Aluszik

Aluszik

Nem alszik, nyugtalanul

zúg a folyó,

mérgesen áramlik el,

és pusztító.

Nem hagy maga után csak

híg iszapot,

és az befed minden szép

gondolatot.

Javítani visszatér,

a sok piszkot

eltünteti örökre,

és nem piszmog.

Zúg a folyó, fenyeget,

és haragszik:

senki ne háborgassa,

mert ő végre

aluszik.

Micsoda élet

micsoda élet

sovány ágak éhesen mennek a télnek

szolgáltak nem heverésztek micsoda

élet ágak letörnek nézzétek meg élet

az nektek micsoda élet a semmibe

halnak ezek bele az gyötri őket csúf

kacagással mondja ki az utolsó szót

hitüket még őrzik jeges tél után

tavasz következik friss bimbók friss

reményeket nyitnak amelyek áradók

akár az elet jókedvű hópelyhek

játékos jókedvvel szállnak a földre

okos mosoly ül az arcukon micsoda

élet más mint amit eddig éltünk

a sebzett ágak hangulata vidám

úgy érzem én is életem alkonyán

Menedék a nádasban

(Részlet a Búvópatak... c. regényből, megrendelhető:

https://undergroundbolt.hu/termek/buvopatak-avagy-hamu-alatt-izzik-a-zsarat/ )

 

 

 

Kimerült lovas vágtatott be a városba, s egyenesen a fejedelemhez kért, s kapott bebocsájtást. Tatár hordák dúlásáról hozott hírt.

- Ez miattam van! – szólott Hulan nojon. – Büntetés, amiért nem mentem vissza, amikor az új kán üzent. Nekem a Horda nagykánja parancsolta, hogy kísérjelek, s védjelek, most más a kán, nem az, akihez a hűség köt. Te is kán vagy uram, Tok-temür, és most hozzád köt a hűségem!

- Derék mongol vagy, Hulan nojon!

- Uram, ez most az én harcom. Összeszedem a harcosaimat, és kikergetem országodból Tokta gyülevész hadait. Nem igazi, hóditásra termett sereg ez, ahogy hírnök elmondta. Hódolt népek szedett-vedett csapata. 

A katonák már megállapodtak, sokan közülük családot alapítottak, gazdálkodtak a fejedelemtől kapott földeken, birtokokon. Mégis, mikor a nojon hívta őket, megindultak, s a megszokott rend szerint csapatokba rendeződtek rövid időn belül. A beléjük nevelt vasfegyelem vezette minden mozdulatukat. Mindenki tudta a helyét a csapatban, s ezt nem felejtették el egyetlen pillanatra még álmukban sem. Egyetlen nap alatt felkészültek és két nap elég volt, hogy máris szembe kerüljenek az idegen csapatok országba behatolt részével. Azok nem vártak ilyen erős ellentámadást, s hamar megadták magukat.

Hulan nojon csapata tovább vágtatott a Szeret folyóig, és megtisztította a területet. Sok rabszíjra fogott fogollyal tértek vissza. Oroszok, lengyelek, vlachok, kunok alkották a foglyokat, csak épen mongol nem volt közöttük. Az a szokás dívott a kán hadirendjében, hogy a meghódított területekről származó katonákat a segédcsapatba sorolták be és őket küldték előre.

- Uram, kiűztük a martalócokat! – érkezett vissza Hulan nojon. – Nem voltak igazi harcosok. Egyesek még örültek is, hogy foglyul ejtettük őket, mert ilyen módon megszabadulhattak a mongolok kegyetlen szigorától. Mikor megláttak, eldobálták a fegyvereiket, s úgy iszkoltak előlünk, de elfogtuk őket.

A határmenti halászok idejében értesültek a támadásról. A halak vonulását követő három halász hozta a hírt. Ők több napi járóföldre eveztek volt fel a Szeret folyón, és akkor látták meg a lovasokat. Ahogy bírtak igyekeztek vissza, értesíteni a többieket.  A halásztanya közelébe érve hangosan kiabáltak, hogy riasszák a társaikat. Tömös a halászbasa a hálóját javította kunyhója mellett, a kiabálásra leszaladt a vízpartra, s be is gázolt a jövevények elé, hogy lássa, mi történt.

- Mi a baj?

- Lovasok keltek át a két fűzfánál a folyón. Minden féle gyülevész fegyveresek. Ötször tízet számoltunk össze. Minket nem láttak, mert a parti bokrok alá bújtunk.

- Mondd tovább!

- Hallottuk a dobogásból, hogy utánuk még jönnek sokan. Nem vártuk meg őket, hanem a part takarásában leereszkedtünk a kanyarig, s ott beálltunk a sodrásba. Eveztünk, ahogy csak karunk bírta. Igyekeztünk haza, hogy hírt hozzunk.

- Derék dolog!

A halászbasa nem sokat teketóriázott, hanem a hajókra parancsolt mindenkit, öreget, gyereket, asszonyt, a holmit, aprójószágot, mindent, ami mozdítható volt.

- Ti hárman – szólott a hírt hozókhoz – menjetek elől, mutassátok az utat be a delta nádasaiba!

Ő maga hátra maradt, lássa, mi történik. Hagyta a csónakját lassan csorogni az árral, közben figyelte az elhagyott tanyát. Már közel járt a Dunához, amikor meghallotta a kiabálást. Rövidesen a füstöt, s a fellángoló tűz vörös fényét is meglátta. A martalócok kiabáltak mérgükben, hogy nem találtak semmit, s felgyújtották a kunyhókat.

Tömös megszaporázta az evezést, és hamarosan be is érte a többieket.

- Elvégeztetett! – mondta a közelében levőknek.

Jól ismerték a nádast, s hamarosan a rengeteg mélyén rátaláltak egy megfelelő tisztásra, ahol elég szilárd volt a talaj. Itt leltek menedékre, míg a vész elvonul, de sokan végleg ott maradtak a nádrengeteg védelmében. Itt folytatták életüket – halásztak, vadásztak, tartották állataikat, gazdálkodtak, őrizték őseik hitét, de ritkán merészkedtek a delta nádtengerén kívülre.

alkonyat@gmail.hu

Leszedted rólam a keresztvizet. Helyben hagytàl, ahogy lehet.Hogy én otlan vagyok,

azt  csak egyedūl te mmondod.









Mi  hívta fel  rá a figyelmed,  ne mismasolj, gyenesen,

őszintén mondd meg nekem!

"Okosabbnak gondoltalak"



mindig  emlékenben marad

Leszedted rólam a keresztvizet. Helyben hagytàl, ahogy lehet.Hogy én otlan vagyok,

azt

sak gyedül te mondod. Mi  hívta fel  rá a figyelmed,  ne mismasolj, gyenesen,

őszintén mondd meg nekem!

"Okosabbnak gondoltalak" 



mindig1  emlékenben marad