SZEREPLŐK:
Dénes
Mihály
alkoholista
Levente
Jolánka,
Dénes feleségének hangja
Misztikus
női hang
Kaszás
férfi
Járőrparancsnok
Első felvonás
Szín: (Park éjjel. Fák alatt, egyszerű padon ül. Háttérben és
oldalt egy-egy templom dereng. Mögötte, zászlórúd. Fiatal, harmincas éveiben
járó férfi a padon ülve, előregörnyedten, térdén állát alátámasztva tenyerével
beszél. Egymaga van a színen.)
Dénes: De furcsán süvölt a szél, hogy kerülök ide? Ekkora Holdat
még soha nem láttam. Gonoszul világító fényével kikészít, mégis látom
őket!
Simogat a szél és a fülembe süvít,
mint mikor gyerekként búgócsigát pörgettem. Dagad a Hold… Ez már kóros neki!
Nem? Nem is fedi az ocsmányságot, amit már látni sem akarok. Nincs elég sötét,
elég bódult sem vagyok ahhoz, hogy feledjem, amit valójában nem is akarok. Fák
közé jöttem, és most azt látom, amit elvettek tőlem. Szétvilágítja a Hold!
Néha az ember azt hinné, fantáziazsugoruk
van, mert a digitális kijelzők helyett, zászlókra emlékeztető lepedőket
használnak. Be sem keretezik őket, hanem úgy húzzák fel, mint a régi
zászlórudakra. Ma ezek borítják be értelmes jelszavukkal a környéket. “Le a
kulturálatlan kultúrával, kulturált kultúrát a népnek!”
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, bennem a jelen,
előttem a semmi. Ott egy lerakat – hm! – Biztos, hogy jó helyre jöttem?
(Fejéhez
kap, és letörli a ráesett galambpiszkot)
Galambröptű, nyáresti dinamit. Ezen a fán sem pacsirta szól…
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, bennem a jelen,
előttem a semmi. Ez egy hadizsákmány, szabadrablással. Nem akarom látni a
beszabályozókat, szétfeszítitek életem minden apró forgácsát! Mi maradt még?
Megettem ma is a négy deka párizsimat. Magamat legkevésbé sem siratom, de a
húgom megérdemelte-e, hogy tanulmányai elismeréseként dicséretnek csomagolt
gyalázatot kapjon? Nekem nem olyan fontos a kémia, mint neki, lapáttal
kavargatja a vegyi anyagokat egy ételgyárban, nagyjából úgy, mint egy betanított
munkás.
(Felnéz)
Még kövérebb az a nyavalyás Hold, és
mégis tetszik, pedig mindent megvilágít, amit nem szeretnék. Hiába dugta maga
mögé azokat, jól látok, túlságosan tisztán!
(Lenyúl
a földre és felemel egy fél literes flakont, ránéz, szinte szuggerálja)
Ha más nem, te legalább itt vagy
velem bátorítónak. Gyere, cuppantsak egyet a szádra! Egymás nélkül nem is
bírnánk ma éjjel, ugye? Na ugye?!
(Megkopogtatja
az oldalát.)
Jól bírod, most te vagy a legjobb
barátom!
(Még
egyet húz az üvegből)
Mellényúltam az előbb, nem
simogatlak tovább, ha kell, szerteszét taposlak. Kit érdekelsz te, palack, ami
benned van, ő az én éjjeli barátom! Minden homályban sejlik. Behunyom a szemem,
de az az idióta Hold úgy fénylik, hogy fehéren látom az összes feketét.
Jucikát még csak kibírnám, de apámat
talán hollók őrzik, valami fekete tömlöc mélyén, ezernyi keselyű reptével
övezve… Nem érdemelte! Csak azért, mert ki merte mondani, hogy legeslegfelül
nem mindig az van, ami látszik. “Látják azokat a gyönyörű vadludakat a
tengerkék égen? Ők nagyobb urak mindnyájunknál!”
Emlékszem, gyáván álltam, mint egy
óriás, düllesztett szemű, szétrobbanásig felkövéredett hal… Jutalmul kinevezték
adócsalónak. De nem ám ilyen egyszerű mezeinek, aki fizet egy elviselhetőbb
bírságot! Á, dehogy! Rádöbbentették, hogy egy korábbi megállapodás értelmében
minimálbére arra kötelezte, hogy jövedelme felét a Nyúlfül hosszabbító
egyletnek irányítsa át. Egy sorozatgyilkost is emberségesebben fognak el tán.
Ott előttünk leteperték, hátrafeszítették kezeit, és négyen géppisztolyt
szegeztek fejének. Ha megmozdult volna, egész biztos, hogy szegény arcmaszkos
kommandósok önvédelemből kénytelenek lettek volna végezni vele. Lehet, hogy
jobb lett volna neki, mert így sokkal hosszabb ideig fog tartani az egész.
Többet kapott, mint egy minősített gyilkos, mert Money… (Pink Floyd bejászás).
Csak ne lenne, ilyen búzamező színűre mázolva a dagadt Hold fényétől minden.
Sokkal könnyebben menne.
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, bennem a jelen,
előttem a semmi. Mindenki alszik, legalább nyugodtan gondolkodom még egy
kicsit. Végül is, a gondolkodás szokása a legtiltottabb szabadság, remegnek a
szó kiejtésétől is.
Magukban, nyugágyaikon heverészve
dőzsölnek, parancsokat osztogatnak és lenyomnak…
Ha nem tudnám, hogy július van,
megesküdnék rá, hogy havazik, minden olyan színű.
Csak most látom, nem vagyok egyedül.
(Lenyúl
a pad mellé, kortyol egyet, kiegyenesedik, végigtörli a száját, és folytatja
komor melankóliában)
Vajon sorstárs? S kit tisztelhetek
ebben a fényes, lassan hajnal felé baktató, csupa fás árnyékvilágban? Még
valaki virraszt… Milyen érdekes, külön-külön virrasztunk. Ő nem tud rólam, de
én tudok róla.
Árnyékvilág, annyiszor hallottam. Ma
éjjel meg is látom, mindennek annyi árnyéka van. De nem is ez az árnyékvilág
jelentése, hanem az a mocsokkal fedett sötétség, amiről először azt hittem, a
Hold mögött van és elfedi, ezzel szemben bevilágítja!
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, bennem a jelen,
előttem a semmi. Szépen zenélnek a levelek. Szeretném megismerni sorstársamat,
ilyenkor csak kolléga lehet, hasonló gondolkodású. Kopogtassak az ablakon, vagy
job, ha békén hagyom? Minek moralizálni, hogy aztán kitérítsem szándékából?
Felállok egy picit!
(Kiegyenesedik,
széttárja kétoldalt karjait, és rugózik, karhúzásokkal)
Nagyon kellemes az éjszakai levegő,
sokkal tisztább. Valami, valamit kiszűr belőle, és nagyon egészséges a tüdőnek.
Egy légzés be, egy légzés ki. Ki-be, ki-be!
(Légzőgyakorlatot
tart)
Igaz is, nem biztos, hogy az én
tüdőm egészségi állapotának feljavítása a legfontosabb dolog ebben az agyon
holdsütötte éjszakában. Hajnalig már csak elleszek azokkal, amik vannak… Amúgy
tényleg kellemes!
(Beleszippant
az éjszakai levegőbe. Megdermed, és ijedten előre mutat)
Ezek a mocskok, akik a Hold mögül
kukkolnak, telirakják a várost, falvakat, utak szélét, sőt, még a mezőket is
szabályzászlókkal, nehogy elfelejtsük, hogy nem a ringó búzatenger, sem a kúszó
felhők vagy hömpölygő folyók, hanem ők az uraink.
Mennyire ostobák, talán egy
pillanatig sem gondolkodnak el azon, hogy előjegyzésben, mindannyian a négy
szál deszkából csinosított öröklakás várományosai.
(Feltekint
az égre, zsebre teszi a kezét, megdermed)
Mennyi csillag, és sokkal több
lenne, ha az a dagadó reflektor nem virítaná mindet szét. Az ott a Nagy Göncöl!
Lásuk csak, már rég elfelejtettem, a szárától számítva merre is van a Kis
Göncöl. Á, úgy látom, megtaláltam!
(Rámutat
egy pontra)
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, bennem a jelen,
előttem a semmi. Mi a túró lebeg előttem, kísértet, vagy átmeneti barátom már
túl sokat segített és hallucinálok. Suhognak itt az árnyak, s arrébb valami
sötét karó magaslik.
(A
homlokához kap)
Ilyen nincs, a maguk szemérmetlen exhibicionizmusával
ezek ide, a park közepébe is képesek voltak berondítani egy szabályzászlót,
tartórúddal. Még egy bicska sincs nálam, hogy kivágjam. Eszük van, vasból
csinálták...
(Leül
a padra, megint az eget nézi)
A Hold már ötször akkora, mint
lánykorában, esteledéskor! Lehet, hogy megbetegedett?
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, bennem a jelen,
előttem a semmi. Jobbra valami idióta nyikorog, sajnos. Recseg az avar, meg
kell mondanom, nem vágytam társaságra...
“Aj, ha ez az éjszaka, három teljes
hétig tartana!”
Nótázhatnékom lett, az a baj, hogy a
botladozó éppen erre jön, nótázni meg egyedül sem szeretek mostanában. Ez
előrehaladottabb állapotban van, mint én! Úgy látom, azt hiszi, hogy a sétányon
átdobott deszka, palló egy patakon...
Mindjárt elesik… Vajon ki és miért tette oda azt a deszkát?
(Feláll
a padról és járkál)
Ej, ha dédnagyanyám nem az angol
kisasszonyokhoz járt volna egyetem előtt, anyám most nem egy vegyiruha-gyárban dolgozna.
Én is utálom a munkahelyemet, minden reggel gyötrődés bemenni. Amikor
leseggfejeztem a főnököt, egyenként mindenki gratulált, majdnem szobrot emeltek
nekem.
(A
homlokához csap, patetikusan mondja)
Másnap, úgymond saját érdekemben,
átrepítettek az árufeltöltők közé. Ha nagyon ügyes vagyok, előbb-utóbb
visszakerülök oda, ahonnan elönkénteseztem… Bírom a munkát, nem alázatoskodom,
nem is nyivákolok. Az örömszerzés legyen mások dolga!
A közösségi munka magasztos
felemelése gomolyog előttem, csak az a baj, hogy mindig lepottyan, és sem a
munka, sem a közösség nem emelkedik sehová.
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, bennem a jelen,
előttem a semmi. Reggeledik, vagy még nagyobbra dagadt ez a fojtó? Érzem,
ahogyan távcsövekkel kukkolnak a mögötte bujkáló beszabályozók, és beállítják a
fény erejét, hogy még éjszaka se tudjak egy utolsót gondolkodni, és magasról le
sem füttyenteni őket.
(Feláll,
idegesen sétál minden irányban, gesztikulál és egyre hangosabban beszél)
Jolánkám, Jolánkám, csak tudnám
végre eldönteni, hogy a világító mögött bujkáló, aszimmetrikusan felsorakozott
tagoktól, vagy a te hiányod miatt kapok holdszúrást, a holdfürdőzés
eltúlzásától.
Tántorog a kolléga, és nagyon
közeledik. Ha jól látom, már átbillegett a pallón. Mielőtt ideér, simulj az
ajkamhoz, kedves.
(Lenyúl,
felveszi az üveget és nagyot kortyol. A spirálisan közlekedő éjszakai részeg
megérkezik)
Mihály: Jóccakát, kolléga úr! Maga is elüldözött?
Dénes: Jóccakát, honnan üldöztettem volna?
(He-hebegve
beszél végig)
Mihály: Engem az asszony zavart el, nem szereti, ha iszom. Három
hete minden éjjel, amikor már biztosan alszik, felkelek, veszem a pajtást,
besüllyesztem a belsőzsebembe. Két-három órát sétálok, elfogyasztom, aztán
hazamegyek. Egy kevés egyenes redőzetű, megroppantó alvás után felébredek, és
pár percig, míg az ajtón kívül kerülök, alig bírom eljátszani a frissen
kialudtat. De így nem veszekszik az asszony.
(Csuklik
egyet)
Továbbá
meg van győződve arról, hogy leszoktam a legjobb barátomról!
(Előveszi
az üveget, nézegeti simogatja)
Oda nem adnám semmiért, de jobb a békesség.
Maga is így van evvel?
Dénes:
Hogy is mondjam, ez nem igazán tartozik magára, futó ismeretségünk második
percében. Ha jól látom, én vagyok az idősebb, szervusz, komám, Dénes vagyok!
Mihály: Szervusz! Mihály a nevem! (Mutatkozik be a tökrészeg)
Szeretem a nevemet, tudod, annyit
hülyéskedünk, mikor nem dolgozom, mindenki Misinek szólít. Én meg, hogy jól
horkoljak a munkában, az összes csajt, aki túlsúlyos, Misinek nevezem. Azt
hiszik, hogy tetszenek nekem, és ők Mihály kedvencei, pedig csak azt akarom
mondani, mi háj van rajtatok!
Dénes: Hol dolgozik?
Mihály: Horkoló vagyok.
Dénes: Micsoda?
Mihály: A textilgyár zajártalom-felmérőjében,
ahol én vagyok a zajforrás. Napi öt órán át horkoltatnak egy hangszigetelt
szobában, ebből bizonyítják a szövőlányoknak, hogy tévednek. A teremben nincs
túl nagy zaj, nem érheti őket károsodás. Megmutatják a felméréseket és a kinti
méréseiket is. Képzelje, elhiszik! Munka után már tényleg frissen megyek haza.
Évek óta azon spekulálok, hogyan kellene az asszonyt rászoktatni, de ő csak
kávét hajlandó nyakalni. Innen a pénz, utálom még a bűzét is! Azt hiszem, én
vagyok az egyedüli kávé-antikoffeinista a környéken. Mindig úgy könyvelem,
mintha kétannyit vettem volna. Úgy teszek, mintha az enyémet diszkréten
leereszteném. Néha egy-egy mosatlan csészét kinevezek saját enyémnek, így aztán
sikerül összespórolni a piára valót.
Dénes: Mekkora mázlid van, hogy te kezeled a pénzt.
Mihály:
Én is így látom, de nehogy tippeket adj az asszonynak, mert meg van győződve
arról, hogy leszoktam a legjobb barátomról.
(Sípolva
nevet, Dénes is kényszeredetten elmosolyodik)
Dénes: Na, Mihály barátom, mik a további terveid?
Mihály: Mire gondolsz?
Dénes: Mondjuk, úgy a következő öt percre, szeretnélek meghívni
egy közös szenvedésre.
Mihály: Eleget szenvedek én egyedül is, miért szenvednék veled?
Dénes: Tudod, az italozást szenvedélynek nevezik...
Mihály: Húzd meg a flaskámat! (Odanyújtja
a lapos üveget) Konyak van benne.
(Dénes
is átnyújtja a saját üvegét)
Dénes: Az enyém egyalkalmi kisüsti. Ne sajnáld!
Most, hogy ilyen jól kibeszélgettük
magunkat, van egy ajánlatom, szeretsz játszani?
Mihály: Épp nincs kártya nálam, sajnos. Szerintem nem látnánk a
lapokba, akármilyen fényes ez a túlzásokba esett Hold...
Dénes: Nem arra gondolok, Misi, sokkal érdekesebbre!
Mihály: Parancsolj kérlek, semmi jó elrontója nem vagyok.
Dénes: Mihályom, eltalálsz az állomásig?
Mihály: Nem vennék rá mérget, de ha nagy szükség van rá, odaszolmizálom
magam.
Dénes: Figyelj, aki hamarabb ér az állomásra, az lesz a másik
vendége.
Mihály: Mi van, ha nem győzök?
Dénes: Akkor duettet
iszunk!
Mihály: Jól értem, ha-ha győzünk, ha nem, veszünk egy csomó piát és
megisszuk?
Dénes: Igen, a győztes issza a nagyobb adagot!
Mihály: Akkor szaporázok, induljunk!
Dénes: Én egyetlen ide sorsolódottam, nem olyan egyszerű ez. Ma
csak úgy dőlnek belőlem ezek az intuitív, franc tudja, milyen ötletek. Szereted
az öttusát?
Mihály: Minden sportot szeretek, az öttusa nem olyan érdekes,
nagyon szétforgácsolják szerencsétlen versenyzőt, de alapjában szimpatizálok a
polihisztor sportot űzőkkel is.
Dénes: Mikor azt mondom, három, kettő, egy, indulhatsz is! Ha
előbb érsz oda, megvársz, világos? Én öt perccel később indulok. El ne szaladj,
amennyiben utolérlek és lekörözlek, akkor biztosan vesztettél. Kész vagy?
(Mihály
lelkesen válaszol)
Mihály:
Kész!
Dénes: Három, kettő, egy!
(Mihály
dülöngélve elindul, amerről jött, és eltűnik)
(Dénes
leroskad a padra, s mint az elején, fejét tenyerébe támasztja)
Dénes: Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi.
Idenőtt egy árú lerakat, én meg itt szertelenkedem a hatalmas daganat alatt,
ami az égről ordítja, hogy sok mocskot nekem találták ki. Elrejtette előlem a
foltos hátú, felgázolt hajóskapitányokat, akik egy ladikot sem tudnának
átirányítani egy patakon, pedig azt hiszik, hogy még ott az égen is ők
irányítanak.
Jól eldiskurálunk a Holddal. Egyszer
szeretem, egyszer nem… Most nagyon undok, pedig azt hittem, az én pártomon áll,
nem ellenem. Remélem, jól gondoltam… Jó lenne megtudni.
A kolléga készül a mutatványra,
nekem már megvan a koreográfiám. Széttárom karjaimat, és átölelem vele az egész
nagy, csupasz valóságot.
(Odalép
egy fához és szorosan átöleli)
Keblemre utoljára, ebben a hőségtől jégverem
éjszakában. Szép testvér, talán holnap már én is ásványi sókkal felszívott
zabálda leszek neked.
(Lefekszik
a földre és hempereg)
Éjjel háromkor, a harmatot ilyen örömmel soha
nem kóstoltam. Milyen gyönyörűek vagytok, ti fűszálak, akár egy felsorakozott
kivégzőosztag. Kötelességtudóan, ellent nem mondva, teszitek dolgotokat, aztán
elszáradtok.
(Feltérdel,
és egy maroknyi fűcsomót kitép)
Olyan éles a pengéd, hogy borotválkozni tudnék
veled.
(Számolgatja
a füvet, aztán puszit dob nekik)
Most már ideje lenne bekukkantani a
kollégához, azt hiszem, kihegyesedik az orra a meglepetéstől. Nem várok tovább!
(Odalép
a védett raktárablak alá, lábujjhegyre áll, belekapaszkodik a rácsba, és
felhúzza magát. Éppen megkopogtatná, de amint elengedi, lezuhan a földre. Az
ablak belülről nyílik befelé)
Szakértő: Ki az? Valami tolvaj? Áh, csak az aljas igazgatóm spiclije
lehet! Vagy egy kóbor kutya? Láttam a kétes ábrázatát a függönyön keresztül.
Kutyák nem tesznek ilyet, ahhoz alattomosabb, kétlábú kell! Hova párolgott el?
Sötét van, de nem annyira. Egye fene, ha jobb dolga nincs, mint
hűségnyilatkozatához híven szolgálni a piszkot, ám tegye. Jelentsen rólam, amit
akar!
Olyan zöld a fejed a gyűlölettől,
hogy most rögtön használnád előkészített lapátodat, annyira kell neked az
állásom. Egyedül én vagyok itt valódi, nem csak kinevezett szakértő!
Az igazgató, fő-fő jéghegy-ékességnek
nyolc osztálya van. Olyan magabiztos a mögötte álló támogatók mindörökké
karrierépítő-segítségében, hogy még egy mezei érettségit sem vásárolt magának.
Ilyen szürkeállomány-hiányában szenvedő, gerincprotézises hamutárcának,
egy jó kis fenyegetőzés árán ingyen is létrejött volna. De az ő gondolatai közé
nem fér egy mákszemnyi kétely sem, hogy hatalma örökre adódott.
Előző munkahelyéről, ahol
ugyanekkora tanulmányi háttérrel a pénzügyeket irányította a semmibe, főnöke
alig tudta feljebb buktatni, mielőtt a kondér mellől magát is ki nem túratta
volna.
Mesélték, hogy előbb börtönbe
szerette volna juttatni, de mikor felhívták figyelmét, hogy ilyen értékes
embert nem illik, még gondolatban sem vádolgatni, taktikát váltott. Érezte,
hogy mindent megoldónak látszó ötletével kést rakott saját nyakára.
Amilyen sikamlós, hájas, mérges
kígyó a főnököm, még őt keríti börtönbe, ezért gyorsan javasolta, mint legeslegalkalmasabbat,
a könyvtárból lett lerakatigazgatói teendőinek elvégzésére, mondván, hogy
megérett már egy méltó munkahelyre… Mi más lehetne az, mint a környék
legnagyobb raktára!
Hallod, spicli, tudom, hogy rám
állított, és még éjszaka is figyeltet. Jó hangosan mondom, köpj be, ha neked ez
örömöt okoz! Fütyülök rád, és mondd meg szeretett talpadnak, amit nyalsz, hogy
nagy ívben le se pittyentem. Néha fel is nézhetnél, mert a talp fölött ott van
egy közveszély, amely abban a pillanatban, ahogy számára értéktelenné válsz,
nem kockacukrot dobál majd neked, hanem széttapos.
Spiclikém, hallottam ordibálásodat,
hogy tönkretedd a munkámat. Mostanáig direkte nem nyitottam ablakot, mert ez a
majom egyetlen perceben sem hagy nyugton. Ha tudnád, hány hasonszőrűt juttatott
már rács mögé. Egyesek ki is jöttek, hogy még otthon haljanak meg, a többiekből
börtönfalpenész és salétrom lett. Hát erre számíts, spiclikém!
Milyen jó szó ez a spiclikém! Pici
spicli és kém is egyben…
(Dénes
nem bírja tovább a hallgatást, feltápászkodik, nyögdécsel a falat kaparva. A
benti fény, árnyékát hosszan elnyújtva a fák közé veti)
Dénes: Nyugodjon meg, nem spicli vagyok, sem pici, sem nagy,
benti-kém!
(Szakértő
szívéhez kap, hátra tántorodik, és levegőért kapkod)
Szakértő:
Sok gonoszságot kinéztem az
úgynevezett menedzseremből, de azt, hogy itt ölet meg, nem gondoltam…
(Megvakarja
a fejét)
Dehogynem, igazából bármit eltudok képzelni
róla.
(Kézfejét
rakta az ablak párkányára, és már-már rimánkodóan nézett felfelé Dénes, hogy
ideje lenne hinni neki)
Dénes:
Figyeljen, nem vagyok a maga
igazgatócskájának az embere!
Szakértő:
Jó kiképzést kapott, vagy mégsem
spicli!
Dénes:
Rühellem ezt az ordenáré, mindenkit
egy kalap alá vevő beszabályozást! Hetek óta, éjszakánként a matracomon ülök
törökülésben, himbálódzom, és azon gondolkodom, a jelképeiket, vagy őket
utálom? Bocsánatot kérek, utálni nagyon csúnya dolog, ezt megtaníttatták velem,
nem utálok senkit. Én vallásos ember vagyok, azt is elvették tőlem.
Szakértő:
A vallást nem lehet elvenni!
Dénes:
Ott legbelül megmaradt, de ha
beszélni próbálok róla, akkor a kedves igazgatód az én főnökeimhez képest
pancser amatőr.
Szakértő:
Mit dolgozol?
Dénes:
Pakolok.
Szakértő:
Tessék?
Dénes:
Jól értetted, egy plázában cipelem a
frissen kapott árut.
Szakértő:
Azért ne add a nagyot, ezt még én is
tudom, de mi a szakmád?
Dénes:
Elárusító! Oké, neked megmondom,
vegyészmérnök. Jutalomból most pakolóvá léptettek elő.
Levente:
Tehát nem vagyok egyedül, elég
meggyőzően mondtad, amit mondasz, vagy nagyon jól hazudsz.
Dénes:
Nem hazudok! Mi a fészkes fenét
csinálsz itt egy szál egyedül éjnek évadján? Nem félsz ott benn?
Szakértő:
A kövek, és a cement nem harapnak,
illetve nem lőnek, tőlük nincs félnivalóm. Ez a dinnye – inkább tök –, hogy meg
ne sértsem a dinnyéket, az utolsó utáni percben szólt, hogy leltárt kell
csinálni a könyvvizsgálóknak, és ki, ha nem én! Mert ugye, én vagyok itt az
igazi, a valóságos kompetens.
Dénes:
Már mondtad, hogy szakértő vagy.
Levente:
Kompetens! (Dobbantott a szakértő)
Dénes:
Már te is elkezdesz nagyzolni, mint
ezek a piros körmű sakkfigurák?
Levente:
Bocs, tényleg szakértő vagyok…
Tetszik, ahogyan nevezed őket! Azt hiszik, hogy mert mi állunk elől – a
gyalogok –, tényleg küzdünk minden hülyeségük nevében, hogy ne őket vadásszák le
elsőnek!
Annyi sütnivalójuk nincs, hogy bár a
legtöbb halott mindig a gyalogok között van, de a legértékesebbek a tisztek.
Egyetlen leütött tiszt többet ér öt gyalognál, mindenkinek az ő leütésük a cél!
Jól elkalandoztam, szóval sehogy sem
állok evvel a leltározással. Még a negyede sincs kész, nem tudom, hogyan
csinálom meg reggelig, de muszáj lesz, mert nyelek.
Már rádiót sem hallgathatok, sérti a
fülét. Tudod, reggelente, amilyen ürülék – ha nem bántalak meg ilyen csúnya
szóval –, egy lemezről végighallgattatja velünk a beszabályozási indulót.
Kötelesek vagyunk vigyázzba állni. Legtöbben krákogunk, de ezt is rossz néven
veszi. Ha nem elég uborkafejű, majomtrutyihoz hasonlóan bámulunk ki a
fejünkből, egyszerűen levon a fizetésünkből.
Muszáj megcsinálni ezt a nyamvadt
leltárat, különben kiállít, mint a rossz bíró, akit jó pénzért bármire fel
lehet bérelni, és egy nagyobb levegővételért is piros lapot mutat.
Dénes:
Nehéz az életed, szakikám. Tudod,
hogy itt kint csupa lila festék a fal?
Levente:
Nem nagyon járok ezen az oldalon, de
sejtettem…
Dénes:
Azért csúsztam meg. Nem akartalak
megijeszteni, nagyon tetszett, ahogy édesdeden szép szavakkal szapultad
főnöködet, de féltem, hogy megijedsz.
Levente:
Meg is ijedtem, szinte szívrohamot
kaptam!
Dénes:
Jól van, de ne feledd, elkezdted a
becsületemet paradicsomszósszá passzírozni. Dénes vagyok!
Levente! (Nyújtotta ki rácsok
között a kezét a szakértő)
Levente:
Megkértelek, csendesebben vigadj…
Ezt a baromságot meg kell csinálnom reggelig, különben bajba kerül mindenki!
Dénes:
Ki az a mindenki?
Levente:
A családom, meg én is, tudod…
Dénes:
Üdv neked, öreg, tedd a dolgodat,
nekem is van mire felkészülnöm. Látod a szabályzászlótartót?
Levente:
Bár ne látnám, ide is rakatott egy
ocsmányságot.
Dénes:
A főnököd tetette oda?
Levente:
Ki más?
Dénes:
Nézd meg reggel, milyen szép lobogó
lesz rajta!
Levente:
Nem vagyok mazochista!
Dénes:
Azért, a kedvemért tedd meg.
Léteznek még az egész falat beborító könyvespolcok valahol?
Levente:
Francokat, ez a szépséghibás sörkukac
tett róla, hogy minden, de minden, ami igazi értéknek számít, biztosan a föld
alá kerüljön. Megyek dolgozni, benyomom az ablakot, bár megfulladok a hőségtől…
Ne rajcsúrozz, igyál nyugodtan, csendesen, ahogyan a normális piások teszik!
Dénes:
Itt, az éjszaka kellős közepén semmi
mást nem látsz bennem, mint egy megvetendő piást?
Levente:
Várj, megnézlek. Csapzott, hosszú
hajaddal egy pulikutyához tudnálak hasonlítani.
Dénes:
Amúgy te miben vagy szakértő?
Levente:
Egyrészt építészmérnök vagyok,
másrészt közgazdász, harmadrészt lakberendező, negyedrészt kötéltáncos. Ez
utóbbi tudomány nagyon sokat segített már nekem. Látod, milyen lett ez az
épületet? Gondolom, korábbról is ismerted.
Dénes:
Igen, egy könyvtárként működő palota
volt itt. Ha jól emlékszem, Barbavicki úr örökölte valahonnan.
Levente:
Úgy van! Az utolsó pillanatig nem
bocsátott el senkit, de annyi adóssága gyűlt fel az érdektelenségtől, hogy ha
meg akarta tartani tizennyolc négyzetméteres garzonlakását és megszabadulni a
pénzkövetelőktől, az első vevőnek oda kellett adnia áron alul.
Dénes:
Mondd, miért kürtőskalács-dizájnra
tervezted az épületet?
Levente:
Dehogy én csináltam! A hülye patron!
Dénes:
A főnököd?
Levente:
Nem, a tulajdonos, aki a
gasztronómiában nem tud távolabb gondolkodni a kürtős kalácsnál. Tehát
agyszűkülete van, érzelmi pangása és jó étvágya, ez utóbbi legalább meglátszik
rajta. Csak neked megsúgom, bár senki nem vette észre, de itt mindent
elbontottak. Hiába, ezek ebben legalábbis profik... Megalkották ezt a nagy
darab, ronda közröhejt a maga két emeletével.
Dénes:
Akartam is kérdezni, hogy lehet ez a
környék legnagyobb építőanyag lerakata? Nagyon csekély a belterülete. Jártam
bent annak idején, tudom, hogy rengeteg terem van, de mégis...
Levente:
Az alagsort meghagyták, de elmondom
a nagy titkot. Nem tudom, mitől nyíltam így meg, még a családtagjaimnak sem
mesélném el ennyire részletesen. Van harminc föld alatti szint, amelyek sokkal
terjedelmesebbek, és ezekben bizony gyárak működnek, amelyek ontják az
építőanyagot. Tehát nem szükséges valóságosan tárolni, elég ha leszólnak az
adott alsó szintre, máris jön a kész anyag.
Dénes:
Annyira gyorsan mégsem mehet...
Levente:
Dehogyisnem, pajtás. Mondd, te
tudtad azt, ha egy köbméter fát triplomicigicilinnel fölvegyítesz, abból nyolcvan
tonna tégla képződik?
Dénes:
Elképesztő, erre a reakcióra nem is
gondoltam, és igaz, tehát ezért fogy az erdő…
Levente:
Ezért is, meg másért is. Amíg egy
szál fa marad a Földön, irtják, ahogy bírják, aztán majd azt is kivágják.
Mondom tovább. Van egy szint, ahol rókaprémből és kolinodimunid keverékéből
cementet gyártunk. Egyetlen róka három deciliter vegyszer-adalékkal nyolcszáz
tonnát eredményez.
Dénes:
Döbbenetes! Ezeket a lehetőségeket
soha nem gondoltam végig...
Levente:
A betont három csepp ritunundiummal
darált fácánból csináljuk.
Dénes:
Várjunk, gondoljuk végig, itt valami
nem stimmel! Akárhonnan nézem, a folyamatba beépült egy kellemetlenségi
tényező. Hat év, negyvenhat nap múlva a beton visszaalakul fácánná. Szólni
kellene a szerencsétleneknek, mert rengeteg ház össze fog dőlni.
Levente:
Ezt nem tudtam, de szólni sem tudok,
majd ráfogják egy természeti katasztrófára.
Dénes:
Még két apróság. Ne nézd le azokat,
akik a konyhaművészetekben járatlanok! Én a zsíroskenyér- készítésnél
abbahagytam a tanulmányokat, másrészt voltak sejtéseim, sőt tudom, hogy a
műanyag világában élünk. Ezért például bele sem gondolok, miből készül a bab,
vagy a gumi, amit ma megettem párizsi formájában. Micsoda marhaság, naponta azt
eszem! Az összes többi hasonlóképpen készül, ha belegondolnék, talán nem is
tudnám levezetni e reakciókat. Erről jut eszembe, ez a te drága főnököd, hogy
meri megengedni mindezt magának?
Levente:
A beszabályozók, ahogy te mondod, én
inkább kiszabályozóknak nevezném őket, tényleg valahol ott kuksolnak a Hold
mögött. Nagy sorfalat álltak mögé. Mindannyian azt hiszik – ő is –, hogy
mindörökre hatalmon maradnak. Gondolod, engem nem zavar a rengeteg
kiplakátozott marhaság? ”Le a kulturálatlan kultúrával!” A kijelentés önmagában
hülyeség! A könyvet, színházat kifüstölték a “Sonkahegyek”, “Falábak” és egyéb
kulturálisnak csúfolt tévéműsorok... Ez a lüke – most a tulajról beszélek –,
életében két könyvet olvasott ugyanattól a szerzőtől, Orwell 1984-ét és az
Állatfarmot. Ezért a legalsó szint fölött kettővel van egy égető. Az a
kényszerképzete, hogy összegyűjti a világ összes példányát minden nyelvből és
elégeti azokat,
meg Orwell összes művét, hogy a neve
és írásai is tűnjenek a nagy fekete semmibe. Sőt egy hackercsoportot is
ráállított, amit ő anti-hackernek nevez, a dolguk az interneten közzétett,
olvasható és hallgatható változatok törlése úgy, hogy soha többé ne lehessen
őket visszatenni.
Dénes:
Most mit mondjak? Kicsit elképedtem,
nagyon már nem tudok... Most már tényleg megyek szenvedni!
(Dénes
lankadtan megy vissza padjához, órájára tekint és felsóhajt, majd leül)
Dénes:
Gyere, öreg, itt az idő, hogy egy
kicsit még kokettáljunk.
(Felemeli
az üveget, megint sóhajt, kihúzza a dugót, meghúzza)
Aljas igázgatók mindég voltak. Nem
hiszem, hogy egyetlen napig is tisztességes viszonyok uralták volna a környéket
a huszadik században.
Zsarnokok hemzsegtek erre egymás
után, az egész olyan volt, mint egy váltófutás, ahol az egyik gazember a
másiknak adta a stafétabotot.
Jobb esetben cipőt cseréltek, és
startszámot, rosszabban arra sem méltatták a nagyérdeműt. Simán beültek, az
elképzeléseik szerint nekik jogosan járó placc kellős közepére. Ha egy fél
nappal korábban még többé-kevésbé tisztességesek voltak, ezt a rossz szokást
mérhetetlenül rövid idő alatt elvetették.
Második felvonás
(A
szín ugyanaz.
Dobhártyasértő
kornyikálás hallatszik)
Dénes: Úristen, ez az én drága Mihályom! Ha még egyszer erre
keveredik, nem állok jót magamért.
(Mihály
betántorog a képbe. Dénes megmerevedik)
Mihály:
Szia, Dénes! Nem jöttél, kénytelen
voltam egyedül elfogyasztani, ugye nem haragszol?
(Megkopogtatja
Dénest, aki nem reagál)
Hát te, öregem, még rajtam is túlteszel.
Nyitott szemmel is merev részegen alszol...
(Megvakarja
fejét, dadog és dülöngél)
Él ez a pasas egyáltalán?
(Odatartja
fülét Dénes orra alá)
Furcsa szokás nyitott szemmel aludni, de én
békés ember vagyok, és főként nagyon szeretem a velem együtt
gondolkodókat. Dénes jó barát, megyek,
alszom egy órát, aztán kezdhetek a melóban horkolni.
Szomjas vagyok, ez a pacák úgyis
alszik, meg a barátom is, nem hiszem, hogy bánja...
(Lenyúl
Dénes mellé, felemeli az üvegét)
Jó érzésre neveltek, hagyok neki is, éppen
csak megnyalintom.
(Kortyint
az üvegből, bedugja és leteszi)
Na, viszlát, Dénes, még találkozunk, már
tudom, hogy itt a törzshelyed.
(Kitántorog
a képből. Dénes nagyot sóhajt, ingujjával végigtörli homlokát)
Dénes: Ettől megszabadultam.
(Felnéz
az égre)
Egek ura, ez a Hold legalább akkora, mint egy
falu, és udvara is van! Értem már, mi az a holdudvar, mikor összekacsintva,
átvitt értelemben használják.
Ott kushad mögöttük a banda,
szabályozzák még azt a szerencsétlen égi vándort is, az udvar pedig nyalakodik.
Jolánkám, Jolánkám, miért hagytál itt engem?
(Sóhajt)
Szétszakadt a szívem, amikor szegény Árpikát
letépted rólam és kirángattad a lakásból, hiába kiabálta: Apu, apu! Te csak
mondtad a magadét, hogy ilyen csökönyös disznóval, aki éjjel-nappal mást se csinál,
csak jajgatja hiányzó bátorságát, nem maradsz.
(Ekkor
éles női hang sikít be a képbe, a Hold mögül)
Női
hang: Te pipogya gyávaság, a futóhomok
szilárdabb elveken áll, mint te. Bazaltként álló, dölyfös harcosnak képzeled
magad, akár a nyuszi, akinek a farkához egy zsinegen kötött répát lógatnak az
orra elé. Nézi jó távolról, és musz-muszozik hozzá, de megharapni nem tudja.
Elveket szavakkal védeni tudsz. Azokat minden és mindenki elé helyezed, hát ég
veled! Pá-pá, édes!
Dénes: Megörültem, vagy Jolánka tényleg ott lebzsel a Hold mögött?
Beállt a bandába? Buliznak, vagy csak hallucinálok?
Jolánka: Soha sem értettem, miért éppen hozzád mentem felségül! Ha
még ennyi idő után sem tudod, hogy rendes nő vagyok, és most éppen itthon
alszom az ágyunkban egyedül, akkor ne is számíts a bocsánatomra.
Dénes: Jolánkám, drágám, erről még beszélünk!
(Nagyot
sóhajt, lehorgasztja a fejét)
Szerelmetes egyetlenem, azt hiszem, mégsem...
A gyereknek mondd meg, hogy a papa szeme fénye volt, és az is maradt.
(Sikít
a női hang a Hold mögül)
Jolánka:
Megmondom, csak ne zavard tovább az álmunkat!
(Dénes
lenyúl az üvegért.)
Dénes:
De megfogyatkoztál, barátom, gyere ürítselek ki, legyél olyan, mint a főtér
melletti utcák felújítás alatt. Se ki, se be.
(Megissza
az összeset, és leteszi az üveget.)
Eljött a cselekvés pillanata. Ha ez az arany
Misike is spirálisan hazakocogott, akkor most jöhet az aratás, találkám van a
kaszással.
(Kivesz
a zsebéből egy vastag zsineget, akasztókötél formájú hurokkal a végén)
Na gyere, te dög, játszom még egy utolsót,
nagyon szerettem az indiánosdit. Most te vagy a lasszó! Az a baj, hogy engem
fogsz szenvtelen, pofátlanul elkapni és köddé változtatni, mint a pohárban
hagyott néhány csöpp vizet, így nyár közepén. Hát búcsúzom tőletek...
(Mondja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi.
Az a szerencsétlen szakértő, abban az épületben legalább harcol. Jöhet a
kaszás!
(Ekkor
belibeg a képbe egy ember, kaszával a kezében, megáll és kezdi fenni)
Dénes: Maga ott, ne siesse úgy el, ráér! Még egy pár percet adjon!
Kaszás: Tessék, kérem?
Dénes: Ne bántson, csak egy pár percet kérek!
Kaszás: Úgy látom, ez a tag meghibbant, vagy nagyon berúgott,
megyek, a szomszéd parkban kezdem a kaszálást...
(Legyintve
elhagyja a képet. Még hátraszól)
Ide egy kicsit később jövök.
(Dénes
fújtat egy nagyot, verítékezik, megtörli homlokát. Nézegeti a kötelet, aztán a
néhány lépésre lévő rúdhoz megy)
Dénes: Ha halni kell, értelme legyen halálomnak! Vajon van
értelmes halál??? Annyian dobták már életüket magasztos eszmékért. Néhánynak a
nevére is emlékszem. Ki tartja őket számon az élők között?
(Megkopogtatja
a zászlórudat)
Jó erős vas, azt hiszem, el sem
tudják képzelni, hogy valaki bántalmazni merje szeretett ügyüket.
(Odanyúl,
gépies mozdulattal leereszti a zászlót. Bal kézzel letépi)
Dénes:
Nézd, te vadító tartalmú
plakátzászló, nem veled van bajom, hanem azokkal, akik idetettek. Ha nem bánod,
most egy kicsit mellőzni foglak, helyet cserélünk.
(Kezébe
fogja a plakátot, beszél hozzá, aztán ledobja a földre. A felvonó kötetéhez
rögzíti saját akasztókötelét és felhúzza. Kivesz egy drótot a zsebéből, a
rúdhoz rögzíti a felhúzókötelet, hogy a súlyt megtartsa. Elkezd keresgélni,
talál egy rönköt, odaállítja. Rááll, nyakát a hurokba dugja, vesz egy mély
lélegzetet és sóhajt. Áll mint a bokorban gyáván lapító nyúl)
Ugrani kellene... Itt az ideje...
Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz. Nagyon félek! Hogy merek ilyet mondani, hiszen
a gyávaság taszít a legjobban!?
De hát elveim sem engedik ezt. Az
öngyilkosság kizárva, hiszen éppen az a gyávaság, szoktam volt lebeszélni
másokat hasonló akciókról.
Én döntöttem! Már nem a szakadék szélén állok, hanem bőven
be is lógok, akár egy odanőtt fa legszélső ága. Három, kettő, egy, azt hiszem,
ideje ugrani.
(Kedves
női hang hallatszik)
Hang: Dénes, Dénes, ne tedd, nem erre tanítottalak egy életen át!
Dénes: Ki vagy te? Isten nem lehetsz?
Hang: Mondtam én ilyet?
Dénes: Bocsánat, vannak sejtéseim kegyed kiléte felől, de én
döntöttem!
(Keményebben,
de még mindég szelíden ismétli a női hang)
Hang: Dénes, azt mondtam, ne tedd!
Dénes: Tiltakozni akarok, valahogyan meg kell tennem! Nem szeretem
ezt az egész, visító orangutánokból álló, köpcös, tönkretevésre szakosított,
elvakultan önző, gőgös brancsot kiszolgáló bandát.
Hang: Akkor ne az életed odadobásával, hanem valami maradandó
fricskával tedd nekik emlékezetesebbé a mai éjszakát.
Világ életedben meggondolatlan
voltál, még egy búcsúlevelet sem hagytál. Ki tudná holnap, miért is lógattad
fel magad? Gyorsan eltüntetnének, mint egy akut lelki válságba zuhant krapek
halott testét. Két nap múlva senki nem emlékezne rád!
Dénes: Akkor mit tegyek?
Hang: Nézz a földre, mit látsz ott?
Dénes: Azt a szabályplakátot, amit odadobtam.
Hang: Gondolkodj, Dénes, van eszed, néha egészen ügyesen
használod!
Dénes: Arra gondolsz, amire én?
(Bámul
az ég felé)
Dénes: Azt hiszem, egy húron pendülünk!
Hang: Szabadítsd ki magad a hurokból, nem arra teremtettél, hogy
kivirágoztasd ezt anem is akasztófát!
(Dénes
kiszabadítja magát a hurokból, lelép a rönkről, nagyot szippant az erősen
reggeledő levegőből)
Dénes: Mégis egészséges ez a tüdőnek!
(Lenyúl
a plakátért, belerakja az akasztóhurokba, jó erősen megszorítja. A drótot
leveszi a rúdról és felakasztja a plakátot)
Dénes: Na végre, örülök a látványodnak, így olyan ari vagy, még
mindég inkább te lógjál, mint én!
(Karba
tett kézzel hátradől és nevet, aztán vigyázzba áll és tiszteleg)
Elementáris báj árad belőled, így
szeretlek! Ne lógasd az orrod, főleg nem
veled van bajom! Várj egy picit, szólok a barátomnak.
(Bekopogtat
az ablakon. Levente, a régész, kinyitja az ablakot)
Levente: Mi a gond, Dénes?
Dénes: Megkértelek valamire, nem emlékszel?
Levente: De, a leggusztustalanabb dolgot kérted, hogy bámuljam a
plakátot!
Dénes: Légy olyan kedves, egy másodpercre! Légy olyan kedves!
(Levente
odanéz, elhűl, kitör belőle a röhögés)
Levente: Pajtás, ezért érdemes volt átgürizni ezt az éjszakát!
Dénes: Jut eszembe, megcsináltad a munkát?
Levente: Két másodperce fejeztem be.
Dénes: Én még egy kicsit bámészkodom.
(Hátat
fordított Leventének. Nézi a zászlót,
tapsol. Levente kihajol, mondani szeretne valamit, de már nem tud.
Jobb
oldalról rendőrjárőr érkezik nagy csendben. A járőrparancsnok megkopogtatja
Dénes vállát, az hátra fordul, nyel egyet)
Járőr: Maga csinálta ezt a jelképpel?
Dénes: Tudja, biztos úr...
(És
megáll)
Járőr: Azt kérdeztem, maga tette ezt!?
Levente: Nagyon ronda éjszakám volt, azt hittem, ilyenkorra már
halott leszek, az a helyzet, biztos úr...
(A
kísérő odakiált)
Kísérő: Főnök, jelentkeztek az URH-n!
Járőrparancsnok: Kapcsolja!
(A
beosztott odanyújt egy URH-adó-vevőt)
Járőrparancsnok: Itt Cinege 23-as, Papundekli, jelentkezz, vétel, vétel!
Parancsnokság:
Cinege, duguljon el! (bömböli az URH-adó-vevő)
Minden egységnek! Jöjjenek a
parancsnokságra, eligazítás lesz. Ismétlem, azonnal jöjjenek! Az összes
szabályzászló felakasztódott... Megfejthetetlen, mert összeesküvés ilyen
szinten nem lehetséges, hiszen még itt, a parancsnokságon is, és az egész
városban, az egész megyében, az egész országban, minden egyes szabály
felakasztódott!
Járőrparancsnok: Papundekli,
Papundekli jelentkezz, kérek eligazítást!
Parancsnokság: Marha, azonnali
hatállyal jelenjenek meg a parancsnokságon!
(A
járőrparancsnok Dénes felé fordul, megemeli sapkáját, biccent)
Járőrparancsnok: Bocsánatot kérünk a zavarásért, kis gikszer adódott a
munkánkban. Talán, majd máskor, ha ráérünk és nem zavarja...
(A
kísérőnek)
Futólépés, indulj!
(Elrohannak.
A szakértő megszólal)
Levente: Te Dénes, most mit csinálsz?
Dénes: Tudod, Leventém, amíg van látnivaló, először egy városnéző
körutat ejtek meg, aztán megyek intézem az családi ügyeimet.
Levente: Várj egy kicsit, nemsokára érkezik a nagyfej, beteget
jelentek, mennék én is, ha nem baj. Ilyen szépet úgyis nagyon rég nem láttam.
Dénes: Rendben, várok, de csipkedd magad! Tudod, az efféle csoda
is olyan, mint a napfogyatkozás, nem tart örökké. Aztán Jolánkámnak veszek egy
csokor virágot, és rendet csinálok. Figyeled, Levente, még most is látszik egy
picit a Hold, pedig világos van...
Levente: Aha, de már normális méretű, amilyennek lennie kell.
(Megcsörren
a telefonja, előveszi, beszél)
Levente: Igen, igen, ó, de sajnálom! Ő is? Jaj, szegény! Ők is?
Mind? Elképedek... Miről lenne szó? Igen, és ezt írásban is elküldi? Ja, ja...
Rendben, elvállalom. Viszontlátásra, viszonthallásra!
Figyelj, Dénes, kineveztek a kóceráj
igazgatójának. A tulaj, főnököm és az egész hátvédcsapat krónikus, pontosan öt
év alatt gyógyítható pánikrohamot kapott, vagy valami ahhoz hasonló, csak
köztük járványos kórt. Felkértek, vállaljam el az igazgatást, hamarosan küldik
a faxot, teljes körű felhatalmazást kapok. Legalábbis ezt ígérték, aztán majd
meglátjuk. Ebben az esetben lennél a munkatársam?
– Egy ilyen bűnszövetkezetben? Soha!
– Dénes, elmondanám a munkaköri
elvárásaimat. Meg kellene szüntetni az égetőt. Gondolom, te jó vegyészként el
tudod intézni, hogy a meleg lángból is hideg láng legyen.
– Hosszabb munkával kivitelezhető.
– Továbbá szeretném, ha nem vágnának
ki több fát ilyen marhaságokra. Meg kellene oldani, természetesen vissza nem
fordíthatóan, a kémiai folyamatok működésképtelenségét. Nagyon szeretném, ha a
védett állatokból sem lehetne többé építőanyagot készíteni.
– Megdumáltál, Levi, akarom mondani,
főnök úr. Vállalom! Egyetlen kérés, valahogy oldjuk meg azt is, hogy a párizsit
húsból csinálják ezután.
– Talán ez lesz a nehezebb feladat,
barátom...
– Na, uccu neki! Fussunk akasztott
zászlókat kukkolni!
(URH-rádiók recsegő hangja
hallatszik)
Minden egység a központba, minden egység a
központba, ismétlem!
Függöny
