A dalköltő Pandur Pálról szeretnétek valamit hallani? – kezdte
Gyárfás a történetet, miután kényelmesen elhelyezkedett a kanapé sarkánál. Egy
tányér aprósüteményt tettek a keze ügyébe és egy pohár ásványvizet. Mesélés
közben szeretett valamit majszolni.
Családi hagyomány őrzi
emlékét – folytatta.
Nagyszüleim házával szemben,
az Úri utca sarkán, a dohánytőzsde mellett volt az a földszintes ház, ahol
Pandur Pál szívszerelme lakott, Roxán. A szőke, szende Juliskák ellentéte volt,
a villogó fekete szemű, barna lány. Ő gyújtotta lángra a költő lelkét, és az ő
fülébe súgta először dalait, mielőtt bemutatta volna ámuló közösségének a
Royalban. Divatos dalszerzőként tartották számon Pandur Pált, aki
huszárkapitányként szolgált a 2. honvéd huszárezrednél. Dalai a zenés kávéház
közönsége révén kikerültek az utcára, s mindegyre felhangzottak a parti
sétányokon éppen úgy, mint a külvárosi sikátorokban.
Ha kapatosan érkezett a
házhoz, Roxán nem engedte be, kiüzent, hogy beteg, fáj a feje. A költőt azonban
ez az üzenet legtöbbször felbőszíttette, s csúnya szavakat kiabálva verte a
kaput, mintha a kapu tehetett volna róla. Nagyapám ilyenkor kiment hozzá, s
kemény kézzel megragadva elvonszolta a közeli konflis állomásra, felrakta a
legelsőre és pénzt adva a konflisnak, haza fuvaroztatta. Másnap aztán
kijózanodva, szégyenkezve jött a fuvardíjat megadni, s utána Roxántól is
bocsánatot kérni.
Mikor a huszárkapitányt
áthelyezték Debrecenbe, Roxán utána ment. Viharos szerelmüknek a háborús
történések vetettek véget, a költő kapitányt elsodorták az események. Nem
sokkal ezután a szép hölgy férjhez ment egy idősecske bankárhoz. Néhány
botrányoktól visszhangos év után Roxán Lipótmezőn kötött ki, s rövidesen
elhunyt. A morbus gallicus vitte el.
A szülői ház teljes egészében
testvéröccsére, Máriuszra maradt. A már kissé megkopott épületet szépen
felújítatta – a kapu feletti Velencét ábrázoló freskót is restauráltatta, s a
föléje nyúló ereszt egy toldalékkal láttatta el, hogy védje a képet az időjárás
viszontagságaitól.
Máriusz is, mint minden jobb család sarja,
elvégezte a jogakadémiát, de nem praktizált ügyvédként, mint édesapja, hanem a
Városnál helyezkedett el, majd miután letette az ügyészi vizsgát, kinevezték
városi főügyésznek. Csak ezután nősült, elmúlván már negyven. Elsőszülött
leányát húga emlékére Roxán névre keresztelte.
Földrajz tanár és amatőr csillagász.
A városban nem messze az
utcánktól állt a Katolikus Fiúiskola és Gimnázium sok neves, híres-hírhedt
tanárral. – folytatta Gyárfás az emlékezést viharos ifjúságára.
Igazgatója paptanár létére
vegyes tanári kart állított össze világiakból és papokból. Egyedüli
követelménye a szaktárgy iránti elkötelezettség és magas szintű ismerete. Ily
módon sok különleges, excentrikus ember gyűlt össze. Itt van például a számtan
tanár, aki matematika helyett etikát ad le az órákon, nem is lett egyik
diákjából sem egy Bolyai! Az irodalom tanár - maga is költő - Arany János
Toldiját kedveli, szavaló kórust is tanított be a műből, s minden egyes
tanulónak legalább húsz versszakot meg kellett tanulnia. „Ne tiltakozz, én az
egészet könyv nélkül tudom!” – mondta, ha valamelyik diák zúgolódott a nehéz
verstanulás miatt. Petőfi János Vitézét ellenben nem szerette, pogány
alkotásnak tartotta. Ott volt továbbá a vívóterem, ahol megtanulhattak a diákok
a karddal és a tőrrel bánni. Egy leszerelt testőr kapitány volt a vívómester. Harsogó
hangja jól kihallatszott az utcára, hiszen a teremnek utcára néző rácsos
ablakai voltak, és nem mindig tartották csukva. Nem hagyhatom ki a
felsorolásból a földrajz tanárt, Szantiágó János urat sem. Furcsa szokása volt,
hogy esténkén, kiballagott a dombtetőre a városon kívül, hóna alatt nagy
vászontokkal, mint valami fegyverrel. Nem puska, vagy ilyesmi volt azonban a
tokban, hanem csillagvizsgáló látcső, lévén a tanár úr szenvedélyes csillagász.
Derűs estéken, éjszakákon a csillagos eget fürkészte, s a csillagok fényébe
merült el szenvedélyesen. Borult égbolt esetén pedig ugyan ilyen szenvedéllyel
merült el a szép Roxán (a második) fekete szemeiben. Mit látott bennük, mit
nem, ma már nem lehet tudni, de a féltékenység ördöge hatalmába kerítette.
Elöntötte a vörös köd az agyát, állítólagos spanyol vére fölforrt, s az iskola
fegyvertárából elragadott egy díszes nyelű, régi tőrt. Így felfegyverkezve
rontott be a nyugalmazott főügyész házába.
- Dezdemóna, meghalsz! –
kiáltotta a mórnak gondolván magát és szíven szúra hűtlennek hitt kedvesét.
A teátrális, de véresen
komoly jelenet után körültekintett, de nem harsant fel a nézők tapsa, nem hullt
le a függöny, hanem megjelent kék rendőr. Kattant a bilincs!
A tárgyaláson a nemrég
kinevezett, fiatal ügyész a legmagasabb, kiróható büntetést kérte a vádlottra –
életfogytiglani fegyházat. Ebbe az is belejátszott, hogy ügyész kollégájának
leánya volt az áldozat.
