Tökéletes szerelem

Mondj olyat, ha tudsz,
amit senki más.
Mindegy,
hogy igaz,
vagy hazudsz,
ha jól esik,
csak benne legyek.
Ne tökéleteset.
A tökéletes
gyanús, vagy hibás.

Mondd azt, hogy
szeretsz
s gondold, hogy
szeretlek,
ahogy én mondom,
mikor te
gondolni se mered.

Látod, ily egyszerű ez.
Így lesz ígéretes
ma,
holnap
valóság
kettőnk szerelme,
ha gyanús,
ha hibás.

Ha
nem is tökéletes.

Izzó zsákban

fölpöndörített nyelvvel

mint a lepkék hallgatok

hátamon lapocka-kövekkel

izzó zsákba varrtatok

süllyedek csillagba égbe

örvénylik madár és felleg

villámszalmaszálra szélre

kötöm mentem a szerelmet

Nemzetemnek vagyok katonája

                                                            Juhász Jácint emlékére.

Már meggebedek, rám szárad ez az ingnyi jelmez. Melyik is vagyok én? Az összevert fejű, kapatos ábrázatú, vagy a francia rendőrsipkás, esetleg az, amelyik a bitókötelét bámulja. Rendet tudnék tenni magamban, de minek? Majd megteszik mások. Inkább azon ügyködöm, hogy elkerüljem a szétpletykázott, kicsavart sztorik lesajnált fő-, vagy mellékszerepét. Egyáltalán nem adok információt, sőt, amíg a huszonhét kilogrammra nem esett vissza testsúlyom, megmosolyogtam, ha bárki a betegség gondolatát vetette fel. Amikor a körmeim elkezdtek felmállani, a hajam meggyérült és a bőröm nyári leégés utáni hámlást idézett, csak éppen elfehéredve, akkor jegyeztem meg egy-egy kérdésre, hogy átmeneti gyengélkedés ez, semmi más bajom nincs. Még jól is jött az a szerep, amikor lökdöstek, s mellettem ott nyomta a szöveget, egy embertelent alakító színész arról, hogy én már amúgy is dögrováson vagyok. Minek használok még el egyetlen beszívott levegőt is mások elől?
Megsirattam az enyéimet... Nem maradt túl sok idő magammal foglalkozni, a lelkiállapotomat mindig kiegyensúlyozottnak éreztem, de most kimondottan jól jöttek a külső fájdalomforrások. Tengert hoztak létre bennem, miközben megevett a bánat. Ezen a csontvázon lötyögő, pergamen színű bőr, vajon mitől bír még élni? Bizony, tényleg behabzsolt a bú...
A szívem szétesik, a fejem lüktet. Azelőtt azt gondoltam, ilyen nincs is. Na, még egy keveset meglökdös ez a fiatal kolléga. Nem rosszaságból teszi, nekem meg direkte jól jön. Hazavánszorgom. Visznek, ne finomkodjak, aztán ha igaz lesz még egy forgatási nap.
Ilyen szerepem sem volt még... Se kard, se puska, a szúrós szemeimre, sem az izomzatomra nincs szükség. Egyszerűen egy halni valót látnak bennem. Soha nem kedveltem az ilyen típusú szövegeket,  színpadon és filmben sem. Most ezt osztották rám... Meg kell adni, elfogadtam. Remélem, megérem a film végét.
A premier nem érdekel, nem dacból és nem is gőgtől. Talán majd némelyek megsiratnak... Úgy, ahogyan megöregedtem, már az ötvenötödikben járok. Most tényleg úgy érzem, vén, aggastyán vagyok és megértem erre a szerepre.
Nem voltak értelmetlen álmaim, egy kis házat akartam, feleséget és két gyereket. Szerettem volna, hogy tisztességes, megbízható embernek tartsanak, békés családi hátteret akartam feleségemnek biztosítani.
Fél századnál is több van mögöttem. Azt hiszem, most örökre leteszek minden fegyelmezettséget, szakmai vezényszót. Sosem figyelek a megritkult hajamra, kihullt fogamra, egészen más szerep vár rám. Hasonlóak, mint azok, melyeket egy ideje nem közönség előtt játszom. Már így is csuda, hogy rá nem mentem. Most véget ér ez a csoda, még játszhatnak egy keveset a nevemmel. Férfi-e, vagy nő? Ma már mindenki tudja, ha szóba kerülök, hogy a kérdés önmagában nonszensz. Hát ég veletek emberek!

Zrínyi ott sem volt, mégis ő nyerte meg a csatát…

                                 

Történelmünk egyik emlékezetes és meghatározó eseménye zajlott 1664. augusztus 1-jén. Ez volt az úgy nevezett szentgotthárdi csata.

Az európai, keresztény hadak fővezére Raimondo Montecuccoli volt. A sereget osztrák birodalmi, német császári, rajnai, francia és horvát katonák alkották. Számuk alig közelítette meg a harmincezer főt.

A török hadat Köprülü Ahmed vezette.

Az előzményekhez hozzátartozik gróf Zrínyi Miklós horvát bán téli hadjárata. Ez 1664. év januárjában történt. A hadjárat során Zrínyi felégette a törökök eszéki hídját, és visszafoglalta Babócsát, Berzencét, Szigetvárt, Pécset, és Segesdet. Kanizsa ostromát is megkezdte, de a császári haditanács megvonta tőle a támogatást, és letette a vezérségről. Féltek hatalmától és befolyásától. Így az áprilisban megkezdett, és sikerrel kecsegtető ostromot két hónap után félbe kellett hagyni. Közben az Oszmán Birodalom főserege megérkezett Magyarországra, bosszút állni az elszenvedett veszteségekért. Megostromolták és elfoglalták Zrínyi három éve épített palánkvárát, Új-Zrínyivárt, és el is törölték a föld színéről.

Ezen közben Montecuccoli serege tétlenül állomásozott a nyugati határ mentén.

Köprülü Ahmed ezt gyengeségnek hitte és bátran megindult Bécs felé.

Június végén (26 és 27-én) Körmendnél a török sereg átkelési kísérletét a Rábán sikerrel hiusították meg.

Az ütközetre magára augusztus elsején került sor.

Montecuccoli a Rába nyugati partján Nagyfalu (ma Mogersdorf, Ausztria) előtt foglalta el állásait. Sok remény a győzelemre nem volt, hiszen számbeli hátrányuk mellett hadianyag- és élelmiszerhiánnyal is küszködtek. Az ellenség ellenben pihent, jól ellátott csapatokkal bírt: reguláris janicsár és szpáhi egységeinek állománya meghaladta a 60-70 000 főt, és csak takarmánynak voltak némileg szűkében. A török haderőt ráadásul vagy tizenötezer fős tatár horda is kísérte - ami a környéket felégette.

A törökök Alsószölnök és Magyarlak közti térségben helyezkedtek el. A keresztény hadvezetőség elfogott törököktől és szökevényektől értesült, hogy Köprülü a szultán parancsára Bécs ellen indul. Bár maga a török fővezér ezt ellenezte, emlékezve I. Szulejmán kudarcára.

Az ellenség hidat vert a Rábán, és azon próbált átkelni. Mivel csak ez az egyetlen átkelő helyük volt, többször is sikeresen akadályozták meg az átkelést. Sőt ellentámadásba mentek át a keresztény hadak. Ezek közül egy katasztrófába torkollott, s a német birodalmi erők pusztulását okozta. Montecuccoli – vagy a francia seregek vezére, Coligny (?) - végül még egy rohamra szánta el magát. A támadás sikerrel járt, s a török haderő meghátrált. A katonák közül sokan Zrínyi nevét kiabálva indultak rohamra, s ez a törököket megzavarta, megfélemlítette. A törökök azt hitték, hogy Zrínyivel állnak szemben, mert eszükbe sem juthatott, hogy a nagy törökverőt éppen a döntő pillanatban tétlenségre kényszeríti irigyeinek konoksága. A török meg volt győződve, hogy Zrínyi vezeti a harcot s ez a tudat ólomsúllyal nehezedett reájuk a csata folyamán. Zrínyitől rettegett, előle futott meg a törökmsereg, s neki engedte át a csatatért.

A visszavonulásból hamarosan fejvesztett menekülés lett, több százan a Rábába vetették magukat (köztük a tatárok nagy része is), amely az utóbbi idők esőzéseitől megáradt.

A törökök rengeteg embere esett el a harcban, kétezren a vízbe fúltak, mások fogságba estek, vagy eltűntek. A veszteség egyesek szerint mintegy harmincezer fő volt.

A hirtelen támadt esőzések miatt a Rába még jobban megduzzadt, és az üldözést Montecuccoli inkább elszalasztotta, és az udvar parancsára nem folytatta a hadműveleteket.

A győzelmet egész Európában ünnepelték és sokan – mint fentebb láttuk – Zrínyi Miklósnak tulajdonították. Augusztus 10-én létrejött a Vasvári-béke, ami meghagyta a korábbi Oszmánhódításokat és visszaállította a háború előtti állapotokat.

Magyarország sorsa újra meg volt pecsételve.

Bécsben egy pillanatig sem gondoltak az előnyök kiaknázására.

Az udvar figyelme tudniillik kizárólag nyugatra irányult, s békét akart keleten, bármi áldozatot ró is az a magyarokra, kikről ez időben különben azt állították, hogy csak a törököktől való félelem tartja őket féken, s ha nem félnének, elszakadnának az uralkodó családtól.

-.-

Melléklet:

Nagyfalu (Mogersdorf, Ausztria) ma is emlékezik a csatára.  A falu nyugati kijáratánál egy kápolna található. A csatában elesett gróf Trautmannsdorf hitvese alapította 1670-ben. Az 1664-ben készült oltárkép témája: Szent Anna tanítja Máriát. A kápolnában később helyezték el egy török pasa síremlékét. A XIX. század végétől a csata évfordulóján minden évben török delegáció érkezik Nagyfalvára, és koszorút helyeznek el a kápolnánál.     

A csata emlékműve a Fehér-kereszt, a falu nyugati szélén. 1840-ben állította az ütközet emlékére Kuzmits Dániel szentgotthárdi perjel. A kőkereszt az egykori csatatéren, közvetlenül az országút mellett áll, talapzatán magyar, német, francia és latin nyelvű szöveg olvasható.

Raimondo Montecuccoli, gróf (Modena, 1609 –Linz, 1680) olasz származású császári hadvezér. A katonai ranglétrán gyorsan emelkedett: 1658-ban a császári sereg tábornagya, majd 1660-ban Győr kormányzója lett, egyben annak a seregnek a fővezére, amellyel a következő évben Kemény János erdélyi fejedelmet – bár nagyon kelletlenül – segítette a török ellen. A vasvári békét követően Montecuccoli már nem játszott szerepet a magyar történelemben. Előbb III. Ferdinánd megbízásából diplomáciai szolgálatot látott el, majd kizárólag a haditudományoknak szentelte figyelmét. Korának elismert hadtudományi írója volt. A grófnak tulajdonítják a mondást, hogy „a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz (Emlékiratok, 1667).

Forrás:

A szentgotthárdi csata - A magyarság története. Szerkesztette: Kuczka Péter.

Németh Adél: Burgenland. Panoráma Regionális Útikönyvek. Panoráma, Budapest, 2003.

Köprülü Ahmed nagyvezír - rézmetszet R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora.

Perjés Géza: A szentgotthárdi csata, Szentgotthárd, helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szombathely, 1981.

Magyarország vármegyéi, városai: Vasvármegye.

Defensores Traditionum De Gabriel Bethlen anno 2002

„A szentgotthárdi csata, vasvári béke” Vasvár online.

Olvasókönyv

- Gyárfás történet -

Tekintélyt parancsoló termetű, de szelíd szemű tanító bácsi vezette biztos kézzel a nebulókat a betűk és számok útvesztőjében. Munkáját siker koronázta, hiszen még Karácsony előtt megismerkedtek kis tanítványai az összes betűvel és százig a számokkal. Gyárfás is köztük volt, bár neki kissé nehezen ment a betűk összeolvasása szavakká. Igaz a többi gyermeknek is nehezen ment egyelőre ez a tudomány. Góbé fejébe nehezen fért bele, hogy a rajz, s alatta levő szó mást jelent neki, mint a tárasainak.

„Olvasd, Gyárfás!” – szólott a tanító bácsi.

„Gé-ó-em-bé” – betűzte hősünk.

„Most olvasd egybe!” . jött a biztatás.

„Gé-ó-em-bé”

„No, hogy van egybe olvasva?”

„Pityke!” – vágta rá büszkén Gyárfás.

Lett erre olyan kacagás az osztályban, hogy beleremegtek az ablakok.

Szép, jó iskola volt, ott díszelgett szemben a Közkórházzal, a sarkon, piros téglás épülete már messziről látszott, ahogy Gyárfás végig bandukolt a Lukács György utcán.

Ez volt a Stark iskola.

A jól induló iskolaév hirtelen ért véget. Idő előtt befejezték, mert a tanító bácsit behívták frontszolgálatra.  A hadkötelesség határát kitolták ötvenéves korig, így került sor a tanító bácsira, és még sok középkori férfire. Gyárfás édesapját is behívták. Hiába volt a mozgósítás, a front megállíthatatlanul közeledett. Városról-vidékről, aki tehette menekült. Ki szekérrel, ki vonaton. A Vasút nem tudta másképp az igényeket kielégíteni, csak ha marhavagonokat is beállított. Gyárfás családja is egy ilyen vagonban indult útnak az utolsó pillanatban – másnap hajnalban az állomást lebombázták… Apa végül is velük mehetett, mert béna balkarja miatt haza engedték – fegyverfogásra alkalmatlannak találták.  Ezt még tizenhétben szerezte, mikor egy srapnelszilánk összeroncsolta a könyökét.

A vonat több, hosszabb-rövidebb megállóval a nyugati határig vitte őket. A Karácsonyt szűkösen ünnepelték, de még magyar katonák masíroztak az utcán. A Húsvétot ellenben már a Szovjet megszállás tette szomorúvá, s reménytelenné.

Nyár elején indult meg a rendes vasúti forgalom, és a család indult haza. A menekülés miatt Gyárfás veszített egy évet az iskolában.

- Ugye, újra kell járnom az első osztályt? – kérdezte egy reggel az édesanyját.

- Azt már kijártad, most a másodikba mész szeptemberben.

- Már elfelejtettem mindent! – görbült sírásra Gyárfás szája.

- Itt az olvasó könyved, gyakorolj! – szólott bele apuka is a vitába.

Így aztán lett nyári elfoglaltsága a gyereknek. Naponta egy óra olvasásgyakorlás, egy óra számtan. Hamar belejött az olvasásba, úgy látszik még sem felejtette el, amit tanult az első osztályban. Sőt, úgy meg kedvelte az olvasást, hogy alig egy hónap múlva kérte a másodikos olvasókönyvet…