Kéktúra 1

       Sziasztok!    

   Három barátommal (Gyuszi, Misi, Peti) elhatároztuk, hogy teljesítjük az Országos kéktúra teljes szakaszát (1144 km), nem tűztünk ki időt hozzá, de kb 10 évre saccoljuk.
Az első szakaszt még nem tudtam teljesíteni (Hollóháza-Sátoraljaújhely), de bepótolom, - határoztam el - van rá 10 évem.

   Most hétvégén November 1. - 3. között viszont már részt vehettem a barátokkal a Putnok-Bélapát túrán. Isteni időt fogtunk ki, igaz kicsit ködös volt, de nem fáztunk és  melegünk sem volt kivéve a nagyobb emelkedőkön ahol vetkőznünk kellett már-már!
    Putnokon tettük le az autót egy helyi panziónál, pont szerencsénk volt, mert az udvaron tevékenykedett a ház asszonya és megkérdeztük, mi lenne, ha egy kis bankó ellenében otthagynánk az autót a zárt udvaron. Természetesen készséggel állt a rendelkezésünkre és Vitéz illetve Bodri csaholva jelezték, hogy kivennék a részük az autó felvigyázásából.
   Elindultunk reggel 10 óra tájékán a nagy túrára, felpakolva étellel-itallal és az elengedhetetlen forralt bor társaságága kíséretében. Első utunk a Vasút állomáshoz vezetett, ahol megkaptam a vasutas kisasszonytól Kék túra könyvecskémbe az első pecsétet, nagyon örültem neki - így elindult az utam a híres kéktúrán. Persze meglátogattuk a helyi közösségi központot is, ahol elköltöttük reggeli kávénkat és elintéztük kisebb nagyobb dolgainkat.

   Lassan útnak indultunk, mert várt még ránk 23 km az első napon. Lankás tájon indult a túra majd betérve az erdőbe kissé emelkedve törtünk előre.
   Csodaszép volt az őszi táj, amin vezetett az út. Upponyban álltunk meg elfogyasztani az ebédünket és felmelegedésünk érdekében kortyintgattunk egy kis nemes tüzes vizet. Itt személyesen pecsételtem be életem első kéktúra pecsétjét, látszik a képeken, hogy fülig érő szájjal tettem meg!
   A Lázbérci víztározó mentén haladtunk tovább, ami lenyűgöző volt és otthon éreztem magam, mert a környezet hasonlított az otthoni tájra. A Bözödi víztárózó jutott eszembe, ahova még anno gyerekkoromban szekérrel vitt drága jó apám magával nyaranként a rendelőjébe. Milyen jókat játszottam az udvaron, ugráltam füvet vágtam, betyárkodtam mint egy igazi kis székely legény :)

   Itt a víztározónál megpihentünk kicsit és gyönyörködtünk a tájban ami elénk tárult. Közben a csomagunk egyre könnyebb lett persze, ahogy fogyott belőle az innivaló és ennivaló.
Majd folytattunk utunkat Dédestapolcsányon keresztül, ahol sétálva elértünk egy Trianoni emlékművet. Itt megálltunk pár percre és meggyújthattam a gyertyámat kedves nagyszüleim emlékére, akik Erdély szívében nyugszanak Székelyudvarhelyen és Erdőszentgyörgyön.
   A következő cél Mályinka volt ahol szintén kaphattunk egy pecsétet igazolva, hogy valóban ott jártunk. Már 3 óra is elmúlt mire elindultunk a nap utolsó szakaszán, itt már komolyabb emelkedőre számíthattunk, hogy megközelítsük az "Odvaskő Hotelt", ami nem más, mint egy sziklába vájt barlangszállás, nagy hatalmas vasajtóval. Még nem volt ilyen élményben részem, valamivel 8 fok felett lehetett a barlangban, de úgy döntöttünk nem gyújtunk be, mert a kályha nem volt épp használható állapotba. Gyertyát gyújtottunk és jókat sztorizgattunk a régi időkről.     

 Nyolc, fél kilenc lehetett, amikor elszundítottunk, és már reggel is volt, 5-kor csörgött az óra és várva-várt ránk még egy jó adag túra. Erre a napra 17-18km volt kitűzve, de jóval nagyobb szintemelkedéssel, kb 400m. Hatalmas köd fogadott reggel minket, így nem láttuk a napkeltét, de nekivágtunk meghódítani Bánkúti csúcsot (930m).
   Az erdő tele s tele kidőlt fákkal, amik nehezítették a terepet, de könnyedén átjutottunk – kapaszkodva, mászva - ezen a szakaszon és éhesen, szomjasan, mert már elfogyott a vizünk és tartalékolni kellett. Megérkeztünk a Bánkuti pecsételő helyhez és az ottani Büféhez. Itt megpihentünk kicsit várva, hogy kinyissák a vendéglátó egységet.
   Nem ecsetelném, hogy milyen oroszlánszaggal tértünk be, mivel nem volt alkalmunk sem fürödni, sem mosdani és persze az emelkedőn jól megizzadtunk, no de ilyen egy 3 napos vadkempinggel egybekötött túra. :)
   Kedvesen felajánlották, hogy a kandalló mellett reggelizhetünk, ha fogyasztunk valamit. Így kirendeltük először egy teát és neki foghattunk reggelizni. Ilyen jól még soha sem esett a forró tea! Majd jól bereggelizve és megszárítva a ruhákat kirendeltünk egy rund erősebb italt és egy sörrel lekísértük. Jól belakmározva és feltöltve a vizes flaskáinkat folytattuk utunkat.
   Út közben megálltunk annál a bükk fánál ahol anno sátoroztunk Gyuszi barátom legénybúcsúját ünnepelve, ott volt a fába vésve a tett (LB). Meg is beszéltük, hogy mivel közel van Bánkúthoz közösen a fiainkkal eljöhetnénk egy apa-fia sátorozásra, mert persze Gyuszinak is és Misinek is fia van és egy korosztály a kis Bencével. Felkaptattunk Tar-köre ahol sajnos nem tudtuk megnézni a kilátás, mert még mindig köd volt.
   Őserdőn keresztül haladtunk tovább,ahol át kellett mászni egy rozoga kerítésen, pontosabban fából készített lépcsőn (jelzett útvonal mentén), hogy folytathassuk utunkat. Azért őserdő, mert nem engedélyezik a fák kivágását egy lezárt területen megőrizve az eredeti állapotot a Bükkben. De kegyes volt azért hozzánk a Túrázók Védőszentje (Szent Kristóf) és egy kicsit feljebb emelte a ködöt, hogy láthassuk a Vörös-kő által nyújtott csodálatos látványt, kilátást a sziklákról.
   Lassan a 2. nap végéhez értünk elérve a következő "hotelt", a Cserepes kő barlangszállást. Egy család pont a bejárat előtt táborozott és le, ránk hagyták a tüzet, amit a vacsorájukhoz raktak. Szerencsére nem voltak mások a barlangban így könnyen elfértünk. Még szürkület volt, ezért gyorsan elmentünk fát gyűjteni, hogy be tudjunk gyújtani a kályhába. Na, itt már egy rendesen szigetelt, jó minőségű öntött vaskályha fogadott, sikerült is felfűteni vagy 25-27 fokra hirtelen a barlangot, ami nem is volt gond, mert reggelig jó meleget adott.
   Este kijöttem telefonálni és már sötét volt, gondoltam levilágítok az útra, amin jöttünk, és nini, ott egy szempár, pont engem néz. Karak lehetett őkelme, mert öreg rókának tűnt. Várta, hogy hagyjunk neki egy kis ennivalót, persze raktunk is ki neki egy kis maradékot, amit el is csent pár percen belül, amíg bent volt mindenki. Hallgatunk egy kis régi zenét és újra beszélgettünk egy jó ízűt. Megmelegítettük a konzerv vacsoránkat, ami nagyon jól esett így a nap végére. 

   Reggel 5 órakor csodálatos látvány fogadott, elkaptuk a napkeltét és már nem volt köd sem, aranyló sárgán tündökölt az ég alja majd színét változtatva szép lassan feljött a nap.

   Egy két kép kattintása után újra nekivágtunk, most már folyamatosan lefelé haladva az utolsó állomására ennek a szakasznak, ami nem volt más, mint Bélapátfalva, Itt megvártuk a buszt, ami átzötyögött velünk Putnokra, - ott már várt ránk az udvaron a kis bordó Citroën. Összesen 53 kilométer tettünk meg a kettő és fél nap alatt 3200m emelkedés és süllyedéssel, aminek a legmagasabb pontja 944m volt a legalacsonyabb pedig 153m. Kellemesen elfáradtunk, de sok élménnyel jöttünk haza.
   Már nagyon várom a következő szakasz élményeit!

 

Db, 2013. november 8.

    ifj. Bige Szabolcs