A csupasz ágak meredten
nyújtóznak az ég felé, apró szemű hideg eső áztatja a kabátunkat, de az örök
város hangulata így is magával ragad. Elmélázva ballagunk, a paloták, templomok,
terek elbűvölnek.
Bámulva csodáljuk a Lateráni
Szent János Bazilikát. Pontos neve: Lateráni Keresztelő Szent
János-főszékesegyház.
Hihetetlen értékek,
gazdagság. Három méteres remekbe készült márványszobrok köröskörül a főhajó
mentén. A „város” híres személyiségeit ábrázolják. A falakat, a mennyezetet,
kupolát aranyban tobzódó díszítések, neves festők képei borítják.
(Nekem az áhítat hiányzott, a
fotózkodó tömeg közepette!)
Szemben vele, a tér sarkán
egy csöppet sem hivalkodó épület rejti a híres lateráni 28 lépcsőt. A Szent
Lépcsőket. A legenda szerint ezeken a lépcsőkön ment Pilátus elé a megalázott,
megostorozott Jézus Krisztus. A lépcsőre
lecsepegett vérének nyomai ma is láthatók. A márványlépcsők Jeruzsálemből, az
Antónia várból származnak- a hagyomány szerint. Onnan hozatta Rómába 326-ban
Heléna, Constantinus császár anyja. A lépcsőkön csak térdelve, imádságokat
mondva lehet felmenni. Lefele egy másik lépcsősor vezet. Sok híresség, pápák,
királyok is megtették ezt a zarándoklatot, de feljegyezték, többek között, hogy
390-ben egy rossz életű asszony is, bizonyos Fabiola fejére hamut szórva térdelve
felkapaszkodott a lépcsőkön, s így nyert bűnbocsánatot.
(Megjegyzem így zárójelben,
hogy a Fabiola név azért ragadta meg a figyelmemet, többek között, mert a
névnapja mindjárt Karácsony után van, december 27-én. De ez egy másik Fabiola,
aki római szent volt! A másik, aki eszembe jut pedig nem más, mint Fabiola
belga királyné, teljes nevén Doña Fabiola Fernanda María de las Victorias
Antonia Adelaida de Mora y Aragón)
És akkor ott van a tér – a
Navona tér.
A tér, ami Domitianus császár
cirkuszának a helyén terül el megőrizve annak méretét, alakját, formáját.
Circus Agonalis (Küzdőtér). Nagyobb volt, mint a Closseum, és az akár
harmincezer néző befogadására is alkalmas stadiont főként ünnepi és sport
rendezvényekre használták, valamint vízi parádék, versenyek színhelyeként is
szolgált. Hírhedt hely volt az aréna a
középkorban is, hiszen itt hirdették ki 1520-ban a Luther Mártont kiközösítő
ítéletet és itt vetették tűzre a műveit.
Idekívánkozik Szent Ágnes
legendája is, hisz az ő emlékére építették a Sant’Agnese in Agone templomot. A
templom homlokzatát Borromini tervezte.
Íme, így szól Sz.Ágnes legendája:
Diocletianus császár idején élt, szülei keresztény hitre tért római nemesek
voltak. Tizenhárom éves korában – így szól az egyik legenda - a prefektus,
Sempronius nevű, a fia számára feleségül kérte Ágnest, de a lány elutasította.
A sértést a nagyúr nem tudta megbocsátani, és halálra ítélte a leányt. A római
jog azonban nem engedélyezte szüzek kivégzését, a prefektus ezért más büntetést
eszelt ki: a bordélyházba akarta küldeni, s az utcán meztelenül vonszoltatta
végig. Ágnes imával fordult segítségért Istenhez, mire haja megnőtt és
beterítette testét elfedve így szényenét. Más csodák is történtek – a férfiak,
akik meg akarták erőszakolni, megvakultak, ekkor máglyára dobták, de a tűz
kialudt, errer a katonák parancsnoka kardjával lefejezte. Koponyáját a
Sant’Agnese in Agone templomban őrzik.
Olvastam egy másik legendát
is, ide másolom az eredeti szöveget:
„A mély börtön ajtajából
néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött,
amikor a kínzás színhelyét megpillantották.
A kapitány szeme megakadt egy
leány arcán. Alig lehetett több mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek
arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.
A kapitány csodálkozott a
fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
- Ágnesnek hívnak.
- Biztosan tévedés lesz, hogy
idehoztak. Nyilván kényszeríttettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
- Nem, kapitány, senki sem
kényszeríttet.
A férfi segíteni szeretett
volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most
azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a
katonáknak:
- Kötözzétek a cölöphöz! Ő
lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt,
így szólt a kapitányhoz:
- Kapitány, nem akartalak
megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki
hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a
korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
- Állj meg, kapitány! --
hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett
elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször
megjutalmazta.
- Add nekem feleségül! Van
neki bátorsága! Éppen hozzám illik.—mondta.
Az volt ugyanis a szokás,
hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának
számított, ha egy katona feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a
lányhoz:
- Egyik legjobb katonám kíván
feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra
szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
- Ha ő nem tetszik neki, mi
szeretnénk elnyerni.
- Igazán mind
megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! -- kiáltotta a kapitány. Villámló
szemmel fordult a lányhoz:
- No, válassz, melyiké akarsz
lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem
történt e falak között!
-Azé akarok lenni, aki engem először
választott: Istené!
Erre vége szakadt a kapitány
türelmének. Így kiáltott:
- Le kell fejezni, mégpedig
azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A
kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt
feleségül kérték:
- Te lefejezed, te segítesz,
a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az
engedelmesség.
Ezen a napon perzselően
sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk,
de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában”.
(Diós István: A szentek
élete)
A tér mostani neve Navona
tér, ahol három gyönyörű kutat csodálhatunk meg. Az északi végén a Mór kútja (Fontana del
Moro), délen az Üstkovácsok kútja (Fontana dei Calderari), és középen a Négy
Folyam kútja (Fontana dei Quattro Fiumi). Ez utóbbi Gian Lorenzo Bernini
alkotása - férfi alakjai a Nílust (Afrika), a Gangeszt (Ázsia), a Dunát
(Európa)és a Rio de la Platát (Amerika) jelenítik meg. A kút közepén a
sziklatalapzatról egy egyiptomi obeliszk nyújtózik a magasba. Külön érdekessége
az alakoknak, hogy a Nílust megjelenítő szobor arcát lepel borítja, jelezve,
hogy forrása akkoriban még ismeretlen volt.
Ehhez a kúthoz is fűződik egy
legenda, ami nem olyan véres, mint az előbbiek. A Rio de la Plata, azaz Amerika
folyamistene bal kezét, nyitott tenyérrel, mintegy ijedten magasba emeli, mivel
attól fél, hogy a vele szemben levő épület a Chiesa di S.Agnese menten összedől
és szeretné elkapni. Ezalatt Nílus eltakarja az arcát, ne is lássa, hogy mi fog
történni. A helyzet a valóságban az volt, hogy Bernini és Borromini riválisok
voltak s ezt az ellentétet színezte ki a népi fantázia. Igazából a kút a
szobrokkal mintegy három évvel hamarabb készült el, minthogy Borromini elkezdte
volna a templom építését.
Ennyit a legendákról...
Róma, 2017.12.16
