffier főszakácskodása mellett működött 1899 – 1940. Abban az időben London egyik legdivatosabb szállodájaként tartották nyilván. A II. Világháború alatt lebombázták, később lebontották, s ma a helyén egy felhőkarcoló ágaskodik[6].

És most lássuk hogyan is készül. Lássuk a receptet!

Hozzávalók:
     2 nyelvhalfilé (vagy más szilárd, fehér húsú hal); 1 csésze (235ml) száraz fehér bor vagy vermut; csésze (235 ml) sűrű krém; 1 evőkanál apróra vágott mogyoróhagyma; 1 babérlevél; 1 teáskanál citromlé;1 evőkanál apróra vágott petrezselymet; 4 vagy 5 teljes fekete bors;

2 evőkanál vaj; 10–12 fehér mag nélküli szőlő, felbe vágva; 1 teáskanál apróra vágott, friss tárkony, (opcionális); Só és bors (inkább fehér bors)

Elkészítse:

A lepényhalat, borral, babérlevéllel, mogyoróhagymával, citromlével, petrezselyemmel és borssal együtt alacsony lángon forraljuk lefedve körülbelül 4-5 percig. (Lehet halakat sütőben is sütni, kivajazott sütőedényben, fóliával borítva, kb. 15-20 percig 175 ° C-on. Ha így készítjük, akkor a sütésénél visszamaradt szaftot tegyük a serpenyőbe és ahhoz öntsük hozzá a bort.)
Utána tegyük ki a halat egy főzőlapra, miközben elkészítjük a mártást. A fővőlevet átszűrjük egy szitán, és serpenyőbe tesszük. Miután a szószt felére főtt, hozzá adjuk a tejszínt és a szőlőt.
Finoman főzzük kb. egy percig. Jöhet hozzá a tárkonyt. Ellenőrizzük az ízeket, és ha kell utána sózunk.
A halat egy tálra helyezzük és óvatosan ráöntjük a szószt. Tálaljuk egyszerű zöldségekkel, például burgonyával, cukros salátával vagy párolt édesköményt.

Bibliográfia:

Oxford Dictionary of National Biography,

Encyclopædia Britannica,

---

[1] Georges Auguste Escoffie (1846 – 1935) – neves francia szakács, vendéglős, szakíró, könyve a „Le Guide Culinaire’’ körülbelül 5000 receptet tartalmaz.

[2] André Charles Prosper Messager (1853 – 1929) - francia zeneszerző, orgona- és zongoraművész, karmester.

[3] Vanília fagylalt őszibarackkal és málnaöntettel

[4] Ho Si Minh (1890 – 1969) - a vietnámi nemzeti mozgalom vezetője, Észak-Vietnám, elnöke és miniszterelnöke.

[5] César Ritz (1850 – 1918) – szállodaigazgató és szállodaalapitó, a híres párizsi Ritz Hotel megteremtője.

[6] New Zealand House – az épület magába foglalja az új-zélandi londoni konzulátust, a főbiztos irodáit és a katonai attasét.