Történetem a régmúlt időkbe visz, amikor még
nimfák és faunok népesítették be az erdőket, ligeteket, völgyeket. A Helikon hegy lábánál a dús mezőkön
legeltek Képhiszosz király nyájai.
Béke uralkodott Boiotia földjén, a
föld adományai, az erdők, folyók, a tenger állatai ellátták az emberek
igényeit. Tejet, sajtot adtak a nyájak, a szelíd lejtők szőlőt, gyümölcsöt és
olajbogyót teremtek, a szorgos mesteremberek a hegyen kibányászott agyagból
hasznos tárgyakat formáztak, meg az isteneknek tetsző tárgyakat, szobrokat. A
király népes családdal büszkélkedhetett, három fia és két lány élt vele,
valamint népes rokonsága. a még mindig mutatós, szorgalmas felesége Leiriópé tizenegy gyermeke szült neki, de közülük hatot elragadott
a mocsarakból elősettenkedő gonosz köd.
A nyájakat a legkisebb fiú, Nárkisszosz testvéreivel együtt terelgette
nap, mint nap. Reggel kihajtották a karámokból, elhajtották a patakhoz, végig
terelgették a tágas mezőn, délben pihentek az árnyas ligetekben, s este
hazatértek.
A déli pihenés ideje alatt, amíg állataik
nyugodtan hevertek a bokrok árnyékában a fiú gyakran átkíváncsiskodott a
szomszéd király területére. Ott is csak legelésző nyájakat látott, melyeket
korabeli fiúk terelgettek és mérges kutyák vigyáztak. Patak választotta el
egymástól a két birtokot, s így mikor itatni mentek mindig összetalálkozott az
ottani pásztorfiúkkal.
Egyik délben, amikor a szomszédokat
figyelgette, észrevette, a pásztorokkal egy szép, aranyszőke hajú ifjú lány is időzött.
A csínos Nárkisszosz könnyen magára
vonta a figyelmét ügyes furulyajátékával. Leült a vízparton egy kidőlt
fatörzsre, s fújta a dalt, amit Pán
istentől tanult ő is, mint Daphnisz. Igaz,
hogy neki nem hozott csak szenvedést ez a tudás, de Nárkisszosz erről mit sem tudott. A szép leány felfigyelt a
furulyaszóra, s a göndör fürtű pásztorfiúra.
Azt, hogy a furulyaszó, a patakcsobogás, a
lombok közt fütyörésző madarak, a pásztorfiú megnyerő alakja okozta, vagy a
pajkos Érosz nyila sebezte meg őket, ki
tudná eldönteni, de lángoló szerelem lett a találkozásuk eredménye. Nárkisszosz a testvéreire hagyta a
nyájat, s egész nap az erdőt, a ligetet bújta szerelmesével.
- Hé, fiú! Hova futsz már ilyen kora reggel?
– kiáltott haragosan Árión, a
legidősebb testvér.
- Hagyd menni! – kelt védelmére Pamphilosz, aki természetéből adódóan
minden viszályt igyekezett elhárítani – Szerelmes a gyerek, s még nem tudja,
hogy mennyi baj éri majd emiatt.
A szerelmesek pedig egész nap az erdőben,
ligetekben csatangoltak, s csodálták egymás testét, szépségét, de nem tudtak
mit kezdjenek izzó érzéseikkel, ismeretlen vágyaikkal. Tapasztalatlan fiatalok
voltak, akik alig nőttek ki a gyermekkorból.
- Mitől dalol a furulyád, agapétosz*? – szólott egy hang a háta mögül.
Meglepődött, mert senkit nem hallott
közeledni, s hogy megfordult egy gyönyörű nőalakot látott egy kövön ülve.
- Szerelmes dalt játszom, várom a kedvesem –
válaszolta -. De te ki vagy? Sohasem láttalak ezen a tájon.
- Itt lakom a forrás melletti barlangban, de
nem szívesen mutatkozom az emberek előtt.
- Ó, akkor te nimfa vagy!
- Igazad van, agapétosz! És ha eljössz most velem a barlangomba, megtanítalak,
hogyan szeresd a kedvesedet.
Az oktatás olyan jól sikerült, hogy a nimfa
beleszeretett a szép pásztorfiúba, de ő visszatért a kedveséhez, és többet nem
törődött a „tanítómesterével”. Nap, mint nap ott várt a fiúra a forrás mellett,
kedveskedett neki, ölelgette, csókolta, de Nárkisszosz
ellökte magától.
- Nem vagyok neked elég szép, agapétosz?
- Inkább nézem most a forrásban úszkáló
békákat, mint téged!
- Mit mondasz? – sikoltotta a nimfa.
- Bocsánat, nem mondtam komolyan, de igazán
nincs már rád szükségem!
- Akkor csak nézd a békákat! – és fejjel
lefelé beletaszította forrásba…
-.-
* αγαπητός - kedvesem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése